Cikkek listázása

Az ítélet eltávolíthatja a keresztényeket az eu eszményétől

Keresztek a falon - fennmaradhatnak?

Szerző: MK

Csodálkozását és sajnálatát fejezte ki a Vatikán az Emberi Jogok Európai Bíróságának november 3-i döntése kapcsán, hogy az osztálytermekben elhelyezett kereszt a vallásszabadság megsértése. Federico Lombardi szentszéki szóvivő arra is figyelmeztetett, hogy az ilyen döntések elidegeníthetik a keresztényeket az egyesült Európa gondolatától.

Az ügy 2001-ben kezdődött, amikor az olasz állampolgárságú Solie Lautsi azt sérelmezte, hogy gyermekei általános iskolájában minden osztályterem falán feszület volt elhelyezve. Szerinte ugyanis ez sérti az állam és az Egyház szétválasztásának elvét. Panaszt tett az iskolában, de elutasították, így bíróságra vitte az ügyet. Végigjárta az összes olaszországi jogorvoslati lehetőséget, végül Strasbourghoz fordult. Az Európa Tanács emberi jogi bírósága úgy foglalt állást, hogy az iskolai kereszt sérti a szülők jogát ahhoz, hogy saját lelkiismeretük szerinti nevelést biztosítsanak a gyermeknek, valamint sérti a gyermek vallásszabadsághoz fűződő jogát is.

Federico Lombardi, a Szentszék szóvivője a Vatikáni Rádiónak adott november 3-i nyilatkozatában leszögezte: a feszület mindig is az isteni szeretet és az egység jele volt, ezért sajnálatukat fejezik ki, hogy most a megosztás, a kirekesztés és a szabadság korlátozásának jelképe lett. Federico Lombardi arra is figyelmeztetett: az ilyen döntések nem fogják jobban megszerettetni a keresztényekkel az egyesült Európa gondolatát, pedig az olasz katolikusok azt a kezdetektől támogatták. Mint mondta, úgy tűnik, hogy el akarják hallgatni a kereszténységnek az európai identitás kialakulásában játszott lényeges és tagadhatatlan szerepét.

A kereszt eltávolítása az osztálytermekből intoleráns és sérti a többség érzéseit – fogalmazott Walter Kasper bíboros, a Keresztény Egység Elősegítése Pápai Tanácsának elnöke. „Különösen Olaszországra igaz, hogy a keresztények a többséget képviselik, most és a jövőben is.” A pluralista társadalomnak tiszteletben kell tartania más vallásokat és világnézeteket, ám az emberi jogi bíróság döntése mögött a „nem a laicitás, hanem az ideológia áll” – mondta a bíboros.

Az Olasz Püspöki Konferencia ugyancsak arra figyelmeztetett, hogy a kereszt Olaszországban nem csupán vallási jelkép, és annak iskolai kihelyezése azt fejezi ki, hogy  a katolicizmus az olasz történelmi örökség része, amint azt az 1984-es vatikáni-olasz konkordátum is leszögezi.

Az olasz kormány szintén elutasította az ítéletet, mivel a kereszt az olasz nemzeti történelem és kultúra jelképe is. Több olasz helyi vezető is tiltakozott az Európa Tanács emberi jogi bíróságának döntése ellen. Sezzadio polgármestere 500 eurós bírságot helyezett kilátásba mindazoknak, akik közintézményből feszületet távolítanak el. Sassuolo és Trapani városok polgármesterei számos feszületet szereztek be, amelyeket állami iskolákban kívánnak elhelyezni. Montegrotto Terme egyébként közérdekű információkat közvetítő digitális hirdetőtábláin jelenleg feszület látható, mellette a felirat: „Nem vesszük le.” Assisi polgármestere pedig elrendelte, hogy a közintézményekben a kifüggesztett keresztek mellett betlehemet is állítsanak.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>