Kérdéseinkre válaszol: Sztrilich Ágnes SSS
„Uram, Te tudod, hogy szeretlek Téged!”
Szerző: Körössy László
Fotó: Lambert Attila
– A szemek és a szívek találkozásai az igazi örömök. Amikor észrevehetem az emberi jóság váratlan jeleit. Amikor mégis bevár valakit a buszsofőr, amikor egy nyeglének látszó fiatal átadja a helyét egy nehezen mozgó idősnek. Amikor csodálkozva tapasztalom, hogy az élet útját, értelmét keresgélő fiataloknak fontos a véleményem. Gyűjtögetem az öröm mézcseppjeit.
– Sokat jelentett számomra, amikor megtudtam, hogy a Biblia nyelvén az irgalmasság szó rokon az anyaméhvel. A magyar nyelvben pedig az ír, gyógyír cseng mögéje. Azaz életadó, gyógyító szeretettel venni körül a törékeny életet, hogy növekedhessen. A mai kegyetlen, farkastörvényű világban II. János Pálnak valóban prófétai cselekedete volt, amikor az új évezredet az irgalmasság ünnepével nyitotta meg. Sajátosan női, anyai feladat felmelengetni, gyógyító szeretettel venni körül az embert, hogy képes legyen a bocsánatkérésre, az újrakezdésre Istennel, önmagával és a környezetével.
– Melyik az az erény, amelynek jelenlétét a legszükségesebbnek tartja mai társadalmunkban?
– Az erény nem más, mint erő és jóság együttléte. A jóság erély nélkül puhány, az erő jóság nélkül kegyetlen. Az erény nem más, mint erősen, igazságban szeretni, értékelni, értékes választ adni, választani, dönteni, és hűségesnek maradni igen-igen és nem-nem szavainkhoz.
– Mi az, amit a leginkább nagyra becsül a férfiakban?
– Hálás vagyok az együttgondolkodásért, ez szinte szellemi élvezet, a gondolat újabb gondolatot ébreszt. Valamint azért, mert a véleménykülönbségek nem zavarják meg a barátságot.
– Ha önmagát jellemezné, mely tulajdonságait tartaná a legfontosabbnak?
– Azt hiszem, ősz hajam ellenére nagy-nagy kíváncsiság van bennem, tisztelet a másik ember iránt. Érdekel, hogyan érez, gondolkodik. Szeretem belülről megérteni a másik embert, szeretném megsejteni, hogyan látja őt az Isten.
– Mit tart a legnagyobb hibájának?
– Az előző kérdésre adott válaszomból fakad a nagy hibázási lehetőségem is, amikor azt találom hinni, hogy értem, ismerem a másikat, s ezért nem adok neki elég időt, hogy kiderüljön: ő másként gondolta, másként látja, másként szereti.
– Mi a legnagyobb kincs az Ön életében?
– A szerzetesi, a szociális testvéri hivatásom, a közösségem, s ahogyan az Úristen ezt magától értetődővé tette az elsőáldozásra készülő ötéves Ágiban: Mi végre vagyunk a világon? Hogy Istent megismerjük, másokkal is megismertessük, szeressük és másokkal is megszerettessük, szolgáljuk őt embertársainkban, és együtt jussunk a mennyországba.
– Mi az, amit másképpen tenne, ha még egyszer elkezdhetné az életét?
– Nem tudom. Azt hiszem, lényeges dolgokban ma is mindent úgy tennék, ahogy az megtörtént. Minden bizonnyal vannak szavak, amelyeket kár volt kimondanom, vagy éppen hiba volt magamban tartanom. Úgy vélem, a gondviselő Isten hordott szerető tenyerén: velem az élet csak úgy „történt”, én mindig csak észrevettem, hogy a bezáruló ajtó helyett nyílt egy ablak. A mulasztásaim az Úr irgalmára tanítanak, s hatvanon túl már most rácsodálkozhatom olykor a gondviselő Isten terveinek kirajzolódására a múlt eseményeiben, s hogy mit miért engedett megtörténni az életemben, életünkben.
– Mit jelent az Ön számára katolikussága?
