Beszélgetés Kovalcsik Zoltán Cirill OFM szerzetes atyával
Egyértelmű üzenet
Szerző: Jakubecz Márta
Az érsekújvári ferences közösség novemberben kitüntetést kapott a várostól – polgármesteri díjban részesült mindazért az elhivatott tevékenységért, amit az ifjúság erkölcsi nevelése terén tesz. A ferencesek 400 éve vannak jelen a város életében, és meghatározó szerepet játszanak a település lelki életének fejlesztésében. Kovalcsik Zoltán Cirill atyával lapunk munkatársa beszélgetett.
– Hogyan fogadták a kitüntetést?
– Ezzel az evangéliumi igével: „Ki mondja közületek szolgájának, mikor az szántás vagy legeltetés után hazatér a mezőről: Gyere gyorsan, ülj az asztalhoz? Nem azt mondja-e neki inkább: Készíts vacsorát, övezd fel magad és szolgálj ki, amíg eszem és iszom, azután ehetsz és ihatsz majd magad is? Csak nem köszöni meg a szolgának, hogy megtette mindazt, amit parancsolt? Így ti is, amikor mindent megtesztek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt!” (Lk 17,7–10) A közösség vezetője, Gábriel testvér az ünnepségen arról szólt, hogy az elismerés a négyszáz éves ittlétünk alatt itt szolgált minden ferences testvérnek szól, valamint azoknak, akik jóban-rosszban kitartottak a barátok mellett és segítették őket.
– 1950-ben, a vallásüldözés idején el kellett hagyniuk a várost, és csak 1990-ben térhettek vissza. Az azóta eltelt csaknem két évtized alatt milyen nehézségekkel és sikerekkel kellett szembenéznie a ferences közösségnek?
– Ezeket az éveket Magyarországon éltem át a ferences életbe éppen csak belekóstolt fiatal szerzetesként. Odahaza látszatra könnyebb volt a megnyílt lehetőségekre választ adni, hiszen a két ferences gimnázium tanárai három kolostori közösségben élhettek, azonban a szétszóratáskor élt többszáz ferences közül még százan sem lakhattak a kolostor falai között… Mégis, ha komoly állami korlátozásokkal is, a rend tagjai közé fiatalok is érkezhettek, akiknek az iskolában kellett szolgálatot vállalniuk.
Így 1990-ben idősebb testvéreink mellé a fiatalabbak is beállhattak a negyven évvel azelőtt szétrombolt közösségek újraépítésében. Értem ezen a szűkebb szerzetesi közösséget, valamint a templomainkhoz kötődő közösségeket is. Mindemellett ügyelnünk kellett az iskolai vállalásainkból fakadó feladatainkra és a kihívásokra is.
(Cseh-) Szlovákiában más volt a helyzet. A ferences testvérek jobb esetben egyházmegyei szolgálatot vállalhattak, máskülönben polgári állás után kellett nézniük. Az állami hatóságok semmilyen lehetőséget nem adtak a közös szerzetesi életre, az egyéni találkozásokat sem nézték jó szemmel. Mégis, az államszocialista rendszer vége felé titkos ferences közösségek alakultak – a világ felé polgári foglalkozásuk volt, ahonnan imádságos közösségeikbe tértek vissza. Titokban szentelték papokká őket, külföldi turistaútnak álcázva odautazásukat. Így az újrainduláskor nemcsak az akkorra idős és megfáradt testvérek álltak szolgálatba, hanem az illegalitásból kilépők is.
Öröm volt az újrakezdés, mindkét oldalról nagy várakozás előzte meg. A nép részéről is voltak elvárások. A ferences közösség részéről pedig a lelkipásztori szolgálat és a szerzetesi élet harmonikus megélése volt fontos feladat. A ferences lelkiség különös karizmája a legelesettebbek, a szegények felé fordulás. Ennek útját újra kitaposni a mai napig nagy feladat. Nagy öröm, hogy a kolostor épületében otthont adhattunk a mentálisan sérült gyerekeknek napközi foglalkoztatás idejére, illetve az, hogy a hajléktalanoknak naponta enni tudunk adni.
– Az itt működő ferences közösség mindkét nyelven végzi tevékenységét. A magyar nyelvű pasztorációhoz Budapestről érkezett a segítség, többek között az Ön személyében. Hogyan sikerül összehangolni a két nyelven végzett munkát a szolgálat során?
– A szlovák és a magyar hívőknek elsősorban otthonra kell találniuk a templomban és a ferences közösség mellett. Ez a legfontosabb szolgálatunk.
A szlovák Isteni Üdvözítőről nevezett Ferences Rendtartomány hét kolostorban tudott újra testvéri közösséget szervezni: Galgócon, Nagyszombatban, Tersztenán, Sároseperjesen, Pozsonyban, Füleken és Érsekújvárott. Ez utóbbi három településen magyar hívőket is ránk bíztak. Füleken Ónody Albert, Érsekújvárott Unger Imre atya tartotta a lelket a magyarokban, az ő elhunytuk után egyáltalán nem volt megnyugtató a helyzet. 1998-ban szentelték pappá Kubovics Konrád testvért, a rendtartomány egyetlen magyar papját, ő három évig Érsekújvárott, majd hét évig Füleken szolgált, jelenleg a pozsonyi szerzetes közösség tagja. Konrád atyát 2001-ben helyezték el Érsekújvárról Fülekre, s így a templomunk magyar pap nélkül maradt. Az érsekújvári plébániának egyetlen magyar pappal akkor a városon kívül három falut is el kellett látnia, így a kétségbeesett hívők a pozsonyi tartományfőnökhöz és a magyar ferencesekhez fordultak segítségért. A pozsonyi és a budai tartományfőnökök megegyezése alapján így nyolc éve lettem pásztora az újvári barátok templomába járó magyaroknak. Hétközben pedig rendünk szentendrei gimnáziumában tanítok.
