Mécs László tisztelete a felvidéki Nagykaposon
Tüzeket gyújt még ma is
Szerző: Budai Éva
Fotó: Budai Éva
Hagyományápolás az Ung és a Latorca mentén
Pásztor Zoltán, a Kassai Egyházmegye püspöki helynöke méltatta ekként Mécs László szerepét a felvidéki magyarság életében a történelmi-irodalmi kincsekben, szellemi-lelki emlékekben, történelmi példaképekben gazdag hajdani Ung megye egyik aprócska városában, Nagykaposon nemrégiben. Mécs László, a premontrei szerzetes-költő 1920-tól 1930-ig e település plébánosa volt, s kezdettől nagy tisztelet övezte az itt élők közösségében. Születésének 110. évfordulója (2005) óta minden esztendőben megemlékeznek róla a nyári hónapokban, ugyanis 1930-ban ez idő tájt kellett a híveknek megválniuk kedves papjuktól, akit püspöke Nagykaposról Királyhelmecre helyezett. A magyar közösség a templomban emléktáblát állított Mécs László tiszteletére születésének 90. évfordulóján, a templom előtt pedig szobrot emeltek neki, a jól ismert Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld című verse nyomán egy rózsakert közepén.
Rákóczi, Zrínyi Ilona, Dobó történelmileg megszentelt földjén ez a kisváros Mécs László mellett Erdélyi János, a híres polihisztor emlékét is őrzi, aki itt született, s akinek nevét viseli a település magyar óvodája és iskolája. Nagykapost ma szlovákul Velké Kapusany néven jelzik a térképek (2001-ben 9760 lakosából 5561-en vallották itt magyarnak magukat). Szent Miklós patrociniumát viselő temploma a 14. században épült, s ez később a reformátusoké lett. Plébániatemplomát, mely ma is szép számú katolikusnak szakrális-spirituális és nyelvi otthona, a premontreiek alapították Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok tiszteletére 1816-ban.
Az idei emléknapoknak – melyeket augusztus 16-án és 17-én rendeztek meg – különös aktualitást adott, hogy a jeles hitszónok és költő harminc éve hunyt el. Isten házában szakrális sugárzású énekes-verses-zenés esti ünnepség kezdődött a helyi általános és középiskola növendékeinek és az épp akkor záródó felvidéki karnagyképző tábor alkalmi kórusának egyházzenei hangversenyével. Megható volt fiatalok lelkes tolmácsolásában hallgatni Mécs László szívdobogtató verseit (A kirándulás elmaradt, A lecke, A királyfi három bánata, Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld…), s megtapasztalni – már ki tudja, hányadszor –, hogy a hazaszeretet, a helytállás igazi apostolai a határokon túli nemzetrészeken, a végeken, a nemzet őrséghelyein élnek és küzdenek elszántan, áldozattal a magyarság nyelvi és nemzeti megmaradásáért.