Cikkek listázása

Emberi minőségre nevel a piarista gimnázium

Tudás, sport és művészet keresztény szellemben

Szerző: BK

Szeged legrégebbi, 1720-tól működő, az idők szavára mindig figyelő középiskolája a Dugonics András Piarista Gimnázium, mely nem csak a dél-alföldi térség viszonylatában örvend ma is megérdemelten jó hírnévnek, de az ország, sőt a Kárpát-medence számos tájáról érkeznek ide fiatalok tanulni. A rendalapító Kalazanci Szent Józseftől vett krédójukhoz híven igyekeznek abban segíteni tanítványaikat, hogy „pietas et litterae”, vagyis a „jámborságban és tudományban” nevelődve valóban „életük boldog alakulása” felé haladjanak.
Teszik mindezt szerzetes- és világi tanárok vezetésével, az adott kor által megszabott keretek között, de a keresztény értékek alapján állva.
Pető Gábor igazgató elmondta: a gimnáziumban folyó nevelés célja a szellem, a test és a lélek harmóniájára való törekvés. A harmonikus személyiség kialakulásához fontos, hogy az elsajátított ismeretek mellett kellő hangsúlyt kapjon a lelki élet és a testkultúra is. Ennek az elvnek megfelelően vezettek be számos újítást az iskola képzési struktúrájába. Ezek egyike, hogy ettől az évtől két hatévfolyamos osztályt indítanak, egy általános tantervűt és egy sporttagozatos képzésűt.

A piarista gimnázium megállapodásra jutott több szegedi sportklubbal (Démász-Szeged Vízisport Egyesület, Szegedi Úszó Egylet, Szegedi Vasutas SE stb.), melynek értelmében a diákok délutánonként profi sportklubokban edzhetnek túl azon, hogy órarendjükben a testnevelés tantárgy emelt óraszámban szerepel. Így a gyerekek lehetőségei kiszélesednek, a legtehetségesebbek pedig akár magasabb szinten is folytathatják a sportolást. Módjuk lesz megismerkedni a vízilabdával, a kosárlabdával, a kézilabdával, az atlétikával, a kajak-kenuval, az evezéssel és az úszással is.

További fontos változás, hogy a Szegeden jól ismert Mester Tanoda beolvad az iskolába. A tanárok közül többen eddig is oktattak mindkét intézményben, mostantól viszont a gimnázium saját tanrendjébe építi be a művészeti oktatást. Képzőművészeti szakon kézműves-szobrászat, grafika, festészet és tűzzománc, fotó-videó, színművészeti szakon a drámajáték, zeneművészeti szakon pedig a klasszikus furulya, gitár, gordonka, zongora, hárfa, illetve népi ének, koboz, népi hegedű, népi brácsa előadóművészi, alkotói mesterségekkel ismerkedhetnek meg az itt tanulók. A városban és Csongrád megyében egyedül ebben az iskolában létezik szobrászat, fotó-videó, hárfaoktatás és népzenei szak.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>