A Szent Mónika Közösségről
Bölcs édesanya, könyörögj értünk!
Szerző: Körössy László
Talán sokan hallottak már Szent Ágoston édesanyjáról, Mónikáról, akik szentként tisztelünk, de azt kevesen tudják, hogy az európai kultúra egyik legzseniálisabb gondolkodójának édesanyja milyen erős asszony volt. A fia azt írja róla: „ruházata szerint asszony, a hitére nézve férfi volt; olyan biztonság volt benne, amilyet csak az öregség ad meg az embernek; olyan szeretete volt, amilyenre csak egy édesanya képes; s olyan jámborság élt a szívében, amit csak egy keresztény nő hordozhat a szívében”.
Mónika hosszú időn keresztül kitartóan imádkozott tévelygő fiáért, míg végül teljesült az álma; Ágoston megtért, szent és egyháztanító vált belőle.
Keresztény édesanyák sokasága számára szolgál példaképül Mónika, és fohászkodnak hozzá, aki kitartóan imádkozott, és nyilvánvalóan sokat szenvedett is azért, akit egykor szíve alatt hordozott.
Az első Szent Mónika Közösség 1987-ben alakult Madridban, az Egyház hivatalos jóváhagyásával. Hazánkba Róna Gábor jezsuita atya hozta el ennek a közösségnek a hírét. Magyarországon a kalocsai édesanyák kérésére 1992. augusztus 27-én, Szent Mónika napján alakult meg az első csoport. Dankó László érsek akkor jóváhagyta, és jó szívvel ajánlotta a papok és a hívek figyelmébe ezt a kezdeményezést. 2005. január 28-án Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek elfogadta a közösség kérését, és elvállalta a fővédnökség tisztségét. A közösségnek mindenki tagja lehet, aki vállalja, hogy az imát mindennap (otthonában) elmondja, és hetente egyszer az Oltáriszentség előtt is. Később sokak kérték, hogy a házastársak együtt is imádkozhassanak gyermekeikért. Így született meg a „keresztény házastársak napi imája” gyermekeikért.
Ezt az imalapot 2003-ban, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén áldotta meg Bíró László püspök. (Imalap az alábbi címen kérhető: Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége 6300 Kalocsa, Szent István király u. 24.) Mára az ország szinte minden részén alakult Szent Mónika közösség, sőt az országhatárokon túlról is rendszeresen érkeznek a hírek, tartják a kapcsolatot a kalocsai központtal.
A közösségek tagjai imádkoznak egymásért, gyermekeikért, de nemcsak a saját gyermekeikért, hanem minden édesanya gyermekéért és azokért a gyerekekért is, akik család nélkül nőnek fel.
A keresztény édesanyák a papi hivatásokért is fohászkodnak. Nemrég egy különös esetről számolt be egy édesanya: ezúttal a nagymama könyörgött kitartóan, mert szerette volna, ha fia a papi hivatást választja, de az Úr megvárakoztatta őt, mert bár fia megnősült, de mindhárom unokája pap lett. Sokan viszik a közösség elé szenvedéseiket, szorongásaikat, aggodalmaikat is, bízva az ima, a közös könyörgés erejében. Önvád, gyász, bűntudat, szüntelen aggodalom, ugyanakkor reménykedés a végsőkig, hit és áldozatos szeretet: ez az anyai szív. „Mindannyian megtapasztalhattuk, hogy érdemtelenségünk ellenére sok jót is kaptunk és erőnkön felül meg nem próbáltattunk” – írta nemrég egy közösségvezető. A tagok számítanak egymásra, találkozókat is rendeznek.
Idén a keresztény édesanyák országos találkozóját május 17-én, 12 órakor tartják a váci székesegyházban. Beer Miklós püspök mutat be hálaadó szentmisét a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége által szervezett találkozó keretében.
Tavaly nyáron, pontosan július 28-án alakult meg a legújabb Szent Mónika Közösség Székesfehérvárott, ahol így imádkoztak az édesanyák:
„Mennyei Atyánk,
minden ajándék és öröm osztogatója,
aki nekem az édesanyai hivatást adtad,
hálát adok neked és áldom szent nevedet.
Úr Jézus!
Kérlek, növeld hitemet,
erősítsd reményemet
és tökéletesítsd szeretetemet,
hogy jó keresztény édesanya lehessek!
Szentlélek Úristen,
erősíts engem, hogy életem
minden nehézsége közepette
se szűnjek meg
gyermekeink hitéért imádkozni!”
Bozai Gáborné, aki személyes indíttatásból és korábbi tevékenységének, segítő hozzáállásának „természetes” folytatásaként is (kismamaklubot vezetett, majd évekig játszóházat) vezetője lett a kis közösségnek, amelynek tizenöt tagja és számos szimpatizánsa van, vallja, hogy „nagyon kell az összefogás”, és a támasz is a gyermekeikért aggódó édesanyáknak.
Talán jellemző kép lehet a székesfehérvári közösség életéből, mintegy (dokumentum)filmkocka a mai Mónikák sorsából, ahogy a hatgyermekes Dóra néni 86 évesen, a combnyaktörése után is elbicegett egy kerettel a találkozóra, mert úgy gondolta, hogy nem szabad kihasználatlanul hagyni egyetlen lehetőséget sem, amikor utódai érdekében cselekedhet.
Emlékezzünk rá, hogy milyen hosszú évtizedek teltek el Szent Mónika életében, melyek során sokat gyötrődött fiáért, könnyek között könyörgve Ágostonért, anélkül, hogy Istenbe vetett bizalma megingott volna. Álma és egy püspök szava, aki azt mondta neki: ,,lehetetlen, hogy ennyi könny gyermeke elvesszen”, erősítette meg állhatatosságában. Bíztatás ez minden mai édesanyának, nagymamának, akit gyötör a kétség: mindent megtett-e azért, hogy gyermeke a jó utat válassza, aki nem tud szabadulni a tudattól, hogy nevelése csődöt mondott, amikor látja fiát, lányát a világ halálos ölelésében. Bíztatás, hogy az emberi élet végső soron azé Istené, aki Fiát adta a világért, a szerető Istené, aki szeretetének végtelenségében látta egyszülöttét pokolra szállni, a magányba hullani – és teljes elhagyatottságában is ott volt mellette: akkor is, amikor elengedte. Ez a titok minden remény forrása, amely remény lehet az édesanyák számára is.
