Betegellátó segítő szolgálat – Kamilliánus Család
Az Egyház „egészségügye”
Szerző: Szarvas István
Fotó: Szarvas István
Reskovits Miklósné, Erzsike lassan két évtizede töretlen szorgalommal járja az egri kórház kórtermeit, ahol civil áldoztatóként viszi el a betegeknek az Oltáriszentséget. Elbeszélget velük, bátorítja, vigasztalja őket. Sokakat hozzásegít ahhoz, hogy a lelkipásztornál elvégezzék szentgyónásukat vagy felvegyék a betegek kenetét.
– Hogyan indult el ez a szolgálat?
– Amikor Seregély István érsek úr 1987-ben Egerbe került, hamarosan megbízást adott civileknek az oltár körüli segédkezésre, áldoztatásra. Ezt férfiak látják el mind a mai napig, de a nőknek is adott megbízást, hogy otthon és a kórházban betegeket látogassunk, majd megkaptuk az áldoztatási engedélyt is. Mindezt egy felkészítés előzte meg. Eleinte csak ismerősökhöz mentünk be, de aztán tapasztaltuk, hogy egyre nagyobb igény van erre. Azt is láttuk, hogy mind a kórházban dolgozók, mind a betegek elszoktak attól az elmúlt évtizedekben, hogy ilyesmire mód és lehetőség van, ugyanakkor nagyon megörültek a lehetőségnek. Ekkor karácsony alkalmával megpróbáltunk többeket megszólítani, hogy jöjjenek segíteni. A kórházat magunk között beosztottuk, és osztályokra járva megkérdeztük a betegeket, hogy ki akar gyónni, áldozni, ha pedig más felekezetűek, akkor arra is lehetőség van, hogy az ő lelkészüket is értesítsük. A mai napig ez a gyakorlat.
– Hogyan készültek fel a betegekkel való foglalkozásra?
– A hazai mozgássérültek segítői rendszeresen jártak ki Ausztriába, a kamilliánus rendbe, ahol Anton Gots magyar származású atya, aki Ausztriában volt a kórházpasztoráció koordinátora, lelkigyakorlattal, szakmai tanfolyamokkal segítette őket. Az egyik alkalommal akadt még néhány hely a karitászmunkatársaknak is. Ács István püspök úr kért meg minket, hogy menjünk ki erre a lelkigyakorlatra, tanfolyamra, hogy tapasztalatot szerezzünk. Ez nagy kegyelem volt számunkra. Anton Gots atyától kaptuk az első tanácsokat, és tőle hallottunk a kamilliánus harmadrendről, azaz a Kamilliánus Családról is. Hazatérve Ács püspök arra kért bennünket, hogy próbáljuk meg ezt a családot megszervezni. Kezdetben 25-30 ember érdeklődött. A jelentkezők jó szándékúak voltak, de tapasztalatlanok a segítésben, ezért egy tanfolyamon készítettük fel őket. Eleinte háziorvosoktól kértünk és kaptunk címeket, házakhoz mentünk el. Egy idő után a kórházi orvosokat is felkerestük. A kórház igazgatója szívesen fogadta a kezdeményezést, maga is vallásos ember lévén. Olyan orvossal is találkoztam, aki ugyan nem volt hívő, de mégis tisztában volt azzal, hogy a betegeknek szükségük van erre a szolgálatra, ezért hozzájárult ahhoz, hogy az osztályán működjünk.
– Az évek során hogyan változott a betegekkel való kapcsolatuk?
– A rendszerváltás után lelkesen fogadták a szolgálatunkat, lényegesen többen kérték akkor, mint most, de mi magunk is többen voltunk. Az igény miatt egyre több papot kellett bekapcsolni. Sokan például tévedésben voltak a szabályokat illetően is, volt, aki azt gondolta, hogy nem áldozhat, mert elvált, miközben a volt házastársa már meghalt, tehát szabad állapotúvá lett. A lelki nehézségekben is próbáltuk a betegeket segíteni. Ma már sajnos lényegesen kevesebben élnek a lehetőséggel, elutasítanak, közömbösek, vagy azt mondják, hogy imádkoznak, de mást nem kérnek. Azért is van ez így, mert most az a korosztály kerül zömében a kórházba, aki vallás nélkül nőtt fel.
– A nehézségekben mi ad erőt ehhez a szolgálathoz?
– A Gots atya könyvében lévő gondolatok is segítséget adnak a szolgálathoz. Bent az ember sokszor felüdül, ugyanakkor fáj, hogy nincs utánpótlás. Nagyrészt 70 év felettiek vagyunk, és összesen négyen járjuk az egész kórházat. Erőt adnak az olyan élmények is, mint ami egyik betegünkkel történt. Az onkológián feküdt daganatos betegséggel, de a testi fájdalmak mellett lelki fájdalmai is voltak, valami miatt nem tudott megbocsátani a fiának. Nem észérveket soroltam fel a megbocsátásra, hanem elkezdtünk együtt imádkozni a fiáért. A következő alkalommal szólt, hogy hívjuk a papot, mert most már szívből meg tud bocsátani. Valami felszabadult benne. Maga is azt mondta, hogy életében még ilyen boldog nem volt. Másnap az Úr magához szólította.
