Karácsonyi gyerekkorunk
Szerző: Bertha Éva
Pilinszky János írja egyik cikkében, hogy amikor megkérték őt, mondja el egyik emlékezetes gyerekkori karácsonyi emlékét, zavarba jött, és nem egy emlék jutott eszébe, hanem gyerekkora egésze rohanta meg. Mégpedig azért - így a költő -, mert a gyerekkor egészében véve, lényegét tekintve karácsonyi. És bár ahányan vagyunk, annyiféle gyerekkort tudhatunk magunk mögött, mégis közös bennünk az, hogy egykor őszintén, tisztán éltük át azokat az éveket, nem próbáltuk jónak mondani a rosszat, fehérnek a feketét. Feltétel nélkül hittük, hogy a rossz elnyeri büntetését, a jó megkapja jutalmát. Hittünk az igazságban, az igazságosságban.
A gyerekkor egésze mozaikkockákból áll össze. Boldog az az ember, akinek szívét melegség tölti el, felidézve azt, ami elmúlt. Ilyenkor, karácsony táján az egészből mégis leginkább az ünnepi készülődéshez és magához a Jézus születése ünnepéhez kötődő emlékek tolulnak előtérbe. Ahogy nővéremmel a földön hasalva szaglásszuk az ajtórésen át, vajon a lezárt ajtó mögött, a „nagyszobában” áll-e már a karácsonyfa. Vagy a várva várt csilingelés, majd az előszobából kérdő tekintettel belépő édesapánk, aki azt tudakolta, vajon szólt-e már a csengő. És persze a családi házunk magas plafonjáig érő karácsonyfa az ajándékokkal, majd másnap-harmadnap a meghitt együttlét a tágabb családdal és szüleim barátaival.
Felnőttként éppen ezekből a lelkünk mélyén élő, belénk ivódott élményekből, színekből, szavakból, érzésekből táplálkozunk. Talán csalódásokkal, kudarcokkal, elbukásokkal hátunk mögött, próbálunk újra gyermeki módon hinni, felkelni, újrakezdeni, továbbmenni, ismét reménykedni. Karácsonyi gyermekkorunk szépségét, tisztaságát próbáljuk újratanulni, és hinni immár józan, felnőtt hittel, hogy érdemes. Hogy ma is van sok-sok olyan család, amelyik szeretettel fogadja a világra született Kisdedet, aki elhozta számunkra a megváltást. Hogy a Kárpát-medencében és szerte a világon vannak olyanok, akik hitükkel, szeretetükkel, jóságukkal, megbocsátásukkal felveszik a harcot a Heródesek ellen. Akik életükkel bizonyítják, hogy a kétezer évvel ezelőtt született Megváltó nem hiába érkezett közénk. Akik hiszik, vallják, tanúsítják, hogy érdemes ragaszkodni elveinkhez, értékrendünkhöz. Érdemes jót tenni, segíteni, még ha esetleg hála, köszönet nem is jár érte.
Az egyik tévéadásban mesélte el egy tizenkilenc éves fiatal lány, milyen nehéz gyerekkora volt, szülei elváltak, és később édesanyja lemondott neveléséről. Egyik gyerekotthonból a másikba került, s mivel szenvedett attól, hogy nem érezte szülei szeretetét, öngyilkosságot kísérelt meg. Nagymamája szomszédságában élt egy fiatalasszony, aki melléállt. Amikor kijött a kórházból, figyelt rá, törődött vele. A lány könnyeivel küszködve mondott köszönetet neki, mert megkapta tőle azt a szeretetet, amelyet vér szerinti rokonaitól hiába várt.
Ilyenkor, az év fordulóján mi egyéb lehet a kívánságunk, mint az, hogy egyre többen legyenek olyanok, akik a sokszor rideg, önző arcát mutató világban szeretetet, meleget sugároznak maguk körül. Akik szűkebb és tágabb családjukban, közösségükben igaz, gyermeki módon tanúskodnak a Betlehemben született Kisdedről. Akik reményt, biztatást adnak embertársaiknak a következő évre is. Ezt teszi immár öt éve és a szerkesztők szándéka szerint a továbbiakban is Kárpát-medencei családi magazinunk, a Família is. Az itt élő családoknak közvetítve az Örömhírt, a sajtó eszközeivel hirdetve a világra született isteni Gyermek szeretetét.
