Cikkek listázása

Ima gyermekáldásért és a családokért

Részesülve a teremtés misztériumában

Szerző: Szalontai Anikó

Fotó: Lambert Attila

Immár harmadik alkalommal rendezik meg azt az ima- és beszélgetéssorozatot, amelyet a gyermeket váró, gyermekre vágyó házaspároknak, érdeklődő fiataloknak, illetve leendő nagyszülőknek szervez Csapóné Lindmayer Katalin és férje, Csapó László. Első alkalommal, 2006 januárjától még a Béke téri Szent László Plébániához kapcsolódva valósult meg a programsorozat, idén azonban már a jezsuiták Mária utcai Jézus Szíve-templom ad otthont a szentmiséknek és a beszélgetéseknek.
Bár Katalinnak és Lászlónak az orvosok szerint nem lehetett gyermeke, 2006-ban mégis kislányuk született. A program életre hívásakor azonban még nem tudták, hogy babájuk már növekszik. Gyermekáldásért mondott imáik alatt jutott eszükbe, sokan lehetnek ugyanilyen helyzetben. Számukra szervezték meg minden hónap első csütörtökére a találkozási lehetőséget, amikor szentmise keretében együtt imádkoznak a születendő gyermekekért. A szentmisék után pedig a babavárás csodájáról tematikus beszélgetésekre várnak mindenkit, akik erre az útra léptek vagy szeretnének lépni.

A beszélgetések végigkísérik a gyermekáldást a házasságban lévő szexualitástól a születés utáni első időszakig.

– A nő várandóság alatt részese lesz a teremtés misztériumának – vallja Katalin. – A születés pedig maga egy csoda, amit nem szabadna, hogy Isten nélkül éljenek meg az anyák.

A beszélgetések során szóba kerül az apák helye is a babavárásban, hogy ők milyen módon támogathatják az anyát, illetve hogyan alakíthatnak ki meghitt kapcsolatot a babával. Hiszen a gyermek számára éppolyan fontos az apa, mint az anya, és a babvárás csodáját az egész családnak meg kell élnie.

Az egyes trimeszterek testi és lelki változásait követve változnak a beszélgetések témái. Így szóba kerülnek a gyermekvállalással kapcsolatos félelmek és örömök, a várandósság alatti vizsgálatok előnyei, hátrányai, kockázatai, vagy az anyaméhben növekvő babával kialakított lelki kapcsolat.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>