Prokopp Mária művészettörténésszel beszélgettünk
Remekműveken iskolázódott szempár
Szerző: Bodnár Zita
Fotó: Bodnár Zita
– Esztergomban nőttem fel, a város és a szüleim döntően meghatározták életem irányvonalát. Édesanyám a Keresztény Múzeum művészettörténésze, édesapám a Prímási Levéltár vezetője volt. Nem csoda tehát, hogy a művészet mindennap terítékre került otthon. Engem nagyon érdekelt a történelem, nem egyszer versenyt is nyertem. Már gimnazistaként kivettem a részemet az idegenvezetésből, nagyon szerettem a műalkotásokról, mesterükről, az adott történelmi korról beszélni. A középiskola után az ELTE művészettörténet-történelem szakán folytattam tanulmányaimat. Miután elvégeztem az egyetemet, hét évig dolgoztam Esztergomban a Vármúzeumban. 1969-ben kerültem Budapestre, az ELTE Művészettörténeti Tanszékére. Ebben az évben Magyarország látta vendégül a XXI. Nemzetközi Művészettörténészi Kongresszust a tanszék rendezésében, én lettem e Kongresszus tudományos titkára. A nem könnyű feladat sikeres elvégzése után a Tanszék kutatói, majd oktatói állományába kerültem. 1996-ban kaptam a professzori kinevezést.
– A művészettörténész megismerkedik a műalkotásokkal, főleg azok szellemi tartalmával. A spirituális mélység és a művészi érték ugyanis összefügg. A műben benne rejlik a művész lelkivilága, mindaz, amivel szeretne a korára hatni. A művészettörténész feladata az alkotás értékeit felfedezni és tolmácsolni. A művészettörténésznek rendelkeznie kell azzal a kifinomult érzékkel, hogy a művészetben meg tudja állapítani, mi az értékes, mi a valódi műalkotás, amely képes továbbítani a művész üzenetét a befogadó számára. Az igazi remekműveken iskolázódik az ember szeme. Az ilyen tekintet meg tudja állapítani, hogy a művészeti alkotás értékes vagy sem.
– Rendszeresen hazajárok Esztergomba. Tevékenyen kiveszem a részem a város kulturális és tudományos életéből. Esztergom Szent István városa! Ő itt uralkodott és Fehérvárott temetkezett. 1938-ban még mint Szent István városát ünnepelték Esztergomot, az elmúlt ötven évben azonban a mondat első fele lemaradt, pedig Esztergom volt Magyarország első fővárosa, és közel ezer éven keresztül kulturális központja. Mennyire fontos lenne, hogy ennek tudatában legyünk!
– Eredetileg a trecento érdekelt igazán, Nagy Lajos király udvara, az Anjou-kor, annak kulturális élete, itáliai kapcsolatai. Persze nem úgy, hogy Itália milyen nagy, hanem hogy Magyarország milyen óriási! Szakdolgozatomat az 1930-as években feltárt esztergomi várkápolna freskóiról írtam, s érintőlegesen foglalkoztam a Vitéz János-féle Studiolóval is. Vitéz Jánosnak a művészekkel kötött szerződései nem maradtak fenn, mert a hazai, 16. század előtti levéltáraink nagy részét a török uralom megsemmisítette, de szerencsére a műalkotásokból megmaradtak remekművek. Ezek közül kiemelt jelentőségük van az esztergomi várban 1934-38-ban feltárt falképeknek. Ezek a török időkben, 1595-ben beomlott első emeleti dolgozószoba oldalfalain láthatók. 1975-től publikáltam kutatási eredményeimet, amelyek az ábrázolások 1465-67. évi datálását és a Filippo Lippi műhelyével való kapcsolatát igazolták. Bebizonyítottam, hogy ezt támasztják alá az Erény-allegóriák nőalakjainak megjelenése, a figurák arányai, mozdulatai, ruházata és elhelyezése a reneszánsz lodzsában, továbbá a falképek színvonalas művészi előadása, valamint a helyszínre, az esztergomi várpalotára és tulajdonosaira, Magyarország prímás-érsekeire vonatkozó történeti ismeretek. Rámutattam a Vitéz János által alapított, bolognai mintára szervezett egyetem, az Accademia Istropolitana és a falképek ikonográfiai programja közötti szoros összefüggésre. Utaltam az erények, az erkölcs kiemelt szerepére Vitéz János életében, politikai tevékenységében, beszédeiben. Valószínű, hogy a Studiolo falképdísze teljes pompájában fogadta az Európa minden részéről érkező vendégeket az Accademia Istropolitana ünnepélyes megnyitásán, 1467. június 20-án.
