Cikkek listázása

A Szent Erzsébet-rózsája díjazottjával beszélgettünk

Isten erőt ad a szegények szolgálatához

Szerző: Körössy László

Fotó: Bókay László

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Szent Erzsébet rózsája-díját idén Messné Mezey Klára kapta a pécsi székesegyházi plébánia területén végzett kiemelkedő karitatív-szociális szolgálatáért. A díjat Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke adta át november 16-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Megváltó születésének ünnepe közeledtével beszélgettünk Klára nénivel, a három gyermekes édesanyával, tevékeny nagymamával.
Orvosi hivatását a pécsi bőrklinikán kezdte, a szakvizsga után a megyei gondozó intézetben dolgozott nyugdíjazásáig, majd félállásban, nyugdíjasként még további tíz évet. Jelenleg a Máltai Szeretetszolgálat helyi rendelőjében heti egy egész napon át rendel.

Klára nénivel beszélgetve megtudtuk, hogy „karitász-csoport” már az 1988-ban megalakult egyházmegyei karitász indulása előtt is létezett Pécsett, a székesegyházi plébánián. „A nyolcvanas évek elején indult egy imacsoportunk – mesél a kezdetekről. – Két-három év után úgy döntöttünk, hogy a közös ima és bibliaolvasás mellett aktívan is szeretnénk tenni a szegényekért. Elkezdtünk használt ruhát gyűjteni. Pár év alatt azután a helybéli idős emberekkel kapcsolatba kerültünk, és kezdtük felkutatni a magányosan élőket az egyházközségben, akiknek szükségük volt segítségre a bevásárláshoz, egyebekhez. Később megalakult a nyugdíjas klub, ami máig működik. Már a kallódó gyerekek számára létesített napközink is megvolt, amikor az egyházmegyei karitászhoz csatlakoztunk.

Azóta is elsőrendűen fontos feladatunk a beteglátogatás. A helyi kórházban hetente egyszer szentmisét szervezünk, és lehetőséget arra, hogy a bent fekvő betegek szentségekhez járulhassanak. Régente ellátogattunk a családokhoz, magányos öregekhez is heti gyakorisággal, de menet közben a Máltai Szeretetszolgálat vette át megfelelő apparátusával a házi gondozást. A legrégebbi ismerősöket azért még meglátogatjuk többé-kevésbé rendszeresen.

A legfőbb szolgálat tehát a kórházi betegek látogatása, a szentmisére való felkészítés, de a betegeknek élelmet is viszünk, ha kell, esetleg ruhát a szegényeknek, ahol nincs a háttérben a gondoskodó család.

Nyugdíjas klubunkban hetente kétszer tartunk foglalkozást idős emberek számára: aki nem tud bejönni, azt gépkocsival szállítjuk. A hét egyik napján hitéleti foglalkozásra, beszélgetésre, DVD-vetítésre, zarándokutakról szóló beszámolókra kerül sor.

A másik alkalommal kézimunkakör működik, ahol apróbb ajándéktárgyakat készítenek, varrogatnak a hölgyek, és karácsony előtt éppúgy, mint húsvét előtt is, jótékonysági vásárt szerveznek. Azután a használt ruha gyűjtése és szétosztása is folyamatos szolgálatunk már a kezdetektől” – teszi hozzá Klára néni.

Szívügye a 13. tanévben járó napközi, ahol kallódó gyerekekkel foglalkoznak.

Jelenleg harminc gyermeket tartanak itt számon, akik közül egy hét során azért mindenki megfordul náluk, még az is, aki kevésbé szeret tanulni. „A kicsik délután kettőre jönnek, fél négyig tanulás van, naponta négy nevelő jelenlé­tében. Minden szaktárgyra biztosítunk egy nyugdíjas tanárt. Fél négykor uzsonnát kapnak a gyerekek, majd egy órás játék következik (sport, társasjáték, zenehallgatás, kézműves foglalkozások). Nekem a szervezés jut, a kapcsolattartás a nevelőkkel. De a gyerekek között teszem a legtöbbet. Az alsó tagozatosoknak matematikából, nekik és a felsősöknek biológiából is segítek, ugyanakkor irányítom az étkeztetés és a beszerzések lebonyolítását. Magam szoktam bevásárolni, a szabadidős tevékenységben is szívesen részt veszek. Tavasszal volt egy balesetem, de nemrég már visszaálltam a rendszeres munkába. Azt megelőzően naponta jártam be a napközibe, most egy héten háromszor. Remélem, hogy hamarosan újra egész héten bejárhatok.”