Az érsekújvári kolostornak jelenleg hat tagja van, négy pap és két testvér. Ők szlovák ajkúak, nyelvünket nem bírják. Igaz, hogy a hozzánk rendkívül jóindulatú házfőnök atya (kiváló zenész) becsületesen megtanult magyarul olvasni, hogy a hétköznapi miséket ellássa. A szolgálatunkat a plébánia papságával egyeztetve, testvérien látjuk el. Figyelünk arra, hogy nagyjából ugyanabban az időben találjon szlovák és magyar hívő is imádságos alkalmat. Így karácsonykor a két templomban négy éjféli misét is mondunk, tízkor és éjfélkor. A húsvéti szertartásokat is így hangoljuk össze. Ily módon a szlovák és magyar nyelvű alkalmak nem zavarják egymást. A gyóntatásban okoz gondot, ha nem tud magyarul a lelkiatya, nálunk a nép ezért megvárja a hétvégét, ha a ferenceseknél akar gyónni.
Az idősek otthonában a két nyelven váltakozva misézek, sem ott, sem a kórházi ágyon nincs nyelv háború… Évente egy nagy közös ünnepünk van, az ünnephez kapcsolódó Jézus Szíve-körmenetet nagy egyetértésben tartjuk meg.
– Milyen állandó foglalkozásaik vannak a gyermekek és ifjúság számára?
– A magyarság lélekszáma nálunk is csökken. Az általános népességcsökkenés mellett sajnos sok család adja fel a magyar iskolát és a magyar templomi közösséghez való tartozást. Ennek lelki következményei beláthatatlanok, elsősorban a gyermekek önazonosság-tudatának kialakulásában. Templomainkban a hitvalló magyar családokkal találkozunk, akik nem hagyják a „templomot és az iskolát”. Aktív, elkötelezett ministránsgárdánk megállja a helyét az oltár előtt és a focipályán is, nagyon lelkes lánykórusunkra, a Pintyőkékre is büszkék vagyunk. A vasárnapi misén túl minden péntek este van ifjúsági mise, ezen szolgálnak.
Az első az istendicséret, de legalább ilyen fontos a jó közösség megteremtése, ahol aztán a közös ima és játék is jobban megy.
– Milyen az együttműködésük a világiakkal?
– Nagyon lelkes és összetartásra kész híveink vannak. Hiszem, hogy megérezték, az Egyház nemcsak a papból áll.
Először is beszélni kell egymással, meghallgatni a másikat, ezt követi a közösségépítés, a tanítási alkalmak, a zarándoklatok, karitatív megmozdulások, kulturális események és nemzetünkhöz, városunkhoz kapcsolódó ünnepeink méltó megünneplése is.
Noviciusmagiszterem mondta, hogy az ünnepre való készületem ne azzal teljen majd el, hogy a Trabantommal hordjam a Szentsírhoz a hortenziákat, hanem az Istennel és emberrel való találkozásra legyen gondom.
– Hogyan látja, milyen a fiatalság érdeklődése a lelki dolgok iránt most, amikor mindenfelől olyan liberális hatások érik az ifjúságot, melyek a fogyasztói szemlélet felé sodornák őket?
– Számomra nagy ajándék, hogy a budavári főtemplom ministránsa lehettem. Nagyszerű papjaink voltak, s az államszocializmus fenyegetése ellenére is összetartó csapatot kovácsoltak belőlünk. Az Isten szeretetére neveltek bennünket, elsősorban életpéldájukkal. Igazi megtiszteltetés volt a latin nagy misén asszisztálni… S aztán a közösségi programjaink, utazások, lelkigyakorlatok, vagy egyszerűen az igazi emberi kapcsolatok.
Ezt szeretném megéreztetni a rám bízott fiatalokkal, ennek az értékeit… A természet szeretete és óvása pedig ferences karizmánk. Menekülnünk kell a lelki és kősivatagból a zöldbe, együtt lélegezni a fákkal. Egyértelmű az üzenet.
Világos üzenetet hordoz az elesettekkel való foglalkozás is. Szentendrei diákjaink különböző helyeken vállalnak szolgálatot, jó lenne az újváriakkal is hasonló alkalmakba fogni.
– Milyen további terveik vannak Érsek újvárott?
– Először is ajándékot kérünk a jó Istentől: magyar ferences papot a közösségünkből. Keményen ki kell imádkoznunk, de én szeretném megérni. Imádságos lelkületben elmélyülni és jobban ismerni a Szentírást. Jobban odafigyelni egymásra és felülemelkedni a közösségen belüli ellentéteken.
2010-ben lesz kétszáz éve az újváriak első foga dalmi sasvári zarándoklatának. Együtt szeretnénk menni, magyarok és szlovákok. Igaz, a szlovák–magyar imanapra csak öt szlovák jött el, de ők eljöttek.
Nekünk ferenceseknek ez is különös karizmánk, tehát tennünk kell a békéért és igazságosságért. Ahogy az imában áll: „Uram, tégy engem a te békéd eszközévé! Ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek, ahol sértés, oda megbocsátást, ahol széthúzás, oda egyetértést. Ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétely, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda reményt. Ahol szomorúság, oda örömet. Uram, add, hogy inkább én igyekezzek vigasztalni, mint hogy vigaszt várjak. Inkább én törekedjem másokat megérteni, mint hogy megértést óhajtsak. Inkább szeressek, mint hogy szeretetet igényeljek. Mert önmagunkat elfelejtve találjuk meg magunkat. Ha megbocsátunk, akkor nyerünk bocsánatot. Ha meghalunk, akkor ébredünk az örök életre. Ámen.”
