A keresztény húsvét kozmikus vonatkozásai
Tavasz – húsvét – éjszaka
Szerző: Hirka Antal OSB
Fotó: Vida József
Az újév évszaka eltérő a különböző ókori népeknél, a tavaszi évkezdés volt elterjedtebb. A zsidó nép a húsvéti lakomát tavasszal ünnepli – éjszaka, amikor telihold van. Az ősi keresztény hagyományban a tavasz a teremtés évszaka: Isten minden évben emlékeztet bennünket a világ teremtésére azáltal, hogy szemünk elé tárja a tavaszt, amikor minden rügyezik és virágzik.
A tavaszi napéjegyenlőség ideje jelzi a harmonikus rendet a fény és sötétség között. A húsvétot tavasszal ünneplik, mert ez az évszak ébreszti fel az elmében mind a teremtés, mind az újjáteremtés, az új élet gondolatát. Ilyenkor mutatja meg a teljes univerzum minden szépségét, kifejezve azt, hogy mindannyiunk számára új élet virrad fel. A tavasz és a húsvét, a teremtés és a megváltás összekapcsolása hatotta át a keresztény ünnepet. Allegorikus magyarázattal: mivel télen a természet melankolikus, nyáron napégette, ősszel pedig kimerített (megfosztva gyümölcseitől), egyedül a tavasz tud megfelelő helyet adni az ünnepnek, ilyenkor megrövidülnek az éjszaka hosszú órái, a telihold fényes nappallá alakítja az éjszakát. A húsvét ünneplése magába foglalja a világmindenség születését. Krisztus húsvétján ugyanis a világ újrateremtődött, és egy új tavaszt tapasztalt meg. Fényesebb ez, mint az első tavasz, mert a feltámadó Megváltó beragyogja az emberiséget a hit fényével. A Krisztusban való újjáteremtéskor a világ Isten áldásának állapotában van. „Isten a világot az első hónapban teremtette, ez a hónap a hónapok kezdete számodra. Tavasznak nevezik ezt, de amióta a tavasz az év kezdete, ez a természet folyamatos újjászületése is” – írja Szent Ambrus. A tavasz tehát az egész teremtésnek éppúgy a képe, mint az újjáteremtésnek, a megváltásnak. Krisztus húsvéti misztériuma által a teremtést idézi vissza. Isten fia, akin keresztül minden létrejött, feltámadása által fölemelte az elesett földet, „ugyanazon a napon és ugyanabban az időben, amikor megteremtette a semmiből, hogy minden dolog az égen és a földön újjáformálódhasson Krisztusban”. Az elképzelés szerint a teremtés pillanatában történő feltámadásával Krisztus újrakezdi az időt, újra teremti a kozmoszt – jelezve, hogy a világ Teremtője egyben Megváltója is.