Istennel járó somogyi „prímák”

Fésűs Éva arról is szólt: a 21. században a kereskedők is a jászolhoz tolakodtak, és teremtettek egy kirakat-karácsonyt, aminek a minél drágább ajándék lett a lényege, és a fényreklámok káprázata, a vásárlási láz már jóval az ünnepek előtt elkezdődik, ám ennek semmi köze nincs a lélekhez. A hangszórókból áradó zene megcáfolja a „csendes éj” mondanivalóját, pedig advent idején csendben kellene lennünk, hogy majd a szentestén meghalljuk az ég üzenetét. Úgy, ahogy kétezer évvel ezelőtt meghallották az egyszerű pásztorok, akiknek lelkét eltöltötte az öröm és a kegyelem, mert alázatosak voltak, és nem zárták be szívüket az angyalok éneke előtt. Az a világ sem különbözött a mostanitól; ugyanúgy jelen volt benne a nyomorúság, a békétlenség, az erőszak, a gazdagok ugyanúgy dőzsöltek, a szegények ugyanúgy éheztek, a betegek ugyanúgy szenvedtek, mint most, és ugyanúgy hiányzott az igazi szeretet. Isten mégis ebbe a teremtményei által elrontott világba szállt alá, és jelent meg a gyermek Jézusban, akinek eljöttét évről évre elérzékenyülve megünnepeljük, de a mai napig nem valósítottuk meg sem a békét, sem felebarátaink önzetlen szeretetét, de Isten csodás világának kincseit sem becsüljük meg.

– Azon az első karácsonyon a betlehemi csillag sugarától fényét vesztette a pénz, tekintélyüket a hatalmasok, mert pásztorok, napkeleti bölcsek egyformán őszinte hódolattal és hittel borultak térdre az Istengyermek előtt. Mintha mi ezt elfelejtettük volna, pedig az ember sose tudhatja, melyik karácsonya lesz az utolsó ezen a földön. Egy idő óta ezért vágyok egyedül lenni a szentestén, gondolataim rendetlen kis nyáját csendben terelgetve, mindig közelebb Hozzá, aki várja, hogy egyszer valóban odataláljak ahhoz a jászolhoz.

– Hat éves lehettem az első igazán emlékezetes karácsonyomkor, amikor először részt vettem az éjféli misén – kutat emlékei között dr. Rozsos István nyugalmazott sebészprofesszor, aki az elmúlt évek során több mint 3600 epeműtétet végzett új módszerével, s aki az esten 56-os élményeit osztotta meg a közönséggel. – Nagy volt a hó, s csillagos az ég. Nagyapám pedig magyarázta: a világot Isten teremtette, és mi is az ő teremtményei vagyunk. Jegyezzem meg ezt jól, kérte, hiszen akkoriban éles viták zajlottak a teremtéstörténetről. Örökre fejembe véstem a nagyszülői intelmet. Azóta szép, szomorú és szegényes karácsonyok követték egymást, de még a legnehezebb körülmények között is megvolt bennünk a remény arra, hogy jobb lesz…

Ezt érzem most is, amikor krízisben az ország, ám ebből a kritikus állapotból még megszülethet valami jó is. Azt senki sem vitatja, hogy az egészségügyben végre kell hajtani az átalakítást, ami, nyilván sok helyütt érdekeket sért. Hosszú távon mégis bizakodó vagyok, még akkor is, ha még nem látszanak ennek jelei.

A sebészprofesszor – mint megjegyezte –, a világot egy kicsit felülről, a Jóisten szemüvegén át próbálja szemlélni. Előbb-utóbb „rendbe jönnek majd a dolgaink”, hiszen az Isten türelmes, ám a történelemben folyamatosan észre vehetjük beavatkozó kezét. A professzor életében is érzékelhető mindez. Ezért ad hálát családjáért – feleségével, Magdival már megünnepelték aranylakodalmukat –, betegeiért, és azért, hogy könyvének utolsó fejezetét írhatja. A legújabb tudományos ismereteket veti össze a Biblia mondanivalójával. Örül, hogy a püspöki szinóduson is kinyilváníttatott: a Szentírás a tudománynak is nyújthat hasznos ismereteket. Rozsos professzor szerint minél inkább fejlődik a tudomány, annál inkább megegyezik a Bibliában leírtakkal; a tudomány így döntheti meg a materialista világképet.

– Az a jó az ünnepben, hogy minden évben újrakezdhetjük, egy szinttel közelebb emelkedhetünk Istenhez – kanyarodik vissza a karácsonyhoz. – Így érzem ezt most is. Ahogy növekedett a család, egyre többen ültük körül az ünnepi asztalt. Hol Budapesten, hol Pécsett, hol Kaposváron. Az idei karácsonyon újra mi leszünk a házigazdák; fiaink családjukkal érkeznek, mind a négy unokával. Az ünnepi étkek közül pedig nem hiányozhat majd a sült fogas és a bejgli sem.

S hogy mi lesz a díjjal járó egymillió forinttal? Ennek egy részét két kaposvári templom javára ajánlotta fel a professzor.

A Kling házaspár is könnyekig meghatódott a gálaműsoron. A férjnek, Kling Józsefnek még most is nehéz a szó. A kaposfüredi szobrászművész érzi: a Jóisten erőt adott neki a Somogyi Prima-díjjal. Az ünnepi gálaműsort követően újabb szakrális művek születtek műhelyében. Szent Ferenc szobra Andocson hívogat bennünket, a hetesi pincesoron felszentelték Szent Márton szobrát, és végzett a füredi temetőben lévő korpuszrestaurálással is. Jövőre egy máriás szökőkút készül Andocsra, Szent Ferenc mellé; egy liliom lesz a magja, abból csordogál majd a víz.

– Várjuk a kis Jézust – mondta a szobrászművész. – Felöltöztetjük a lelkünket, de a közvetlen környezetünket is. Böjtölünk, imádkozunk, szeretteinket hívjuk és látogatjuk, gyertyát gyújtunk a halottainkért, és megköszönjük a Mindenhatónak, hogy ebben az esztendőben is ránk vetette tekintetét. Adventben azért is fohászkodunk, hogy bekapcsoljuk az Egyház vérkeringésébe a keresőket vagy a vallásukat nem gyakorlókat. Megpróbálunk mindent megtenni azért, hogy odataláljanak az Úrhoz. Ezért hívtuk meg közeli barátainkat is az éjféli misére, amit új plébánosunk, a rendkívül sokoldalú Fábry Kornél atya mutat be.

K. Várnagy Márta szerint a fiatal pap már néhány hónapos ittléte alatt felpezsdítette a hitéletet, és elképzeléseit támogatják a hívek. A galéria vezetője a karácsonyi kiállítás szervezésével foglalatoskodik. Karácsony Emese selyemképei várják majd a látogatókat. Mint mondta, a várakozás heteiben több időt szánnak a beszélgetésre. Velük élő unokájuk, Márk olvas fel részleteket esténként a Bibliából. A tizenöt éves gimnazista srác kiváló versmondó; járatos József Attila istenkereső verseiben is, így azok is elhangzanak majd a gyertyafényes, zsoltáros csendben, mint ahogy a világpolgár Márai örökbecsű sorai is.