Jakab Gábor atya emlékei régi karácsonyokról, ajándékokról
Isten nem veszítette el hitét az emberekben!
Szerző: Toldi Éva
„Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, / Hogy melegednének az emberek. / Ráhányni mindent, ami antik, ócska, / Csorbát, töröttet s ami új, meg ép…” – sóhajt fel József Attila a világ hidegsége láttán. Figyelmeztetése nekünk is szól így advent idején: át kell lépnünk a rideg tárgyakon, hamis ragaszkodásainkon, a rossz megszokottságokon, a látszat-hagyományon, a mulandóságokon, s megteremteni az új világot, az új embert önmagunkban, megtisztítani ferde és botló életünket a Jövendő, az Eljövendő által. Advent a készülődés, a várakozás szent időszaka. Az emberek a lélek melegségére vágynak, simogatásra, bíztatásra, a szeretet békéjével bélelt otthonra, az atyai jó szóra, az anyai betakargatásra, szerető ölelésre, közös szívdobbanásra, hogy felmelegedjen ez az elárvult, kizsarolt, áruvá züllesztett földgolyó. Jakab Gábor, kolozsvár-kerekdombi plébánost, aki Tamási Áron szülőföldjén látta meg a napvilágot, s ott töltötte gyermekkorát, arra kértem, meséljen olvasóinknak a közelgő ünnep üzenetéről, s az ő legszebb karácsonyairól, hogy átmelegedjünk élményeitől magunk is. Meséljen azokról a tüzekről, amelyeket ott gyújtott meg benne a kis Jézus, s amelyek egész életén át elkísérték.
– Az ünnepek között karácsony valóban a „legszebb” ünnep, a szeretet ünnepe. S mert Isten bibliai tanítása szerint „előbb szeretett minket”, elsődlegesen Isten irántunk kinyilvánított szeretetének az ünnepe („úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta…”). Rabindranath Tagore hindu bölcselő könyvében olvastam egy megkapóan szép gondolatot: „Minden újszülött gyermek azt az üzenetet hozza magával a Földre, hogy Isten nem veszítette el még hitét az emberben”. Ha ez igaz egy „közönséges” emberi gyermekkel kapcsolatosan, akkor még inkább igaz az isteni Gyermekkel, Jézussal kapcsolatosan. Mindenféle más látszat ellenére sem veszítette el még hitét Isten bennünk, emberekben. S ez a mi nagy-nagy szerencsénk! Jövőnk szempontjából óriási jelentősége van ennek a karácsonyi felismerésnek! Ezért a Jézus születését hírül adó angyalok így bátorították a pásztorokat: Ne féljetek! És ezt mondják nekünk is: Emberek, ne féljetek! Bízzatok! Az előbb-utóbb győzedelmeskedő személyes Szeretet-Isten kirántja a gyűlölet hullámveréséből a sok tekintetben kificamodott világot, s felfedezteti vele az értéktelen kacatokkal szemben az igazi értékeket.
A karácsony szó hallatán mindig különös melegség tölti el szívemet. Amióta csak tudom az eszemet, e nap számomra mindig nagyon bensőséges és sajátosan családias hangulatú ünnepet jelentett. Leginkább boldog gyermekkorom jut eszembe: a szülői ház, amelynek édesanyám teremtette vallásos légkörében fölcseperedtem; a kisebb magaslatra épített, gyönyörű, messziről is jól látható fehér tornyú farkaslaki templom, és maga a Nyikó menti székely nagy falu, amelyet Tamási Áron olyan „kehelynek” nevezett, amelybe „e kerek földnek minden fűszere egybefőzetett”. S figyelmeztetésül még ezt is hozzáfűzte: „aki lázadva összetöri ezt a kelyhet, szülőföldjét temeti el”. Arról a Farkaslakáról, szülőfalumról van szó, amely a december végi ünnepre még a legmesszibb idegenben dolgozó lakóit, a szénégetőket is összegyűjti, hogy aztán az éjféli misén teli torokból fölzendülhessen ajkukon úgy és olyan erővel, mint sehol máshol a világon, a gyönyörű karácsonyi ének: „Krisztus Jézus született, örvendezzünk”! És eszembe jutnak természetesen az emlékezetes kántálások is. Gyermekkoromban magam is jártam késő éjszakába nyúlóan, csoportokba verődve a falu portáit, az összeölelkező kántáló legényekkel. A házak előtt megálltunk, és karácsonyi dalokat énekeltünk, áldott ünnepet kívántunk a ház lakóinak, mire a gazda behívott minket s megkínáltak ünnepi finomságokkal, itallal, kaláccsal.
Ez az ünnep összehoz évről évre enyéimmel, s ezáltal nemcsak összetart, mint családot vagy nagyobb közösséget, de meg is tart egymás számára, mint nélkülözhetetlen társat. Papként mindenik állomáshelyemen ilyen megfontolással szerveztem meg a karácsonyi, illetve a betlehemes ünnepségeket.
– A globalizált világban mintha kiüresedett volna a karácsony és a szeretet fogalma is. Mintha azt sugallná e „gazdaságkor”, hogy az önzetlen szeretet csak naivitás, s csupán az az igazi ajándék, ami pénzbe kerül…
