A Biblia nagykövetei Nyíregyházán
Mire elég…?
Szerző: Kondás Sándor
Minden dolgában tetten értem.”
Sokat tűnődtem már József Attila „Isten” című versének jól ismert sorai fölött, idéztem is gyakran, de tartalma csak most vált számomra valódi felismeréssé, egyértelmű tapasztalattá. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a szemem előtt történnek meg azok a rácsodálkozások, amelyek valahogy így fogalmazhatók meg: „Itt és most Isten cselekszik rajtam keresztül”. A dologban az a nagyszerű, hogy ezekhez az élményekhez – történeteimben – gyerekek jutnak el.
„Helyzetbe hozzák magukat” a gyerekek
Van egy gyerekcsapat Nyíregyházán, akik elhatározták, hogy ebben az évben Isten üzenetének hírnökei, a Biblia nagykövetei lesznek: ahol megfordulnak, ahová bekopognak, oda kosárra való jó hírrel érkeznek.
A történetek azzal kezdődnek, hogy a gyerekek „helyzetbe hozzák magukat”. Próbálják kitalálni, környezetükben kik azok az emberek, akiknek a jó hírre most a legnagyobb szükségük van. Akciójukat karácsonykor kezdték. Színes papírokra olyan mondatokat írtak ki a Bibliából, amelyek változásra késztetik az embert, és életalakító erőt jelenthetnek. Első útjuk a megyei börtönbe, azaz Büntetésvégrehajtási Intézetbe vezetett. Arra kérték a börtönparancsnokot, hogy az elítéltek választhassanak egy jó hírt a kosarukból. S ha véletlenül nem jutna mindenkinek, adják tovább egymásnak. Ezt meg is tették. Eltelt egy hónap – a gyerekek már az újabb kihíváson dolgoztak –, amikor a börtönlelkész leveleket hozott nekik. Összesen hetet. Hét elítélt fontosnak tartotta, hogy a számukra ismeretlen gyerekeknek megírják: mit ér egy szabadító mondat annak, akit fogva tartanak; mit ér egy szó, melynek ereje és hatalma is van arra, hogy újjá teremtse az embert. Osztályfőnöki órán olvasták fel a leveleket. Döbbenetes hatással volt rájuk, hiszen a rabok mind arról számoltak be, hogyan értek célba a Biblia mondatai… A történetről filmet is készítettünk. Január elsején mutatta be a Magyar Televízió az „Engedjétek hozzám…” című ifjúsági vallási programban. Azóta minden hónap első keddjén – ebben a műsorban – másoknak is felkínáljuk az efféle tapasztalatokat.
Akik ebben részt veszünk – gyerekek és felnőttek egyaránt –, érezzük, hogy olyan területen járunk, ahol csak „levetett saruval” lehet közlekedni. Ezek azok a helyzetek, melyekben meg akarja mutatni, fel akarja magát fedni az Isten…
Sz–vitamin
Lehet-e másként értelmezni azoknak az orvosi recepteknek a sorsát, melyeket az egyik nyíregyházi gyógyszertárban kapnak a betegek? Úgy kezdődött a történet, mint a többi: Itt a tavasz! Mire van legnagyobb szüksége az embereknek? Mi hiányzik ilyenkor legjobban? Megszületett a válasz: a vitaminhiány a legnagyobb. Vitamin kell az embereknek! Tehát: forduljunk orvosokhoz és írassunk fel vitaminokat! Akadt is néhány orvos a városban, sőt a megyében is, aki a gyerekek kérésére a Bibliából választott „Életigéket” írta a receptekre.
Kosárnyi recepttel érkeztek meg a gyerekek az egyik gyógyszertárba. A meglepetést mégsem a receptek számával, mint inkább tartalmával keltették. A kicsit tétova gyógyszerészeknek úgy próbáltak segíteni, hogy „lefordították” a recepteken lévő mondatokat: „Sz-vitamint kérünk!” A Szeretet-vitamin a legszükségesebb! De ezzel a felismeréssel nem ért véget a történet. A gyógyszertár vezetőjének támadt egy ötlete. Ezen pedig a gyerekek ámultak el. Azt mondta: vállalják, hogy a gyógyszert vásárlók a különféle pirulák és oldatok mellé – ha maguk is akarják –
Sz-vitaminról kiállított receptet is kapjanak. Rövid idő alatt kiürült a kosár, sőt olyan betegről is tudunk, aki – a tévé-műsor után – azt kérte a főorvos asszonytól, hogy ne csak a betegségére adjon gyógyszert, hanem Sz-vitamint is írjon fel neki.
Megszólaló kövek
A legnagyobb kockázat a legfrissebb akcióban volt. Az történt ugyanis, hogy „kiköltöztették” templomukat. Erre azért volt szükség, mert padlófűtést szerelnek be és új márványburkolatot kap a templom. A régi, kopott burkolólapokat feltörték és szemétlerakó helyre szállították. Fölösleges törmelék, haszontalan sitt lett belőlük.
A gyerekek iskolája a templom szomszédságában van. Látták a folyamatot, és előálltak a képtelen ötlettel: „Nekünk mégiscsak fontosak azok a tönkrement járólapok”. Aztán sorra vették indítékaikat: szüleink és nagyszüleink cipőtalpa koptatta, mi is ezeken a köveken tanultunk Isten előtt járni, ezekre a kövekre térdeltünk le imádkozni…stb. „Szeretnénk »megszólaltatni« a köveket…!”
Abban ugyanis biztosak voltak, hogy a köveket „szóra tudják bírni”. Hiszen a módszert ismerik: elég egy szó, egy mondat a Szentírásból… Mi rejtette hát a kockázatot? Az, hogy lesz-e valaki a felnőttek között, aki megérti őket és segít nekik.Hiszen a köveket már elszállították a sitt-telepre… Isten csodája: akadtak felnőttek, akik megértették a „játék” lényegét. Megkeresték és visszaszállították a köveket; segítettek megtisztítani a törmeléktől, és abban is előjártak, hogy a minél több „bibliai töredék” készüljön.
Április 20-án, vasárnap a templom megtelt emberekkel. A szerelőbetonra kihelyezett köveket sorra kézbe vették és hazavitték. Láttam idős bácsit, egyedül volt, s talán a legkisebb kődarabot választotta, azt szorongatva járt-kelt az üres templomban; voltak, akik ölnyi kőhalommal indultak haza, mondván: „másokra is gondoltunk, nekik visszük…”
Május első keddjén az m1-en megosztjuk hittapasztalatunkat.
