Mészáros Csaba a délvidéki Hit és Fény közösségek életéről
„Az élet bősége a szeretetből fakad”
Szerző: Katona Marianna
Mai világunkban sokan rémülten fordítják el fejüket, ha egy fogyatékos gyermeket vagy felnőttet látnak, s nem is sejtik, milyen meghatározó találkozástól fosztják meg magukat. Mások – gyakran még templomba járó keresztények is – tovább mennek, és egyenesen megkérdőjelezik ezen embertársaink létének értelmét. Vajon tudatában vannak-e, hogy magát Krisztust utasítják vissza? Hiszen ő azonosította magát „legkisebb testvéreivel”, ő a kicsiket és gyengéket választotta, hogy általuk megnyilvánuljon isteni nagysága. Aki legalább egyszer őszinte szívvel odafordult egy értelmileg sérült gyermekhez, az megtapasztalhatta, mekkora szeretet lakozik benne, s ezt milyen elemi erővel tudja továbbadni. Ez az, ami mai, teljesítményorientált, haszonelvű világunkból olyan nagyon hiányzik. Mészáros Csaba, a mindig mosolygós, mindenkivel közvetlen és segítőkész moholi fiatalember, aki feleségével, Enikővel alappillére a vajdasági Hit és Fény mozgalomnak, éppen ezt emelte ki, mikor a Hit és Fény közösség identitásának lényegéről kérdeztem.
*
– Közösségünk önazonosságának lényege: helyet találni a sérült embereknek a társadalomban és az Egyházban, és az emberiséget megtanítani az igazi emberi értékekre, amelyeket elfelejtettünk a haszonelvűség, az élvezetek hajhászása miatt. Azt hiszem, az emberek valójában szenvednek attól, hogy nincsenek igazi emberi kapcsolataik. S ha megérzik, hogy valahol ilyen kapcsolatokra találhatnak, akkor nyitottak erre. Közösségünk találkozói jó alkalmat nyújtanak ennek megtapasztalására főként az értelmileg sérült emberek közelében, akiket nem érdekel a sikerközpontúság, akiknek van idejük, és nem kötik őket a konvenciók. Számukra nem gond, hogy jelen legyenek annak az embernek a számára, akivel együtt vannak.
– Akkor egy-egy ilyen találkozón részt venni igazi, Istentől kapott ajándék lehet?
– Valóban. De Isten ajándékai általában olyanok, hogy az emberek az első pillanatban megijednek tőlük. Pontosan azért, mert ami igazán értékes, az első pillantásra nem mindig átlátható. Mert ami igazán kihívás – a Hit és Fény is az –, kezdetben nehézségekkel jár: az ember szembesül önmagával, gyengeségeivel, és ez nem mindig fájdalommentes.
Mi igyekszünk elvinni ezt a mozgalmat, ezt a lelkiséget minél több helyre. Ezért van az, hogy a táborainkat, lelkigyakorlatainkat, zarándoklatainkat különböző helyszíneken rendezzük, hogy minél több embert megszólíthassunk és megismerhessünk. Igyekszünk külső segítőket is keresni az adott helyen, és őket is bevonni.
– Az Ön életében mit jelent a Hit és Fény mozgalom?
– Számomra nagyon fontos ez a közösség. Igazából ez a tágabb családom. Nős vagyok ugyan, és van három fiam is, de sajnos a szüleim már nem élnek, ezért a sérültek és családjaik jelentik számomra a rokonságot. Én már 14 éve tartozom ehhez a közösséghez. Ha nem találkozunk, hiányzunk egymásnak, mint egy igazi családban. Én itt érzem magam otthon, itt lehetek önmagam, itt élhetem meg, hogy az vagyok, aki vagyok. Nem kell megfelelnem, otthon érzem magam, ahol akár bohóckodhatok is, megmutatva gyerek énemet.
– Itt meg lehet élni azt is, hogy ez a közösség egy nagyobb család része? Hiszen a Hit és Fény egy nemzetközi mozgalom, amelyhez a vajdasági közösség is hozzátartozik.
