Cikkek listázása

Liturgikus műhelyek a Veszprémi Egyházmegyében

A szolgáló Krisztus nyomában

Szerző: Budai Éva

Fotó: Budai Éva

„Téged, Isten dicsérünk, / téged Úrnak ismérünk. / Téged, örök Atyaisten / mind egész föld áld és tisztel. // Téged minden szép angyalok / Kerubok és Szeráfkarok. / Egek és minden hatalmak / szüntelenül magasztalnak…”
Az első ismert és szimbolikus jelentőségűvé emelkedett magyar miseruha, amelyet Gizella királyné a hagyomány szerint saját kezével hímzett a veszprémvölgyi görög apácakolostorban a nővérekkel együtt, a Te Deum idézett ősi hálaadó himnuszának eget-földet átfogó istendicséretét jeleníti meg.
Boldog Gizella és Szent István király ezt a pompás, bíborselyemből készült és aranyszálakkal hímzett ünnepi papi öltözéket 1030-ban a székesfehérvári Szűz Mária-templomnak adományozta. Hálaajándék volt, a királyi család köszönete Istennek, hogy II. Konrád német-római császár megsemmisítéssel fenyegető támadását – országos imahadjárat és böjt kísére­tében – visszaverték. Erre utal a miseruha felső részén a Pantokrátor alakja, aki sárkányon és oroszlánon tapos. A 12. században e miseruhát átalakították – a mellrészből levágva és gallért hozzáépítve – királyi öltözékké. A királynak a koronázás szertartásrendjében a kor szokása szerint miseruhát kellett viselnie. A koronázási palástot a Nemzeti Múzeumban, másolatát pedig a veszprémi várban, a Gizella Királyné Múzeumban őrzik.

Miseruhák, reverendák, birétumok készülnek

A miseruha ősének tekinthető az ókori rómaiak jellegzetes ruhája, a tóga, melyet ünnepnapokon hordtak. Az 5. században a miseruha már általánosan használt liturgikus öltözék lett, amint ezt az abból az időből fennmaradó mozaikok és falfestmények is bizonyítják. Kezdetben csak arra szolgált, hogy a pap öltözete a szentmise közben különbözzék a profán világétól. Szakrális értelmezésben azonban a miseruha az Úr vállaira helyezett keresztet, a bíborruhát vagy az Úr varratlan köntösét jelenti. A liturgikus miseruhát latinul casulának, azaz házikónak nevezik, mert a palást a miséző papot – mint egy ház – kúp alakban fedte korábban, vállkiképzése nem volt. A papi ruházat legközismertebb darabja az ünnepi miseruha mellett a fekete reverenda és a stóla (amit a reverenda fölött viselnek), valamint a birétum (a három vagy négy szárral ellátott föveg).

A liturgikus ruhák elkészítése hosszadalmas és nagy szakértelmet igényel, ezzel kezdetben kizárólag szerzetesnővérek foglalkoztak. Így volt ez a Veszprémi Egyházmegyében is. 1948-ban, mikor a katolikus iskolákat államosították, dr. Kögl Lénárd püspöki számvevő megkérte az ipariskolát vezető veszprémi irgalmas nővéreket, hogy segítsék elő egy egyházi liturgikus varroda létrehívását, ahol a háborúban megsérült liturgikus ruhák és kellékek megjavítása, illetve az elveszettek újakkal pótlása megtörténhetne – szól a történeti feljegyzés a Veszprémi Érseki Számvevőség jelenleg Boldog Gizella liturgikus műhely néven működő varrodájának történeti kezdeteiről. A rend elvállalta a feladatot, és nyolc nővérrel megkezdődött a munka. A feloszlatás után a kolostorból a püspökség gazdasági központjába költözött át a varroda, amely rövid időn belül a megrendelők színvonalas és közkedvelt, országos rangú műhelyévé vált. A nővérek száma az elmúlt negyven-ötven évben nagyon megcsappant, így a liturgikus üzemben is egyre inkább civil munkatársak vették át a varrodai munkát.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>