Karácsonyi gondolatok
Engedd, hogy rád találjon Isten szeretete!
Szerző: Bartók Ferenc OSB plébános
Manapság a leggyakrabban elhangzó szó a válság. Kétségtelenül az egész világ válságos időszakot él át, minden, ami eddig többé-kevésbé biztosnak tűnt, szinte egyik napról a másikra bizonytalan, ingoványos talajjá vált. A válság azonban életünk mélyebb rétegeit is érinti: az erkölcsi rendet, az emberek egymás közötti kapcsolatát, az Istenhez és önmagunkhoz való viszonyunkat. De a mai ember „pusztába taszítottsága” nemcsak megpróbáltatásokat hoz magával, hanem alkalmat ad az Istennel való találkozásra is. Sokakban megszületik ma a vágy, hogy néhány alapkérdésre újra választ keressenek: Ki vagyok? Honnan és hová tart az életem? A közelgő karácsonyi ünnepkör kegyelmi alkalom arra, hogy a válaszkeresés útján elinduljunk.
Karácsony a szeretet ünnepe – halljuk az ünnep közeledtével. Valóban az, de nemcsak a humánus szeretet ünnepe, hanem az isteni szereteté, az Istentől felénk áradó szeretet ünnepe.
Gyermekkorom egyik fontos vallási élményeként tartom számon azt a szentképet, amely a konyhánk falán lógott. Jézust ábrázolta, ahogy egy ajtó előtt áll és kopogtat. Akkor még mit sem tudtam a Jelenések könyvének szavairól: „Az ajtóban állok és kopogtatok…” Sokszor kérdeztem és kérdezem ma is magamtól: vajon mi igézett meg a képen látható jelenetben? Talán annak a feszültsége, hogy ahol Jézus kopogtat, ott vajon megnyílik-e az ajtó? Karácsonykor Jézus születését, Isten örökkévaló Fiának megtestesülését ünnepeljük. Ő emberré lett értünk, tekintetével keres bennünket, és személy szerint engem is, életem ajtajában áll és kopogtat nálam. Barsi Balázs atya írja egyik elmélkedésében: „Hogyan lehet az, hogy az jön el hozzám, aki mindent betölt jelenlétével? Miként lehetséges, hogy itt nézelődik az ablakon át engem keresve, ő, aki átlátja a mélységeket és a kerubok fölött trónol? Ezek a kérdések, ez a megdöbbenés a karácsony – semmi más – (…) és ami nem ehhez a csodálkozáshoz tartozik, nem is karácsony. (…) Ő nemcsak azért keres, mert nekem szükségem van rá, hanem mert ő maga is szomjazik szeretetemre. Itt vége van minden filozófiai istenképnek, itt kezdődik a kinyilatkoztatás, a reveláció.”
A karácsony valóban a szeretet ünnepe, de elsősorban az isteni szereteté. Mert – ahogy Szent János az első levelében írja – „a szeretetnek nem az a lényege, hogy mi szeretjük Istent, hanem, hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül” (1Jn 4,10). A mi szeretetünk, amely megnyilvánul szeretteink felé, csak akkor lesz valóságos, hiteles és állhatatosan megmaradó, ha a fenti istenélményből táplálkozik. Ebben ugyancsak Szent János erősít meg bennünket: „Szeretteim, ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást” (1Jn 4,11).
