Égiek vezetik az ötvösmester kezét
Kaposvári műhelyből került ki a Szent Korona mása
Szerző: Lőrincz Sándor
A Szent Korona neves ötvösmester által készített mását egyébként néhány napig láthatták a kaposváriak is golyóálló üveg mögött. A korona hófehér selyemre emelve, Rónai Attila Honvéd utcai ékszerüzletének kirakatában hívta fel magára a figyelmet. A nem mindennapi látvány sokakat megbabonázott; diákcsoportokat is fogadott a mester, hogy a koronakészítés fortélyairól, mesterségének műhelytitkairól beszéljen ifjú hallgatóinak. S hogy elmondja: államalapító Szent István királyunk, ha nem is ugyanebben a változatban, de szerinte is viselte a Szent Koronát, melynek az ország házában van a helye…
Az ügyes kezű, fiatal órásmester – akinek bőrdíszműves édesapjában is megvolt a szép- és arányérzék, a találékonyság – 1966-ban egy kaposvári mesterhez, Christ Lászlóhoz fordult, hogy elsajátítsa a vésnökösködés alapjait, ám a kézművességben szerzett gyakorlat hozta meg számára az igazi ismeretanyagot és azt a mesterségbeli tudást, amely a legkiválóbbak közé emelte.
– Az örökös kreativitást tartom a legfontosabb szempontnak a munkámban. Az embernek rá kell jönnie egy-egy trükkre, mert már nincs kitől tanulnia – mondta a mester. – Ahhoz, hogy például egy gyöngydrótot el tudjak készíteni, értenem kell a vasas szakma alapjaihoz, az esztergályozáshoz, de a maráshoz is. Az ötvösnek többek között tisztában kell lennie a nemesfémekkel, a drágakövekkel – azok csiszolásával –, a véséssel, a zománcozással, de a filigrán technikát is alkalmaznia kell, mint ahogy a drágakőfoglalást s a fémöntést is ismernie kell. Szerencsére egy szoboröntőtől is sokat tanultam, az úgynevezett precíziós öntés alapjait viszont a fogtechnikusoktól sajátítottam el.
Rónai Attila 1979-ben mestervizsgázott, és az elmúlt harminc évben egyre inkább vonzotta egy-egy régi, szép ötvösremek, ékszer javítása vagy újrakészítése. Az úgynevezett fehérékszerészek – akikből 1906-ban hatvanhét működött az országban, ma meg talán jó, ha fél tucat dolgozik – mindent tudtak a századfordulón, ők alkották a szakma krémjét. A hivatásszeretet, a munka iránti alázat, az igényesség, no meg a teremtő indulat, ami példaként áll előtte. Természetesen nem elfelejtve a pontosságot, hiszen a legnehezebb feladat éppen az, ha egy szépséges antik darabnak kell elkészíteni a pontos mását.
Amikor arról faggattam a kaposvári ötvösmestert, hogy a koronakészítés során melyik munkafázis volt a legnehezebb s talán a legérdekesebb, rögtön jött a válasz:
– A rekeszzománc táblaképek elkészítése – felelte. Hihetetlen aprólékossággal, mikroszkóp alatt születtek a képek, amelyeken a 0,1 milliméteres aranyszalagok hatását kellett visszaadnom. A legnagyobb kihívás mégis az volt, hogy ez a korona nem arany, mint az eredetije, hanem aranyozott ezüst, amely sokkal nehezebben kezelhető és zománcozható. S mivel a koronát ékesítő drágakövek időközben színes üvegre lettek cserélve, így már ezen a másolaton is üvegből vannak. A koronát díszítő drágaköveket egyébként az évszázadok során azért cserélgették folyamatosan üvegre, mert zálogba adták, s idegen kezekbe kerültek.
Rónai Attila úgy véli: a Szent Korona egy műhelyben készülhetett, mert az alsó és a felső méretei azonosak. Az akkori kor tudásszintje alapján két év elegendő lehetett ahhoz, hogy végleges formát öltsön.
A mester ismét hangsúlyozta: tudja, hogy többféle elképzelés is létezik, de neki meggyőződése, hogy államalapító Szent István királyunk használta ezt a koronát, még ha nem is ebben a végleges állapotában.
– Egy régi, nemzetközileg is elismert, szeretetre és megbecsülésre méltó mesterdarab másánál bábáskodni nagy megtiszteltetés – vallja a kaposvári ötvösmester. – E nemzeti jelkép szakralitása ugyancsak fontos szempont volt a másolat készültekor is. Munkám során ezért éreztem mindvégig azt, hogy az égiek vezették a kezemet, és segítségemre voltak mindenben. A Szent Koronának hallatlan ereje, kisugárzása van. Nem véletlen, hogy ilyen nagy tisztelet övezi.
Az elmúlt évtizedekben számos templomi kelyhet, lovagrendi keresztet készített Rónai Attila ötvösmester, aki a szecesszió és az art deco szerelmese, s akit monstrancia-javításokkal is rendre megbíznak. Most egy szépséges ereklyetartó utómunkáin dolgozik, amelyet a Szent István Lovagrend rendelt meg tőle. Terve bőven van, ám elsősorban ékszerészként kell eltartania családtagjait, alkalmazottjait. Néhány fiatalt is tanít, de annak örül a legjobban, hogy Tímea leánya is folytatja az ötvösséget, amelynél – most már ketten vallják a famíliában – nincs szebb mesterség a világon.
