Cikkek listázása

Liturgikus teendők a Biblia évében

Énekeljük a sugalmazott igéket!

Szerző: Kovács Ervin

A katolikus hívek legnagyobb része számára évszázadok óta a liturgia az a hely, ahol leginkább találkoznak a szentírási szövegekkel és azok magyarázatával. A könyvnyomtatás feltalálása előtti évszázadokban az emberek többsége nem is tudott hozzájutni a vagyont érő kéziratos Bibliákhoz, illetve többségük írástudatlan lévén, olvasni sem tudták. Számukra a szentmise és a zsolozsma olvasmányai jelentették az egyetlen alkalmat a Szentírás megismerésére. A mai hívő már ­könnyedén hozzájuthat saját Szentíráshoz, otthonában bármikor olvashatja, elmélkedhet rajta egyedül vagy közösségben, de a Szentírás liturgián belüli hallgatása változatlanul olyan többletet jelent, amely semmivel sem pótolható. Itt ugyanis maga az adott ünnepnap – kijelölt olvasmányaival, könyörgéseivel, énekeivel, szertartásaival – olyan környezetet biztosít, mely egy-egy szentírási szakasz nem sejtett mélységeit juttatja felszínre. A Szentírás liturgián belüli olvasása annak eredeti, szó szerinti értelméhez hozzáteszi az Egyház tanítását, kétezer éves hagyományát, és így világítja meg jelen élethelyzetünket.

A II. Vatikáni Zsinat így tanít a liturgia és a Szentírás viszonyáról: „A liturgikus ünnepléseken igen nagy jelentősége van a Szentírásnak. Ebből olvassák a homíliában magyarázott szent szövegeket, éneklik a zsoltárokat; hatása és ösztönzése alatt fakadtak a liturgikus imádságok, könyörgések és énekek, s belőle tárul föl a cselekmények és jelek értelme. Ezért a liturgia megújítása, fejlődése és korszerűsítése érdekében szükséges, hogy jobban érvényesüljön a Szentírásnak az a bensőséges és élő szeretete, melyről mind a keleti, mind a nyugati szertartások tiszteletreméltó hagyománya tanúskodik” (a liturgikus konstitúció 24. pontja). Éppen ezért: „A szent cselekményekben gazdagabbá, változatosabbá és alkalmasabbá kell tenni a Szentírás olvasását” (a liturgikus konstitúció 35. pontja, 1 paragrafusa). Ennek értelmében minden vasár- és ünnepnapi szentmisében most már három olvasmány hangzik el, amelyek ráadásul három éves ciklusba vannak szétosztva. Ugyancsak a zsinat kívánsága, hogy a szentségek és szentelmények kiszolgáltatásakor is hangozzék el Isten igéje. Mindezt már három évtizede tapasztaljuk a liturgiában. Néhány kívánság azonban még mindig megvalósításra vár.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>