Boldoggá avatják a Martin házaspárt, Kis Szent Teréz szüleit
Közös úton
Szerző: Szalontai Anikó
Zélie 1831-ben született St. Denis-sur-Sarthon-ban, tizenhárom éves volt, amikor a családja Alencon-ba költözött. Fiatalon be szeretett volna lépni az Irgalmas nővérekhez, de gyenge egészsége megakadályozta ebben. Elhatározta, hogyha Isten nem akarja, hogy szerzetes legyen, férjhez megy, gyermekeit pedig az Úrnak ajánlja. Hogy hozományát előteremtse, csipkekészítést tanult, s hamarosan megnyitotta saját üzletét. Huszonhat éves volt, amikor találkozott Louis Martinnal, akivel néhány hónap múlva összeházasodtak.
Louis 1823-ban született Bordeaux-ban. Hétéves korában, amikor édesapja nyugdíjba vonult, az ő családja is Alencon-ban telepedett le. Már órásmesternek tanult, amikor először ellátogatott a svájci alpokban lévő Nagy Szent Bernát-kolostorba. Két év múlva felvételét kérte a közösségbe, de az elöljáró visszautasította, mivel nem tudott latinul. Hazatérve elkezdte a nyelvtanulást, ám mikor egy betegség miatt egy időre fel kellett azt adnia, ráébredt, Isten más utat szán neki.
Mindketten vágytak a szerzetesi élet után, ezért házasságuk első évében szüzességben éltek. Ebben az időben befogadtak egy kisfiút, aki elveszítette édesapját, édesanyja pedig tíz másik gyermekét nevelte. Egy gyóntató azt tanácsolta nekik, vállaljanak saját gyerekeket. Ez volt, amit Isten kívánt tőlük, hiszen végül kilenc gyermekük született.
Házasságuk során együtt keresték az Úr tetszését, s együtt teljesítették be azt, amit Isten megálmodott róluk. Minden napjukat szentmisével kezdték. Lányaiknak szeretet- és bizalomteljes, vidám gyermekkort biztosítottak. Elvárták a pontosságot és a fegyelmezettséget, ugyanakkor mindig példát adtak nagylelkűségből és áldozatkészségből.
Zélie sok időt töltött a gyerekekkel, de emellett nagyszerű üzletasszony is volt. Csipkekészítő vállalkozása olyan sikeres volt, hogy Louis eladta saját üzletét, hogy kezelje felesége pénzügyeit. Zélie körülbelül tizenöt asszonynak biztosított munkalehetőséget.
Életük legnagyobb megpróbáltatása négy gyermekük, közöttük két fiúk halála volt. Bár évekkel később is siratták elvesztett gyermekeiket, édesanyjuk őket is Istennek tudta ajánlani. A gyász azonban Zélie egészségére is kihatott. Legkisebb lányuk, Teréz három éves volt, amikor az orvos megállapította, Zélie mellrákban szenved. Néhány hónappal később az is kiderült, már túl késő műteni. Zélie, férje kérését teljesítve, Lourdes-ba zarándokolt, de az útról még rosszabb állapotban tért haza. Betegségét az utolsó időkig nagy fegyelemmel viselte. Férje és bátyja is mellette volt, mikor 1877. augusztus 28-án meghalt.
Louis, hogy teljesítse felesége kívánságát, Lisieux-be, Zélie testvérének családja közelébe költözött a gyerekekkel. A megszokott családi élet lassan helyreállt. Esténként együtt imádkoztak, de Louis egyébként is sok időt töltött lányaival. Ahogyan Alencon-ban tette, továbbra is minden reggel segédkezett a hajnali szentmisén. Sógorával megalapította a városban az „Éjjeli Hálaadó Társaságot”, illetve minden héten részt vett az irgalmas rendiek adományosztásában.
Mikor lányai sorra bejelentették, kolostorba vonulnak, egyrészt szomorú volt, hogy el kell válniuk egymástól, másrészt boldog, mert felesége felajánlása beteljesedett: gyermekeik Istennek szentelték életüket.
Utolsó éveiben igen megromlott az egészsége, de ez sem akadályozta meg abban, hogy Terézzel Rómába utazzon a pápához. 1889-ben szélütés érte. Ő, aki egész életében hozzászokott az irányításhoz, kiszolgáltatottá vált. De ezt is próbaként fogadta Isten kezéből. Leánya, Céline haláláig mellette maradt, csak miután apja 1894. július 29-én meghalt, vonult kolostorba. Ezt írta testvéreinek a karmelbe: „Papa a mennyben van”.
