Hogyan keltsük életre Isten igéjét a mindennapokban?
Boldog, aki olvassa, megtartja és tanítja!
Szerző: Pósa László
Fotó: Lambert Attila
Amikor olvasom, hallgatom és megtartani akarom Isten igéjét, mindig azt kérdezem: „Mit mondasz nekem, Uram, Istenem, ezzel az igével, mit adsz nekem, milyen újdonságot társz fel előttem, milyen csúcsra vezetsz el?” Tudom ugyanis, hogy ha ily módon elmélkedem az olvasott vagy a hallott igéről, és utána a nap folyamán igyekszem megtartani az ige útmutatását, akkor ez az ige testet ölt bennem, megvalósítja tartalmát és jelentését. Ezt történt a következő olvasott és átelmélkedett igével is: „A testvéri szeretetben legyetek egymás iránt gyöngédek!” (Róm 12,10).
Reggel kíváncsian vártam, hogyan fog boldoggá tenni ez az ige. Legjobban a „gyöngédség” fogalma foglalkoztatott. Vajon mi is Isten gyöngédsége, amit mint erényt, a szeretetben fel kell öltenünk?
A reggeli órákban még erőltetett szeretetet éreztem felebarátaim iránt, mert nem tudtam magamat teljesen adni. Aztán eszembe jutott az ige, mely szerint ma mindenekelőtt gyöngédnek kell lennem. Ekkor egy idős asszony kopogtatott be hozzám, és kért valamit, ami segít nyomorék férjének, hogy az éjszakákat nyugalomban töltse. Nem volt kéznél a kért dolog, ezért kelletlenül el akartam küldeni. De rágondoltam az igére: „A testvéri szeretetben legyetek egymás iránt gyöngédek…” „Gyöngéd akarok lenni hozzá” – mondtam magamban komoly elhatározással.
Ekkor különös dolog történt. A lelkemen átfutott valami kedves érzés, és eltöltött a vágy, hogy a kedvére cselekedjek ennek az asszonynak. Ezzel az örömteli késztetéssel mentem át a nénivel a másik épületbe, és kiszolgáltam. Úgy tettem, mintha a testvéremnek tenném. Ő pedig derűsen, békésen távozott.
Ettől kezdve a felebarátaimmal való találkozás előtt mondogattam magamban: „Gyöngéd leszek iránta!” Újból az a boldog késztetés töltött el, hogy a szavaimmal, a cselekedeteimmel megsimogassam őket. Átéltem, hogy a gyöngédség a szív jósága, elérzékenyülése, heves feldobogása a másik láttán, ami arra serkent, hogy valami módon átöleljem, ha nem is a kezeimmel, de azzal, amit teszek érte. És megszűnt minden keménység, erőlködés, kedvetlenség, mindaz, ami nem szeretet. Egész nap benne voltam ebben a „gyöngédségben”. A Biblia igéje életté vált bennem. Isten gyöngédsége, a gyöngéden szerető Isten testet öltött bennem. Élő Biblia, Isten élő szava lettem, maga az élő evangélium. Különösen boldog nap volt ez az életemben.
A boldogságot, amit az ige megtestesülése váltott ki bennem, nem tarthattam meg magamnak, hanem – tanításként, tanúságtételként – át kellett adnom másoknak. Amikor pedig hallottam és láttam, hogy valaki hasonló módon tettekre váltotta a hallott igét, újabb boldogságot éltem át. Ez történt a fenti igéről szóló tanítással is.
Egy párkereső fiatal lány is jelen volt azon a találkozón, ahol ezt és a többi megélt igét tanítottam. Ő másnap egy jó barátjával töltött fél napot. Szerette volna közelebbről megismerni, de a barát kerülte a komoly, fontos beszédtémákat. Sokat voltak mostanában együtt, és szimpatizáltak is egymással, de hiányzott az a mély egység, amit a lány a mi – Biblia igéit megtartó – közösségünkben élt át, amikor megosztottuk egymással a tapasztalatainkat.
„A találkozó után eldöntöttem, hogy tovább építem a kapcsolatot ezzel a fiúval, tanúságot teszek előtte az igéről, és így elvezetem őt is az igazi boldogságra. A szívemben ott lüktetett az ige: »A testéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz!« Megkértem, hogy hallgassunk meg egy dalt. A zene hallgatása közben a szívem megtelt szeretettel iránta. Kértem Istent, adjon nekem erőt, hogy tovább építsem ezt a kapcsolatot. A dal után elkezdtünk beszélgetni, végre komolyan, mély dolgokról. A meghallgatás, az érdeklődés és az értékelés kölcsönössé vált. Csodálatosan szép volt ez a délután. Megbizonyosodtam: Isten azért teremtett minket, hogy egymást segítve, az ő szavainak útján közelebb vigyük egymást őhozzá, a Boldogsághoz.”
