Az MKPK körlevele a terjedő pogányság veszélyeiről
Természetes reakció - veszélyes vadhajtás?
Szerző: Bókay László
Sokan érezhetik hazánkban úgy, hogy ők magyar érzelműek, környezetükben azonban sokan nem azok, pedig azonos az anyanyelvük. A társadalom széttöredezett, nagy része reményt vesztett, csüggedő. Valljuk meg, köztünk, katolikusok közt is sokan érzik azt, hogy életük, sorsuk irányítása kicsúszott a kezükből: sodródnak az élet hétköznapjaiban igazi sikerélmény, öröm nélkül. Pedig az ünnepekre, a közösen megélt, felemelő eseményekre mindenkinek szüksége van. Az ország helyzete és a politikai elit azonban legtöbbször nem segíti polgárait e sikerekhez, örömökhöz, a közösen megélt ünnephez. Sőt! Ami az egyikünknek felemelő pillanat, az a másiknak nevetség tárgya lett, ami másnak szép és dicsőséget adó, azt sokan egy cinikus félmondattal pocskondiázzák. Nincs életünknek olyan része, mely igazodási pontot nyújtana, nincsenek olyan mindenki által tisztelhető eszmék, melyek legtöbbünknek fontosak és szentek volnának.
Ilyen hangulatban még jó szándékkal is könnyű az embereket megtéveszteni, esetleg tömegeket mozgósítani olyan eseményekre, melyek közösségélményt, örömet, büszkeséget, lelki emelkedettséget adhatnak az ott megjelenteknek. Így terjed manapság az „ősmagyar szinkretizmus” a katolikus hívek körében is, mely különböző vallási elemeket kever, ezért könnyen megtévesztheti még a vallásukat gyakorló hívőket is. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia éppen ezért körlevelet adott ki e jelenséggel kapcsolatban.
A körlevélben püspökeink a többi közt e szavakkal fordultak a hívekhez: „Szent István király intelmei ma is időszerűek. Közülük az első a katolikus hit megőrzésére vonatkozik. Mi, akik mint püspökök a tiszta katolikus hit őrei vagyunk, nem hagyhatunk figyelmen kívül néhány olyan jelenséget, amely napjainkban híveink körében is terjed. Azt tapasztaljuk, hogy ismét erőre kapott egyfajta pogányság. Ahogyan Szent István halála után, úgy most is támadja a kereszténységet. Néhány évvel ezelőtt még az elvilágiasodást tartottuk szinte az egyetlen veszélynek. Bár továbbra is jelen van népünk körében ez a fogyasztói szemlélet, az élvhajhászás és a hedonizmus bálványa, ma az újpogányság szelleme is erősödik.
A kommunista évtizedek alatt próbáltak mindent elfelejtetni, ami magyar és keresztény azonosságunkat erősítette. Kisebbrendűségi érzést tápláltak belénk, azt sulykolták, hogy utolsó csatlósok vagyunk, nacionalisták és soviniszták. Ehhez újabban a kirekesztő és a rasszista jelzőt is hozzáteszik. Mindezeket a szeretettel ellenkező magatartásokat határozottan elutasítjuk. Szükséges és jogos, hogy helyes öntudatra ébredjünk, keressük, újra tudatosítsuk igazi értékeinket, magyar örökségünket kulturális, történelmi és tudományos területen egyaránt. Sajnos azonban ennek az öntudatra ébredésnek vannak vadhajtásai is. Ezek egyike a különböző vallási elemeket keverő úgynevezett »ősmagyar szinkretizmus«. Ilyenek például a »Jézus, pártus herceg«-elmélet, vagy a táltosok, a sámánok és a pogány ősmagyar vallás egyéb valós vagy vélt elemeinek újraélesztése. Olykor még a legnemesebb hagyományőrző mozgalmakat is felhasználják arra, hogy a pogányságot népszerűsítsék.”
A körlevél megjelenése után főpásztoraink, jeles teológusok magyarázták a jelenség és a megjelent körlevél fontosságát. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek például arról beszélt, hogy az elmúlt évi Kurultáj összejövetelen előfordult, hogy egy Erdélyből érkezett pap keresztelt, illetve másféle szertartást végzett. E szentségek kiszolgáltatása nem tetszőleges, hiszen adott egyházközösséghez kötődik, megkívánja a felkészítést, az anyakönyvezést, amire ott nem nyílt lehetőség.
Az érsek hangsúlyozta: nem szabad összekeverni a pogány vallás elemeit a keresztény hittel! Örül, ha a magyarságot össze akarják fogni, az sem baj, ha fölemlegetik a régi korokat, de ne keverjék ezt össze a keresztény hittel. A folklór jelenjen meg ezeken az összejöveteleken, de a népszokás és a néphagyomány a keresztény hittel keveredve eretnekségek táptalaja lehet.
Veres András szombathelyi megyés püspök a vallásosság és az Egyházhoz való kapcsolódás gyengülésében látja a legfőbb bajt. Mint nyilatkozta, a hagyományos vallási szokások megváltozásának okai közt kell keresni a házasság előtti szexuális élet, az elvált házastársak más párkapcsolatban való élését, az egyre terjedő élettársi kapcsolatokat. Mint mondta, ezek az emberek értelemszerűen lemorzsolódnak a plébániai közösségekből, szentségekhez sem járulnak, így „jó esetben” később azt vallják magukról, hogy a maguk módján vallásosak. Az ilyen emberek is keresik a közösséget, az ünnepek felemelő pillanatait, így juthatnak el a püspöki konferencia által károsnak tartott eszmékhez.
Jelenits István egy cikkében arról írt, hogy ha az evangelisták hamis képet rajzoltak volna Jézusról, eltitkolták volna, hogy Mária idegenként élt Názáretben, mint egy pártus fejedelmi család leszármazottja, akkor az Evangélium többi része is megkérdőjelezhető volna, pedig az hitünk egyik alapvető forrása. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy ami miatt fölnézünk Jézusra, ami miatt tisztelettel és szeretettel gondolunk rá, azt mind ezekből az evangéliumokból merítjük.
Írása végén Jelenits István szól azokról is, akik a körlevél kapcsán keresztényként fejezték ki aggodalmukat annak tartalmával kapcsolatban – már-már inkvizícióról beszéltek. A piarista teológus ezzel kapcsolatban megjegyzi: Ez az írás pásztorlevél. Hangnemében is az. A pásztor nem ítélkezik, nem inkvizítor. Felelősséget érez az elveszett juhért, juhokért, és mindenesetre figyelmezteti őket, hogy szakadékok közt járnak. Elindul, hogy hazahívja, vállára vegye őket, és örüljön, ha hallgatnak a szavára. S azokat is óvja a veszedelemtől, akik nem tévedtek el.
