A szegény Krisztust öltötte magára

– Az emberek többsége a szenvedésben érik meg valamire. A szenvedésben mindenkit megkísért a kétségbeesés. De a lemondás, az odaadás, ha jól csináljuk, közelebb visz Istenhez. Betegségben, kilátástalan helyzetben, fájdalomban keményen szenved az ember, de eljut valahova. Ferenc a Naphimnuszt akkor írta, amikor vakon, betegség és fájdalmak közepette, egerektől háborgatva, lelki sötétségbe merülve, álmatlanul hánykolódott viskójában.

– A különböző ferences kiadványok, népszerűsítő iratok, de magának Ferencnek is egyik kulcsszava az „utánzás”.

– Jézus Krisztust egyetlen dologban nem lehet követni: a Krisztus-követésben, szokta mondani Barsi Balázs atya. Többek között „erre jók” a szentek. Krisztust utánozni: Krisztus és más szentek vagy előttünk járó emberek életét figyelve élni, és integrálni, alkalmazni a saját életemben azt, amit tőlük megtanultam. De azt is jelenti, hogy ha nem tudom, mit tegyek, szabad úgy imádkozni: Krisztus mit tenne a helyemben?

– Egy zsidó anekdota szerint, amikor az egyik haszid rebbe haldokolt, egybehívta az elöljárókat és meghagyta nekik, amikor új vezetőt választanak, a jelöltnek egyetlen kérdést tegyenek fel: hogyan lehet legyőzni a büszkeséget? És ha tudja, akkor alkalmatlan… A Kisebb Testvérek Közössége végül is hierarchikus rend...

– Rend, de kezdettől fogva demokratikus, látszik, hogy polgárosodási időszakban jött létre. Esztergomi iskolánkban egyszer egy diák négyest kapott a nem éppen négyes dolgozatára. Amikor az osztálytársai kérdőre vonták, a tanár azt mondta: még lehet a házfőnököm…

– Hogyan lett rend a testvériségből? Úgy tűnik fel, Ferenc mintha a végsőkig tiltakozott volna Cortonai Illés testvér politikai szereplése és a gyakorlatilag általa megszervezett „rendszer” ellen.

– Állandó tapasztalat, hogy az ember elkezd valamit, ami aztán önálló életet kezd élni. Igen, Ferenc élete végén kivonult a rend vezetéséből, de azért nem mondható, hogy teljesen magára hagyta volna. Illés testvér megítélése pedig semmiképpen sem egyértelműen negatív. Meg nem is kenném egyedül őrá. A testvériség életében korábban is voltak olyan szakaszok, amikor hasonló viták dúltak, például, hogy tanítsanak-e egyetemen, és ha igen, melyiken. Az egyik ilyen esetben Ferenc saját kezűleg „dobált szét” egy kolostort, mert a hely, ahol épült, nem volt vállalható a ferences testvériség számára. Minden közösség életében nagy kérdés, hogy a fennmaradáshoz mennyire kell szabályozni. De az is belejátszik, hogy az egyházi vezetés milyen szabályzatot „követel”. Ma, különösen a zsinat után, határozott vonal látható: vissza a kezdetekhez. De az eltelt nyolcszáz évet sem kell elfelejteni, meg kell nézni, mi az, ami fontos és gyökeresen hozzánk tartozik.

– Mit gondol az intézményes kereszténységről? Az apostolok testvériségéből nemhogy rend, hanem egész egyház lett, pedig lehet, hogy a „világba rejtve” kellett volna maradnia.

– A zsinat után a testvérek – főleg német területen – kiköltöztek a kolostorokból, hogy csendes kovászai legyenek a társadalomnak. Ez olyan jól sikerült, hogy rövid időn belül a saját szomszédjaik sem sejtették, hogy szerzetesek… Szociológiai tény, hogy emberi közösség szervezet nélkül hosszú távon nem tud fennmaradni. A vallásszociológusok szerint pedig a keresztény egyházban éppen az a megdöbbentő, hogy annak ellenére maradt fenn, hogy így szocializálódott, ahogy… Ha levesszük a habitust, soha nem fogjuk tudni megtenni azt, amit Ferenc, hogy társával végigsétált Assisin egyetlen szót sem szólva, és ezzel prédikálva.

– