Nagyszülők – unokák
Olyan jó együtt lenni
Szerző: Katona Marianna
Fotó: Katona Marianna
De vajon mit jelent korunk gyermekei számára a nagyszülők személye, s a nagyszülők számára valóban kegyelem-e Istentől kapott hivatásuk? Erre kerestem a választ bácskai gyerekeket és nagyszülőket kérdezve. Először Fülöp Máriával beszélgettem, aki ötszörös nagymama és a helybeli kamilliánus család vezetője, emellett a Hit és Fény mozgalom topolyai Szivárvány csoportját is ő vezeti.
– A legidősebb unokám 17 éves. Vele kezdtem el „beletanulni” a nagymamaságba. Mivel a fiam és felesége dolgoztak, sokat volt velem Tiffi. Mindig igyekeztem nagyon kedvesen és türelmesen, szeretettel beszélni és bánni vele. Sokat beszélgettünk mindenről. Különösen sokat meséltem neki szentekről. Szentírási történeteket már pici korától kezdve hallott. Szép lassan megszokta, hogy eljöjjön velem a templomba nemcsak vasárnap, hanem hétköznap is. Megszerette a szentmisét, sokat ministrált, úgyhogy mire öccsei megszülettek, már ő apostolkodott körülöttük. Sajnos, amióta Magyarországra költöztek, ritkábban látom őket, de a Jóisten megsegített, mert a hitét nem hanyagolja el, most már ő maga is keresi a lehetőséget, hogy elmélyüljön a hitben. A domonkos nővéreknél tanul, ők készítették fel a bérmálkozásra is. Állandóan imádkozom a családomért, unokáimért. A topolyai Szent Mónika Kör aktív tagja vagyok, és nagyon fontosnak tartom, hogy mi nagyszülők imáinkkal is odaálljunk unokáink mellé, mert sok negatív hatás éri őket.
Bedleg Evelin (7 éves): – Az én tatámat Bedleg Sándornak hívják, a mamámat pedig Erzsi mamának. Nagyon szeretek náluk lenni, mert mindig kedveskednek nekem, a mamám például azt főzi, amit én nagyon szeretek, a tatám pedig labdázni szokott velem.
Kiskároly Albert (10 éves): – A nagytatám már nem él. A mamámat Pap Rózsának hívják, és Gomboson lakik. Nagyon szeretek nála lenni, mert sokat tréfál, kedves és sokat beszélget velem. Gyakran mesél arról, hogy régen hogyan éltek az emberek, ami nekem nagyon érdekes. Templomba is el szoktam vele menni, olyan szép régi énekeket tud, amit még máshol nem is hallottam. Minden este együtt imádkozzuk a rózsafüzért, és én is vezethetem az imát.
Morvai Árpád (12 éves): – Én a mamámékkal élek, mert a szüleim elváltak, és apukám külföldre ment dolgozni, anyukám pedig meghalt. A tatával nagyon szeretek kártyázni, ő nézi át a leckémet is. Hárman együtt jövünk templomba, és utána el szoktak vinni fagyizni is. Nagyon szeretem őket, bár néha szigorúak hozzám, de tudom, hogy ez azért van, hogy jó ember legyen belőlem, ne csirkefogó.
Mendrei Krisztina, Krisztián és Valentina (10 és 12 évesek): – Azért szeretünk a mamánál lenni, mert ott sokat lehet játszani, vannak állatok és azokkal lehet foglalkozni. Az is nagyon jó, hogy a mamánk mindig meghallgat, és nagyon sokat mesél arról az időről, amikor még ők is gyerekek voltak. Ő mondta, hogy akkor még nem ilyen volt az iskola, mint most, nem voltak füzetek, kis táblácskákra írtak, és sokkal kevesebb házi feladatot kaptak. Szokott mesélni bibliai történeteket is. Nekem az a kedvencem, amikor eltévedt egy kisbárány, és a pásztor otthagyta a 99-et, hogy megtalálja az eltévedtet. És nem is haragudott rá, hanem hazavitte. Jó, ha tudjuk, hogy van, akinek mi is fontosak vagyunk, fontosabbak, mint a másik 99.
Tomik Dárió (10 éves): – Nekem csak tatám van, mert Erzsi mama meghalt, amikor elsős voltam. Pedig mindig ő vigyázott rám, és nagyon szeretett engem. Most is nagyon hiányzik. A tatámat is szeretem, de ő néha berúg, és olyankor megver.
Burány Maximilián (8 éves): – A tatámmal sokat barkácsolunk. Ő mesterember, és mindenre megtanít, ha kérem. Szeretek vele lenni.
Újházi Gábor és unokája, Dér Edvin (8 éves): – Én már hetvenen túl vagyok, de amikor az unokám nálunk van, olyan fiatalnak érzem magamat.
– Mi a tatával futóversenyt is szoktunk rendezni – szól közbe Edvin. – Egyszer én nyerek, egyszer a tata. Náluk lenni azért jó, mert sokat vagyunk a szabadban, sok állat is van.
– Mi szálláson lakunk, és sajnos csak ritkán tudunk együtt lenni a kisunokánkkal, de annál jobban örülünk, ha velünk lehet. Neki, városi kisgyereknek nagy élmény, hogy állatokkal foglalkozunk. Sokat beszélgetünk együtt. Ilyenkor templomba is együtt megyünk, és otthon is együtt imádkozunk.
Bencsik Blanka (10 éves): – Én azt szeretem a mamáéknál, hogy sok szép régi könyvük van, imakönyvek is. Szoktunk belőle együtt olvasgatni. Ilyenkor én olvasom, amit a pap mond, a mamám meg azt, amit a hívek. Esténként rózsafüzért imádkozunk, és olyankor olyan jó együtt lenni.
Beszélgetésünkhöz mindenki hozzátesz valamit, akár csak egy-egy szót, bólintást, de abban mindannyian egyetértenek, hogy nagymamák és nagytaták nélkül szegényebb lenne a világ! Isten éltessen minden nagyszülőt, adja meg számukra a kegyelmet, hogy Szent Joachim és Szent Anna példájára ők is kegyelemmel áldva, unokáik vigasztalására legyenek ebben az oly sok szomorúsággal és szeretetlenséggel teli világban.
