Liturgikus teendők a Biblia évében
Énekeljük a sugalmazott igéket!
Szerző: Kovács Ervin
A II. Vatikáni Zsinat így tanít a liturgia és a Szentírás viszonyáról: „A liturgikus ünnepléseken igen nagy jelentősége van a Szentírásnak. Ebből olvassák a homíliában magyarázott szent szövegeket, éneklik a zsoltárokat; hatása és ösztönzése alatt fakadtak a liturgikus imádságok, könyörgések és énekek, s belőle tárul föl a cselekmények és jelek értelme. Ezért a liturgia megújítása, fejlődése és korszerűsítése érdekében szükséges, hogy jobban érvényesüljön a Szentírásnak az a bensőséges és élő szeretete, melyről mind a keleti, mind a nyugati szertartások tiszteletreméltó hagyománya tanúskodik” (a liturgikus konstitúció 24. pontja). Éppen ezért: „A szent cselekményekben gazdagabbá, változatosabbá és alkalmasabbá kell tenni a Szentírás olvasását” (a liturgikus konstitúció 35. pontja, 1 paragrafusa). Ennek értelmében minden vasár- és ünnepnapi szentmisében most már három olvasmány hangzik el, amelyek ráadásul három éves ciklusba vannak szétosztva. Ugyancsak a zsinat kívánsága, hogy a szentségek és szentelmények kiszolgáltatásakor is hangozzék el Isten igéje. Mindezt már három évtizede tapasztaljuk a liturgiában. Néhány kívánság azonban még mindig megvalósításra vár.
„A lelkipásztorok a fő imaórákat, főként a vesperást vasárnapokon és a nagyobb ünnepeken a templomban a néppel együtt végezzék. Ajánlatos, hogy a hívek is imádkozzák a zsolozsmát, a papokkal együtt, vagy maguk között, vagy egyénileg” ( liturgikus konstitúció 100.) Ne feledjük: a szent zsolozsma az Egyház hivatalos imádsága, a menyasszony éneke isteni Jegyesének, melyhez az Egyház minden tagjának illik hozzáadni saját hangját. A zsoltároskönyv pedig az egyetlen olyan imakönyv, melyet maga Isten készített és adott népének, mint a neki tetsző imádság mintáját. „A szent énekre szánt szövegek feleljenek meg a katolikus tanításnak, merítsék azokat elsősorban a Szentírás és a liturgia forrásaiból” (liturgikus konstitúció 121.).
Kevesen tudják, hogy az Egyház egy-egy liturgikus nap szentmiséje számára nemcsak azt írja elő, hogy mely olvasmányokat és könyörgéseket kell venni, hanem azt is, hogy mit kell énekelni. Az Egyház hivatalos énekeskönyve, a Graduale Romanum minden napra közli a kezdőének, az olvasmányközi énekek, a felajánlási és áldozási ének latin szövegét és díszes gregorián dallamát. Mondani sem kell, hogy a szövegek kevés kivétellel mind szó szerinti szentírási idézetek, melyek csodálatosan kifejezik az adott ünnep és a szentmise adott részének tartalmát. Hogy az Egyháznak mennyire szívügye, hogy ez a 6. század óta változatlanul fennálló kincs eljusson a hívekhez, mutatja a zsinatnak azon rendelete, mely szerint a szakképzett énekesekkel nem rendelkező kisebb templomok számára adják ki ezt az énekeskönyvet egyszerűbb dallamokkal, melyeket a legegyszerűbb hívő is meg tud tanulni. A latin mintakönyv 1967-ben jelent meg Graduale simplex címmel, a magyar hívek számára pedig ennek alapján hozták létre 1984-ben az Éneklő Egyház című népénektárt. Ahol komoly próbálkozások történtek bevezetésére, ott a hívek és lelkipásztorok megelégedésére nagyszerűen bevált. Akár kis falusi plébániákon is zenghet a nép ajkáról a szentírási szövegű liturgikus ének az eddig szokásos, közkedvelt és nagy értéket képviselő népének mellett. 2007 óta már az egyházi év minden szentmiséjének liturgikus énekei rendelkezésre állnak magyar nyelven, egyszerű gregorián típusdallammal a Graduale Hungaricum című gyűjteményben.
Mi mást kívánhatnának a liturgia kedvelői a Biblia Évében, mint hogy a Szentírás az idén ne csak ünnepélyesen kihelyezett könyv alakjában kapjon különleges tiszteletet templomainkban, hanem több szóhoz is jusson a zsolozsma és a liturgikus ének formájában. Minél többször halljuk, énekeljük, átelmélkedjük a sugalmazott igéket, annál jobban átalakul belső világunk és külső életmódunk az Úr akarata szerint.
