Költők a feltámadásról
Harmadnapra legyőzte a halált
Szerző: Rónay László
Hogyan is mertünk volna a valóban hatalmas tudású emberrel vitatkozni? Hazaérve még egyszer elolvastam János evangéliumából a 20. fejezet kezdetét. Mária Magdolna észrevette, hogy a követ elmozdították. Péterhez és Jézus tanítványához sietett, és jelentette, amit látott. „Erre Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Együtt futott mind a kettő. A másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Behajolt és meglátta a gyolcsokat, de nem ment be.” Amint Péter is odaért, bement, meglátta a gyolcsot, amellyel a halott fejét takarták be. Szépen összehajtva más helyen volt.
Ahányszor csak elolvasom ezt a részt, mindig arra gondolok, ezt nem lehet kitalálni. Ez valóságos volt: a kedves tanítvány hamarabb ért a sírhoz, mert gyorsabban futott a másiknál. Ilyen mese nincs!
És azóta is szüntelenül tanúságtevők sokasága tett és tesz hitet a föltámadás ténye mellett. A tudósok és teológusok mellett költők is, akik legihletettebb perceikben olyan tényeket is feltárnak, amelyeket mi, földön járó elménkkel föl sem foghatunk. Például Pilinszky János a Harmadnaponban:
És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek.
És szél támad. És fölzeng a világ.
Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive –
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.
Az emberiség története során korról korra feltűnnek „hitvány zsoldosok”, akik azzal dicsekednek, hogy megölték Jézust, emlékezetét is kitörölték a kollektív tudatból. De a nagy kételkedők is rádöbbennek előbb-utóbb, hogy valami nagyon fontos hiányzik az életükből: Kosztolányi Dezső Boldog, szomorú dala talán a legszebb vallomása e veszteségtudatnak. És jöttek, jönnek sorban a költők, a feltámadás boldog bizonyosságával, az örömhírt tudatosítva, hogy az üres sír azt jelképezi: új korszakába lépett az emberiség története.
Az imént még reménytelen sötétség uralta a világot, nagypéntek éjszakája.
Ezen az éjszakán nem aludt Mária, az anyja sem, s a másik Mária sem Magdalából.
És Lázár sem aludt Betániában, ő azon tűnődött, hogy vajon merre járhat barátja, a Halálon Diadalmas.
Időnként az ajtó felé tekintett, mint aki várja, hogy belépjenek.
Később kiment a ház elé, föltámadt szemét összehúzta,
de semmit sem látott a vaksötétben. Egy szentjánosbogárnyi fényt se.
(Rónay György: A hét első napján)
Kezdett virradni. Enyhe szellő mozgatta a fák levelét. Valóban Új hajnal volt ez, ahogy Vasadi Péter írta: