Cikkek listázása

Nemcsak az anyák megmentôje

Szerző: Szalontai Anikó

Fotó: Vida József

Stróbl Alajos Szent Rókus kórház előtt álló Semmelweis-szobra az életvédő zarándoklatok rendszeres állomása, hiszen a százkilencven éve született orvos a gyermekágyi láz okának és megelőzésének felfedezője. Ugyanakkor az „anyák megmentője” címet Semmelweis Ignác nemcsak tudományos tevékenységével vívta ki, hanem egész pályafutásával, az anyák és gyermekeik iránt tanúsított elkötelezettségével.
Semmelweis Ignác, aki apja kívánsága szerint először a bécsi egyetem jogi karára iratkozott be, minden bizonnyal a legismertebb magyar orvos. Bár életében nem kapta meg a szakma elismerését, még a Magyar Tudományos Akadémia sem vette fel tagjai köze, budai szülőháza ma a nevét viselő orvostörténeti múzeum. Emellett a budapesti orvosi egyetem, illetve egykori munkahelye, a bécsi szülészeti klinika is az ő nevét vette fel.

Orvosi oklevele, majd a sebészdoktori és a szülészmesteri képesítés megszerzése után nem sokkal, 1846-ban elnyerte a tanársegédi állást Klein professzor mellett a bécsi közkórház szülészeti klinikáján. A következő évben, mikor néhány hétre barátaival Velencébe utazott, Bécsben meghalt barátja, Jacob Kolletschka, a kórbonctan tanára. Visszatérte után megnézte Kolletscka boncolásának jegyzőkönyvét, és rájött, hogy a betegség, amely barátja halálát okozta, és az, amelyet gyermekágyi láz néven ismertek, azonos. Ennek alapján állapította meg, hogy a gyermekágyi láz nem önálló kórkép, hanem fertőzés következménye, amelyet az orvosok terjesztenek azzal, hogy boncolás után kézmosás nélkül mennek át a szülészeti osztályra. Vizsgálatai során kimutatta, hogy az egyszerű klóros vízzel történő fertőtlenítéssel elkerülhető a betegség.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>