Cikkek listázása

Orgonamegáldás Pécsett

Aki hallgatja ezt a hangszert, nyitottá válik az isteni üzenetre

Szerző: Fazekas Orsolya

Fotó: Fazekas Orsolya

Ezeréves egyházmegyénk ünnepi előkészületének kiemelkedő eseménye, hogy 2008. január 25-én Mayer Mihály megyés püspök megáldotta a székesegyház felújított orgonáját. A munkálatok hat évvel ezelőtt kezdődtek. Az elmúlt esztendőkben az egyházmegye főtemplomában egy szerényebb hangzású, hordozható orgona kísérte a hívek énekét, miközben vasárnapról vasárnapra figyelemmel kísérhettük az átépítés munkálatainak menetét. Ma azonban már ismét teljes pompájában, hangzásában csodálhatjuk.
A Pécsi Székesegyház jelenlegi orgonáját első formájában Angster József pécsi orgonaépítő építette. Ez volt Angster huszadik hangszere, mely először 1891-ben, a székesegyház Schmidt-féle átépítését követő ünnepélyes újrafelszentelésekor szólalt meg. A hárommanuálos, 46 regiszteres mechanikus, csúszkaládás, barker-emelős orgona 1910-ig működött. Ekkor az Angster orgonagyár a cég 700. opuszaként, a kor igénye szerint – a regiszterek egy részének cseréjével és néhány regiszter manuális korrekciójával – átépítette, 48 regiszteresre bővítette. Az orgona pneumatikus, táskaládás szerkezetet és új játszóasztalt kapott. Az első világháborús rekvirálás az orgonát szerencsésen elkerülte, így annak eredeti, ón homlokzata fennmaradt. Az 1970-es évek első felében Stach Mihálynak, az államosított, majd megszüntetett Angster orgonagyár szakemberének vezetésével újabb átépítés történt. Az akkori lehetőségek kihasználásával és az akkorra megformálódott, sokoldalú koncertigények szem előtt tartásával az orgonát 4 manuálosra és 71 regiszteresre bővítették 26 új regiszter beépítésével. Az átépítés során új játszóasztal és új elektropneumtaikus kúpládák készültek. 1997-ben a hangszerhez új elgördíthető digitális játszóasztal és vezérlő elektronika készült, ezáltal az országban elsőként valósult meg a visszajátszó funkció.

2000 után azonban az orgona szerkezete korszerűtlenné vált, hangzása felülbírálatra szorult. Elkerülhetetlenné vált egy olyan szerkezeti átépítés elvégzése, amelynek során a teljes szerkezet és a sípanyag fele újonnan készült, míg az Angster-sípanyag restaurálható része és az orgonaszekrény – a műemléki előírásoknak megfelelő helyreállítás után – megmaradt a hangszerben. Az átépítés teljes anyagi hátterének biztosítását a Pécsi Egyházmegye vállalta. Ezzel lehetővé vált, hogy az orgona az egyházmegyei szinten kiemelkedő liturgikus szolgálaton túl az orgonairodalom – különös tekintettel a romantikus orgonazene – minden eddiginél sokoldalúbb előadására váljon alkalmassá.

Az ünnepi megáldáson részt vett Takács Nándor nyugalmazott székesfehérvári, Várszegi Asztrik pannonhalmi püspök és a Pécsi Egyházmegye papsága. Az esti koncerten neves orgonaművészek léptek fel. Dergez Zoltán, a pécsi Szent István-templom, Hock Bertalan, a Budavári Mátyás-templom, Köcsky Tibor, a pécsi Szent Erzsébet-templom, Leányfalusi Vilmos, a Kalocsai Főszékesegyház és Szamosi Szabolcs, a pécsi bazilika orgonaművésze.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>