„Száz éves vagyok, és szeretném nektek elmondani”
A legszegényebbek szolgája
Szerző: Mácsai Kornélia
Századik életévében halt meg Emmanuelle nővér, aki több mint húsz évet töltött a kairói szeméttelepek lakói között. A franciák egyik legnépszerűbb és legszeretettebb személyiségét október 20-án, álmában érte a halál a dél-franciaországi Callian-ban.
A 21. század hajnalán sokan és sokszor emlegetik rosszallóan, hogy mennyi fájdalom, mennyi szenvedés van a világban, és hogy ez a folyamat egyre csak nő. A generációk közötti óriási feszültségek, értetlenségek nem csupán a társadalom, hanem az egyes emberek életét is megfertőzik. Újabb és újabb nehézségek, betegségek, megoldásra váró problémák törnek ránk – fogalmaznak sokan.II. János Pál pápa, Kalkuttai Boldog Teréz anya és a napokban elhunyt Emmanuelle nővér másként látták ugyanezt a kort. Szerintük a történelem mindennapjaiban Isten végtelen szeretete, közreműködésre hívó szava nyilvánul meg, amelyre ők életszentségükkel válaszoltak. A körülmények számukra sem voltak „könnyebbek”, mint mások számára – különösen, ha a világháborúkra és az embertelen diktatúrákra gondolunk.
Madeleine Cinquin, későbbi nevén Emmanuelle nővér 1908. november 16-án született Brüsszelben zsidó apa és keresztény anya gyermekeként. Egész életét meghatározó esemény volt édesapja halála, aki a családja szeme láttára fulladt a tengerbe. Ez a fájdalmas élmény rádöbbentette a „halál és a tehetetlenség” jelenlétére az ember életében, és Isten halhatatlanságának felismerésére indította.
Már kora gyerekkorában megmutatkozott akaratossága és szenvedélyessége, amelyet később kemény erőfeszítésekkel a jó szolgálatába állított. Fiatal lányként ezek a tulajdonságok még erősebben jelentkeztek. Szívesen öltözött finom ruhákba, kereste a bálokat, a mulatságokat, és mindeközben rátalált Isten hívó szavára, amelyet a szegényekkel törődő szentekről olvasva hallott meg. „Ingadoztam az Úr és a gyönyör között” – vallotta be. Amikor egyszer a fiatalok megkérdezték, hogy mit tenne, ha most lenne húsz éves, így felelt: „Rengeteg ostobaságot.” Majd így folytatta: „Amikor annyi idős voltam, mint ti, forrongások áradata voltam. Egy férfi nem lett volna elég nekem. Valami sokkal nagyobbat akartam, sokkal izgalmasabbat. Istent választottam!” Benne találta meg a szeretetnek azt a forrását, „amely szenvedélyesen vitt mások és a gyermekek felé.”
A fiatal, alig huszonhárom éves lány 1931. május 10-én lépett a Sioni Miasszonyunk rendbe, ahol az Emmanuelle nevet kapta. Ettől kezdve majdnem negyven éven keresztül irodalmat és filozófiát tanított. Törökország, Tunézia és Egyiptom: ezek voltak tanítói életének állomásai. Hatvankét évesen, nyugdíjba kerülése után végre elérkezettnek látta az időt, hogy gyerekkori álmát valóra váltsa, és a szegényeknek, a szenvedőknek szentelje életét. Lankadatlan lelkesedéssel vetette bele magát a munkába: miután a háborús viszonyok nem tették lehetővé, hogy az ország peremterületein élő leprásokat ápolja, lakhelye, Kairó felé fordult. A nagyváros szélén hatalmas szeméttelepek tornyosulnak, amelyek közel 23 000 lakónak adtak otthont. Ezek a hajléktalanok szinte saját városrészt építettek fel maguknak bádogból és kartonból, ahol virágzik a kábítószerezés, az alkoholizmus és az erőszak. Emmanuelle nővér ezen a helyen találta meg valódi küldetését: küzdeni a legszegényebbek emberi méltóságáért. A köré csoportosuló nővérek egy idő után létrehozták az Asme – Emanuelle Nővér Társaságát, amelynek jelmondata: „Értsd meg, hallgasd meg és legfőképp tiszteld a másikat úgy, ahogyan van.” Köztük élt egy víz és villany nélküli bádogkunyhóban, osztozott mindennapjaikban, és nem félt hangot emelni értük. Bejárta Amerikát és Európát is, hogy adományokat gyűjtsön a bádogváros számára. Isten valóban vele volt, hiszen gyógyszertárat, iskolát, anyaotthont és számos más létesítményt hozott létre, amelyek nem csak az életminőséget, de az erkölcsi színvonalat is javították.
Elöljárói kérésére 1993-ban, 85 éves korában tért vissza Franciaországba, ahol, ha más csatornákon keresztül is, de folytatta harcát szegényeiért. Két hete jelent meg utolsó könyve, Száz éves vagyok, és szeretném nektek elmondani címmel. Képregénysorozatot indított „Egy élet bajnokai” címmel, amelynek egyik részében például Zinedine Zidane életét olvashatják a gyerekek. A bevétel teljes egészében az Asmae Alapítvány számlájára kerül.
Számos kimagasló példa során Isten megmutatja, hogy mindannyiunkat meghívott valamilyen küldetésre. Nem véletlen, hogy milyen személyiséget, temperamentumot kaptunk, az sem, hogy milyen országba és milyen családba születtünk. Küldetésünk van. A kérdés az, hogy oda figyelünk-e a „hangra”, amely számunkra megmutatja az utat, hogy megismerjük és megéljük az igazságot, így nyerve el a valódi életet – Krisztust.