– Nagy-nagy hálát az istenismeret biztonságáért, az Úrral való találkozás objektív, nem az én érzelmeimtől, gyarlóságaimtól függő lehetőségéért, a „Velünk az Isten” öröméért a szentségekben, és azért az egyetemességért is hálás vagyok, ami minden jót, szépet, igazat és szentet át tud ölelni, és meri a bűnt bűnnek nevezni. Mert van irgalom.
– Ki a kedvenc női és férfi szentje és miért?
– A szerzetesi fogadalmi imánkat naponta törekszünk imádkozni, s van benne egy olyan rész, ahol a szenteket hívjuk segítségül. S hát ez nekem időnként egész litánia. Nekem a szentek közössége igen erős, élő valóság azokkal is, akiket az Egyház már boldoggá vagy szentté avatott, s azokkal is, akiknek a személyes életszentségéről meg vagyok győződve. Hála Istennek, sok ilyen embert ismertem. Nem nekem vannak kedvenc szentjeim, hanem egyes szentek időnként mintegy „bemutatkoztak” nekem, beléptek az életembe. Gyermekkorom szentje, védőszentem, a szűz és vértanú Ágnes, aki nem pusztán kereszténységéért, hanem azért lett vértanú, mert Krisztus jegyesének tudta magát, s nem fogadta el a pogány kérőt. Bérmálásomkor, úgy tízévesen Lisieux-i Szent Teréz lett útitársam a rejtett kis úton az Úr felé, amikor úgy tűnt, nincs lehetőség a szerzeteséletre hazánkban. Sorolhatnám. De azt hiszem, hogy most természetes: Boldog Salkaházi Sára szűz és vértanú testvér az, akit idősebb testvéremnek látok, akin keresztül tanulgatom, mit jelent a szociális, szentlelkes, benedeki, modern útja az életszentségnek, hiszen az ő boldoggá avatásával az Egyház sajátos módon a boldogságra – szentségre vezető útnak nyilvánította hivatásunk, küldetésünk útját. A férfi szentek pedig… A közösségen keresztül kaptam atyának Szent Benedeket, Assissiben imádkozhattam Szent Ferenc sírjánál, azóta kísér. Pater Pio gyermekségem nagy felfedezése, hogy nem csak az első évszázadokban voltak szentek, ma is velünk az Isten szentjeiben, de hitvallóként tisztelem nagybátyámat is, aki családos ember létére hitoktatás miatt ült börtönben, és soha nem halottunk tőle egyetlen rossz szót senkire – az ő közbenjárását is szoktam kérni.
– Melyik a kedvenc evangéliumi részlete, imája?
– A Genezáreti-tavi jelenet, amikor az Úr háromszor kérdezi Péter apostolt iránta való szeretetéről. Várja Péter szeretetvallomását. Fogadalomtételkor választunk egy mottót, életigét, s én ezt választottam, ez amolyan mindennapi imám, fohászom: „Uram, Te mindent tudsz, Te tudod, hogy szeretlek Téged!” S ezt minden élethelyzetben bizalommal ki tudom mondani. Ezek a szavak mindig újra meggyőznek arról, hogy ő nemcsak ismer, hanem szeret is engem.
– Melyik az a könyv, amelyet a Szentírás mellett magával vinne, ha hosszú időre egy lakatlan szigetre kellene mennie?
– Korábban azt mondtam volna, hogy Romano Guardini Az Úr című könyve. Mostantól azonban mellé teszem Ratzinger bíboros – XVI. Benedek pápa: A Názáreti Jézus című könyvét is.
– Ki a kedvenc regényalakja, és miért szereti?
– Selma Lagerlöf Jeruzsálem című könyvének főszereplője: Ingam Ingmarson, aki őseihez hasonlóan akkor válik a falu közösségének vezető alakjává, akkor kapja a Nagy Ingmarson nevet, amikor önnön maga és az emberi tekintetek ellenében azt és úgy cselekszi, ahogyan az igaz és helyes. S mindez belső gyötrődések és bizonytalanságok átszenvedése során születik meg benne.