Advent, majd karácsony idején sűrűsödnek a feladatok. „Karácsonyra betlehemessel készülünk, elmegyünk házakhoz is, valamint a nyugdíjas klubnak is mi szolgáltatjuk a karácsonyi műsort – a napköziseink adják a programot. Imádságos hátterünk és támogatónk a szalézi rend. Nevelési programunkban Don Bosco személye a példakép. Január végén meg is ünnepeljük a szentet farsangi vidámsággal.”

A család fontos Klára néni életében elfoglaltságai mellett is. „Férjem eltűri azt, hogy ritkán vagyok itthon. Egyik lányom dombóvári, és amikor karitász-rendezvényt szervezünk, jön segíteni. Nyári táborokban is segít. Egyik fiúunokám rendszeresen járt velünk a táborba, be-bejött a napközibe is, jól gitározik. Amióta saját gyerekei vannak, már nincs erre ideje.”

Klára nénit példaképeiről, karitatív munkájának indítékairól is kérdeztük. „Az indításra már nem nagyon emlékszem. Gyerekkoromban szívesen foglalkoztam nálam kisebb gyerekekkel, középiskolás koromban pedig jártunk ki árvaházakba, már akkor is gondoltam arra, hogy tenni kéne értük valamit. Később azt terveztem, hogy egy elhagyott kastélyt jó lenne megszerezni, saját árvaházat létrehozni.

Szüleimtől – akik erős szociális érzékenységgel rendelkeztek – örökölhettem is, tanulhattam is, hogy a szegényen segíteni kell. Fontos és konkrét indíttatást, erőt adott a gyerekekkel való foglalkozáshoz a Néri Szent Fülöpről szóló film (Legyetek jók, ha tudtok) és Regőczi István könyve (Az Isten vándora), valamint a szalézi rend és Don Bosco élete, példája.”

A kitüntetett a Szent Erzsébet rózsája-díj mellé megkapta Márk Gergely törökbálinti rózsanemesítő ajándékát, az „Árpád-házi Szent Erzsébet Emléke” nevet viselő rózsatöveket, valamint a Tőzsér István pékmester és felesége által sütött Szent Erzsébet-kenyeret. Megkérdeztük Klára nénit, hogy utóbbiaknak mi lett a sorsa.

„Lehet, hogy nem szép dolog tőlem, de végül is nem tettem el a kenyeret emlékbe, hanem bevittem a napközibe, és elosztottam a gyerekek meg a nevelők között, mindenki kapott egy szeletet belőle. Vallom ugyanis , hogy a karitászmunka igazi csapatmunka. Nevelőtársaim örültek a gesztusnak, és a gyerekek is nagyon megörültek a kenyérnek, igen jóízűen elmajszolták. A rózsatövek jelenleg egy rózsákhoz értő ismerősünknél vannak. Az egyik tő a Balatonnál lévő kis nyaralónkba kerül. A másik kettő sorsa még bizonytalan. Talán a Pilisszentkereszten lévő szép szalézi ház kertjében lesz elültetve az egyik.

A munkánk sokrétű – mondta végül Klára néni. – A szolgálataink úgy alakultak ki, hogy lépten-nyomon belebotlottunk valami problémába, észrevettük, hogy szükség van a segítségünkre. Így alakultak ki a különféle alcsoportok, nem terveztünk semmit. Egyébként szegény ember mindig volt, és lesz olyan rászoruló is, akinek szüksége van a támogatásra, sokszor nem is fizikai, hanem lelki értelemben: hogy szóba álljunk vele, hogy emberszámba vegyük, megbecsüljük. Az idős emberek között sem mindig az anyagi szegénység a nagyobb probléma, hanem a magányosság.

Ha a napközinkre gondolok, akkor pedig az jut eszembe, hogy a gyerekek közül a legfogékonyabb a tizenéves korosztály. Ha nem tereljük őket jó irányba, akkor veszélyes felnőttek is válhatnak belőlük. Mi úgy gondoljuk, ha most megpróbáljuk őket helyes irányba terelni – még ha nem is tudjuk teljes egészében átalakítani őket, hiszen a családi háttér meghatározó –, mégis kapnak valamit. Elvetünk egy – szándékunk szerint – jó magot, aminek valamikor ki kell sarjadnia. Talán aratás is lesz a végén.”

Klára néni mindehhez hozzátette, hogy a karitász-szolgálatot csak úgy szabad elvállalni, hogy a családi összhang ne szenvedjen csorbát. „Én is akkor kezdtem el a szolgálatot, amikor már kirepültek a gyerekek. Isten pedig ad hozzá erőt, hogy amit elterveztünk, azt végre is tudjuk hajtani.”

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>