„Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét” (Mt 3,8)
A kíváncsi halacskák
Szerző: Katona Marianna
Fotó: Léphaft Pál
– Érj utol, ha tudsz!
– Én gyorsabb vagyok nálad!
Egy méretes, széles testű fésűshal a kicsik közé siklott:
– Vigyázzatok, gyermekeim, ne ússzatok a sekélyebb vizekre, mert könnyen bajba kerülhettek! – figyelmeztette őket.
– Nincs szükségünk az okoskodásodra! Tudunk mi magunkra vigyázni! – feleseltek felváltva a kis halak, és hogy nyomatékot adjanak szavaiknak, a part felé indultak. – Látod, mi nem vagyunk már dedós ebihalak! És nem félünk semmitől sem!
Az igazság azonban az volt, hogy minél közelebb értek a parthoz, annál jobban remegtek az uszonyaik. Félelmüket az is fokozta, hogy a víz szokatlanul zavaros volt. Mintha valami vagy valaki felkavarta volna.
– De vajon ki vagy mi? – tanakodtak.
– Egy pillanatra ússzunk a felszínre, hogy körülnézzünk! – tanácsolta egyikük, és bár ettől az ötlettől mindannyian megrémültek, mégsem voltak olyan bátrak, hogy ezt be is vallják egymásnak. Úsztak tovább fölfelé. Látták, hogy a széles szájú fésűshal, akit apahalnak is hívnak, mert kicsinyeinek a ragadozó halak elől a szájában szokott menedéket nyújtani, követi őket. Ez megnyugvással töltötte el reszkető szívüket, és bátrabban dugták ki fejüket a hullámokból. Nem is olyan messze egy embert láttak. Már ettől halálra rémültek, hiszen mindjárt eszükbe jutottak az idősebb társaiktól hallott rémtörténetek, és a bennük szereplő horgok és hálók.
Az emberen egyszerű teveszőrből készült ruha volt és bőröv. Körülötte pedig egyre csak gyűltek az emberek. A férfi erős, mély hangja a víz fodrozódó hullámainak hátán a halacskákig is elért.
– Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a menynyek országa! – kiáltotta. Aztán az eléje álló emberhez fordult, és bemerítette a Jordán hűs vizébe.
– Nahát! – csodálkoztak a halak. – Ezek egyáltalán nem törődnek velünk! Nyugodtan közelebb úszhatunk! Ilyen különös dolgokat még úgysem láttunk. Nézzük meg közelebbről! – és kíváncsian közelebb siklottak. Innen már jól láttak és hallottak mindent. A nép a parton állt, arra várva, hogy odamehessen ehhez a szakállas emberhez. Egyszer csak díszes ruhás férfiak jöttek közéjük.
– Viperák fajzata!
Még a halacskák is megrémültek, olyan mérgesen kiáltott fel a teveszőrbe öltözött idegen, akit az emberek Jánosnak szólítottak.
– Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét! Ne gondoljátok, hogy arra hivatkozhattok: Ábrahám az atyánk! Mondom nektek: ezekből a kövekből is tud az Isten Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejsze már a fák gyökerén van: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt. Én csak vízzel keresztelek, hogy bűnbánatra indítsalak benneteket, de aki nyomomba lép, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy saruját hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog benneteket megkeresztelni. Szórólapátja már a kezében van. Kitakarítja szérűjét, a búzát csűrjébe gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzbe vetve elégeti.
A halacskák nem igazán értették szavait, de azt megsejtették, hogy komolyan beszél. Hirtelen eszükbe jutott saját keményszívűségük, és ahogy tekintetük a távolban őrt álló fésűshalra esett, már bánták az iménti tiszteletlenségüket. Ebben a pillanatban azonban egy fehér ruhás idegen lépett a vízben keresztelő János elé. János igyekezett visszatartani:
– Nekem van szükségem a te keresztségedre – mondta –, s te jössz hozzám?
– Hagyd ezt most – válaszolta neki a fehér ruhás férfi. – Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva.
Erre engedett neki. A halacskák még tátogni is elfelejtettek csodálkozásukban, mert abban a pillanatban, mikor a fehér ruhás feljött a vízből, egy mennydörgéshez hasonló hang hallatszott az égből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.”
Akármerre tekingettek, nem látták, honnan jön a hang. De a férfi vállára egy kis vadgalamb szállt le.
– Biztosan a galamb beszélt! – súgta az egyik halacska.
– Buta vagy! A galambokat ismerem! Nekik nem ilyen a hangjuk! Ez az egész olyan különös és csodás! Biztos vagyok benne, hogy még sokat fogunk hallani erről az emberről. Menjünk, és meséljük el a többieknek is, amit itt láttunk!
– Hátha öregapó meg tudja magyarázni, mit jelent mindez! – vágott közbe izgatottan a társa. S erőteljes farokcsapásokkal szelve a hullámokat, hazafelé indultak.