– Ki a kedvenc történelmi alakja és miért?
– Az a Slachta Margit (a Szociális Testvérek Társasága alapítója), aki az embermentés viharaiban azt tudta mondani: testvérek, három napja nem támadott bennünket a Sátán, nem csinálunk valamit rosszul?
Az a II. János Pál pápa, aki 1991-ben a Mátyás-templomban a kezemben felejtette pár percre a kezét, majd másnap a Hősök terén a moszkvai puccs hírére azonnal reagált, és intő szava, keze, lehet, hogy egy véres visszarendeződést állított meg.
– Melyik virágot szereti a legjobban?
– Amelyik kibírja a gondozásomat. Most éppen nagyon örülök, hogy harmadik éve virágzott ki az ablakomban az orchidea, valamint kivirágzott a levélről gyökereztetett mély piros begónia. Egyébként nagyon felvidít, ahogy kidugják fejüket a hideg földből az első tavaszi virágok a kertünkben.
– Mivel tölti szabadidejét?
– Szeretek olvasni, igyekszem nyomon követni a világ és a világegyház eseményeit az internet segítségével.
– Ki az az öt személy, akit szívesen meghívna egy vacsorára?
– A vér szerinti testvéreimet.
– Melyik a kedvenc magyar bora, étele?
– Már akkor, amikor dietetikusként kórházban dolgoztam, s láttam a munkatársak alkoholizmusát, valamint az ivásra hívó alkalmakat, s az alkoholistává váló dolgozók kiközösítését, úgy döntöttem, hogy nem iszom – azért, hogy nekik is könnyebb legyen nemet mondani az italra. Ez a szokásom nagyjából meg is maradt. Legjobban az az étel esik, amit én készíthetek szeretettel másoknak. Időnként van is rá alkalmam vasárnap a közösségben.
– Ki a kedvenc festője, muzsikusa?
– Sokat jártam kiállításokra, most mégis az adja a legmélyebb élményt, ahogyan rácsodálkozhatok egy-egy festmény, grafika, festett üveg születésére fiatal művész szociális testvéreim kezei nyomán.
A zenét élvezem, de nem vagyok zeneértő. Kodály, Bartók, Bárdos kórusművein nőttem fel, tulajdonképpen a komoly zenén. Ma is ilyen zenét hallgatok a legszívesebben.
– Van-e kedvenc sportja, sportolója?
– Balatoni nyarak tanítottak meg korán úszni, versenyszerűen is úsztam, majd kosárlabdáztam az NB I. utánpótláscsapatában, NB II. nőiben. Addig kosárlabdáztam sportszerűen, amíg nem szembesültem azzal, hogy ez már nem játék, hanem sportszerűtlen, etikátlan harc.
– Melyik szín fejezi ki leginkább az Ön egyéniségét?
– Ezen még nem gondolkodtam, de leginkább a mélyen ragyogó bíborpiros színt szeretem.
– Ha csodatévő hatalmat kapna, mire használná?
– Azt hiszem, hogy a valódi csoda akkor történik meg, amikor a másik ember ínsége úgy megragadja a szívünket, mint ahogyan az Evangélium mondja Jézusról: megesett a szíve a lepráson, a bénán, a vakon és másokon… Kérem a Szentlélektől, hogy ezzel az érzülettel, a szeretet segítő, tevékeny hatalmával töltsön el sokakat, és általuk a rengeteg ínséget szenvedő ember felismerhesse, hogy érdemes és szép dolog élni.
– Melyik várost vagy országot tartja a legszebbnek?
– Amikor először jártam Erdélyben, Erdély lett számomra a legszebb. Azóta sok „legszebb” várost, országot láttam. Idén februárban Belgiumban jártam, Brüggt csodáltam meg, mint kis ékszerdobozt. De a zsoltáros szava jut eszembe: „Uram, mi Urunk, széles e világon mily csodálatos a Te neved, műved!”
– Hol érzi igazán otthon magát?
– Itthon, Budapesten.
– Ha csak egy órája maradna az életéből, mit tenne a rendelkezésére álló időben?
– Azt hiszem, megöntözném a virágokat.
