Cikkek listázása

Idén újra „72 óra kompromisszum nélkül” – fiatalok akcióban

A tettek mezején

Szerző: Körössy László

Idén ősszel ismét megrendezik a „72 óra kompromisszum nélkül” elnevezésű országos ifjúsági szociális és karitatív programot október 24. és 26. között. A „72 óra” arra a három napra utal, amelynek folyamán a három történelmi egyház ifjúsági és diakóniai képviseletének partneri együttműködésével, az Ökumenikus Ifjúsági Iroda koordinációjával az ország számos pontján segítenek fiatalok különféle szociális, környezetvédelmi és úgynevezett fejlesztéspolitikai célokért megvalósuló projektekben. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a fiatalok részt vesznek például szociális intézmények, játszóterek felújításában, erdőtakarításban, kulturális műsorok szervezésében – az utóbb említett előadások különböző közösségek (fogyatékkal élők, idősek) számára szólnak. Ahogy az elmúlt években, úgy idén is részt vesznek az önkéntesek segítőként hajléktalanok számára szervezett ételosztásokban is.
A „72 óra” akciósorozat hazai története 2006 őszén kezdődött. Az Ausztriából származó ötlet első magyarországi megvalósítása akkor még csak helyi szinten történt Győrben és Sopronban. 2007 márciusában azután már országos szinten is megvalósultak a szolidaritás jegyében kezdeményezett projektek. A több mint száz programban mintegy ezerkétszáz fiatal vett részt. A legutóbbi „megmozdulás” pedig az ország nyugati megyéinek együttműködésében történt október 3. és 6. között Sopronban, Győrben és Tatán.

A helyi projektekben résztvevő fiatalok és vezetőik beszámolóiból (amelyek a www.72ora.hu honlapon is hozzáférhetők) a rendezvény sikere olvasható ki. Az egyik (evangélikus) csoport vezetője így írt sokrétű önkéntes munkájukról: „Tizenöt fiatal vett részt kis- és nagyifjúságunkból ezen az alkalmon. Nagy öröm volt látni a fiatalok lelkesedését és örömét! Segíteni tudtunk két idős néninek kertjeik felásásában, gereblyézésében. Majd egy idős házaspárnál takarítottunk, akik mozgássérült lányukat nevelik, és nyolcvan évesen már elég nehezen bírják a munkát. Kihoztunk a helyi nevelőotthonból gyerekeket és velük játszottunk, valamint egy kis idő arra is maradt, hogy a templomkertben lévő vakondtúrásokat valamelyest elegyengessük. A fiatalok a parókián aludtak, maguknak vásároltak be és ők maguk főztek! A program a rászánt időn túl nem igényelt túl sok szervezést sem. Az elvégzendő munkán túl pedig volt idő áhítatra, beszélgetésekre, nemzedékek közti ismerkedésre – sok-sok fontos és jó élményre is.”

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>