– A terem falképdísze az egyetem programját jelenítette meg, amelynek alappillére az erkölcs, az erények voltak, az arisztotelészi etika kardinális erényeinek és a keresztény isteni erényeknek az egysége. A hét erény allegóriáját követhették az artes liberales és a humanista tudományok allegóriái, illetve főbb képviselői. A keresztboltozaton a bolygók diadalmenetei és a Zodiákus-jegyek az egyetem nagy jelentőségű, modern tudományágára, a csillagászatra utaltak. Mindez az alapító humanista főpap műveltségének és világnézetének képi megjelenítését adta. Az ábrázolások tematikáját, az ikonográfiai programot ő fogalmazta meg. Vitéz János érsek talált rá arra a festőre is, aki az ő mély szellemének gondolatait a legnagyobb művészettel megjelenítette. Mindebből ma már csak töredékeket ismerünk. Ezek közül a legfontosabbak az északi falon lévő kardinális erények allegóriái, továbbá a boltozat hevederíveinek zodiákus-képei, valamint a bolygók diadalmeneteinek töredékei.
A millennium évében, 2000-ben a magyar Kulturális Örökségvédelmi Hivatal az esztergomi vár falképeinek restaurálására kiírt egy pályázatot, amelyet Wierdl Zsuzsa festő restaurátor-művész nyert meg. Az ő felkérésére azóta együtt dolgozunk ezen a csodálatos munkán.
– A durva cementtömítések és az átfestések eltávolítása, a felület fokozatos tisztítása után meglepődve láttuk, hogy az ábrázolás lényegesen új jelleget, új művészi arculatot kapott. Kecsesebb, átszellemültebb, dekoratívabb, lényegesen színvonalasabb ábrázolás állt előttünk. A centrális perspektíva elve alapján szerkesztett, mély térillúziót adó reneszánsz lodzsa árkádíve alatt álló hölgy, a Mértékletesség allegóriája kissé alulnézetből jelenik meg. Az alak nagy figyelemmel, óvatosan önti a jobb kezében tartott kancsó tartalmát a másik edénybe, vagyis a mértékletesség erényének lényegét emeli ki. A kancsókat tartó kezek, a most már láthatóvá vált, behajlított ujjpercek finom vonalainak köszönhetően visszanyerték az eredeti, érzékeny ecsetvonással rajzolt, törékeny formájukat. A kibontott, lobogó, hosszú, aranyszőke haj, amely a jobb vállon előre omlik és a bal váll mentén mintegy derékig érve, lendületes hullámokban kíséri az alakot, eddig nem volt látható. A figura hátterének megtisztítása során további lobogó hajfürtök tűntek elő, amelyek szinte teljesen betöltötték a képmező jobb oldalát. Formailag így pompás egyensúlyt képezett a messze szárnyaló hosszú haj a felemelt jobb karral. Ez az esztétikailag elsőrendű kompozíciós felépítés egyben a tartalmi kifejezés mélységét fokozza. Minden erény – de főképpen a Mértékletesség – nagy fegyelmet, koncentráltságot, vagyis lelki erőt igényel, amint ez az átszellemült arcról, a lefele tekintő, figyelő szemből, a kissé nyitott szájból sugárzik, amellyel az allegória az öntésére figyel. Az erény az aszkézis eredménye, ugyanakkor határtalan boldogsággal tölti el az embert. Ez ragyog allegóriánk arcán. Ez az öröm lobogtatja a szép, hullámos, hosszú hajat. Képünket tehát mély lélekábrázolás jellemzi. Ez a művészet legnagyobb csodája: láthatóvá tudja tenni a láthatatlant, a szavakban kifejezhetetlent. Ez a kép oly magas fokon áll, hogy nehéz párját találnunk a 15. századi európai festészetben. Vizsgálódásunk során egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az Esztergomban dolgozó festő tehetsége, érzelmi gazdagsága, biztos technikai felkészültsége Botticellihez kapcsolódik.
– Wierdl Zsuzsa hihetetlen odaadással tisztította a falkép felületét. Egyszer csak, amikor a Temperancia, a Mértékletesség árkádívét balról övező oszlop törzsén dolgozott, dekoratívan ívelő betűket pillantott meg a vakolatba nagy gonddal berajzolva: M és alatta, az M betű középső szárának folytatásában, befelé ívelő zárójelek között: B. Nem akartunk hinni a szemünknek. Egymásra néztünk, és a lélegzetünket is visszafogva suttogtuk: Mariano Botticelli. Az utóbbi név zárójelben, mert ragadványnév.
Vizsgáltuk ismételten a betűk rajzát, és egyértelmű, hogy a friss vakolatra készült, a felületen már nem lehetett látni. Ezt a művész csak magának írta fel, a munka közben, öntudatosan, gondosan a finom vakolatba rajzolva, mintegy elrejtve.
– Mindazok, akik ellenvéleményüknek adtak hangot, nem jártak a helyszínen, így nem ismerik a jelenlegi állapotot, a művész eredeti, csodálatos ecsetvonásaival megfogalmazott pompás ábrázolást.
