Cikkek listázása

Felelősségünk a teremtett világban

Szerző: Bodnár Zita

Fotó: Bodnár Zita, Illyés Zoltán

Míg pár évtizede legfeljebb a földrajzórákon hallottunk az üvegházhatásról, a globális felmelegedésről, a klímaváltozásról, ma már ezek a kifejezések hétköznapi szókincsünk részei. Joggal merül fel a kérdés: mi a keresztény ember helye és feladata a teremtett világban? Jávor Benedekkel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Környezetjogi és Versenyjogi Tanszéke adjunktusával erről beszélgettünk.
– Mi a teremtett világ és az ember közötti helyes kapcsolat?

– Először is tisztázni kell: Mi az ember feladata a teremtésben? Mi Isten szándéka a teremtéssel és azzal, hogy az embert belehelyezte a teremtésbe? Létezik egy olyan európai hagyomány, amit a felvilágosodás is megerősített, miszerint az anyagi világnak nincs önértéke, az ember pedig a teremtmények ura és parancsolója. Az európai gondolkodástörténet hajlamos ezt úgy értelmezni, hogy a teremtés minden különösebb megszorítás, erkölcsi parancs nélkül kiszolgáltatott az ember kénye-kedvének. Vagyis kizárólag pragmatikus viszonyt tételez fel: milyen hasznot hajt az embernek a természet? Amennyiben a természet hasznos, akkor azt értékeljük, ha nem, akkor semmiféle önértéket nem tulajdonítunk neki. A bibliai és teológiai hagyományban azonban ennél lényegesen sokszínűbb az ember és a természet viszonya. A Teremtő megbízta az embert, hogy uralkodjon az ég madarain és a tenger halain. Az uralkodni kifejezésnek azonban egészen árnyalt a jelentése az eredeti szövegben. A bibliai tradícióban nagyon markáns a jó uralkodó képe, aki népe javát szolgálja, aki egyéni érdekeinek megvalósítása miatt nem nyomja el és nem fosztja ki őket, hanem szeretettel és gondoskodással viszonyul hozzájuk, ezzel segítve boldogulásukat és felemelkedésüket. A bibliai értelmezés szerint tehát az uralkodni kifejezés nem abban merül ki, hogy az ember minden megfontolás és óvatosság nélkül használja a természetet, hanem éppen hogy közrejátszik a rábízott természet kibontakoztatásában.

A Teremtés könyvében azt olvashatjuk, hogy a Teremtő minden egyes teremtési aktust követően egy visszatérő mondattal fogalmazza meg viszonyát a teremtményhez: és látta Isten, hogy jó. A teremtés tehát már az ember megteremtése előtt is jó volt. Ha az Úr jónak látta a teremtést, akkor a teremtett világ önértéket hordoz, függetlenül attól, hogy az ember számára hasznot hajt-e vagy sem.

A Teremtő az első emberpárt az Édenkertbe helyezi, hogy azt művelje és őrizze meg. Mit is jelent ez a kifejezés? Mindenekelőtt megbízatást. Maga a teremtés nem egy egyszer és mindenkorra befejezett aktus, hanem a Teremtő belehelyezte az embert ebbe a teremtett világba, hogy segítse művének kibontakozását, művelje azt, ne hagyja érintetlenül, hiszen nincs kész, szükség van társteremtőre, aki a Teremtő szándékát kifürkészve, igyekszik megvalósítani azt, amiért ezt a világot létrehozta. A megbízatás másik fele a megőrzés. Az emberiségnek feladata, hogy a teremtett világot megőrizze a következő nemzedéknek és a Teremtőnek. Amikor Noé bárkája az Ararát hegyén megakad, az Úr szövetséget köt Noéval és az összes teremtménnyel. Így szólt az Úr: „Íme, szövetséget kötök veletek és utódaitokkal, és minden élőlénnyel (…) Szövetséget kötök veletek, hogy nem pusztul el többé minden test.” Az Úr valamennyi teremtménnyel és minden testtel szövetséget köt, és ez a szövetség nem pusztán az ember és az Isten között áll fenn. Mi tehát társai vagyunk a többi teremtménynek ebben a szövetségben. A Szentírás számos helyen megfogalmazza azt a gondolatot, hogy az Úr Lelke betölti a mindenséget, a Teremtő szereti a teremtett világot, nincs távol a teremtéstől, hanem átjárja azt. Ahogy Szent Pál is fogalmaz: „benne élünk, mozgunk és vagyunk”. Ebből következik, hogy meg kell fontolnunk: milyen formában és milyen módon óhajtjuk átformálni, az arculatát megváltoztatni annak a világnak, amelyet az Úr szeret. Vajon jogunkban áll anélkül, hogy megpróbálnánk az Úr valós szándékait kifürkészni, a saját céljaink érdekében – hogy gyakrabban cserélhessünk autót, vagy különböző fogyasztási javak reményében, amiknek a döntő többségére nincs is szükségünk – felrúgni az Úrnak az egész teremtéssel kötött szövetségét? Jogunkban áll-e lerombolni azt a teremtést, amelyben maga a Teremtő is benne van, amelyet szeret, amelyet jónak látott, és amellyel kapcsolatban az embernek megbízást adott, hogy művelje és őrizze meg? Vajon a modern ökológiai válságban és annak megoldásában van-e felelőssége és küldetése a keresztény embernek és az egyházaknak?

– A válasz nyilvánvalóan igen, de tehet-e valamit az egyes ember?

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>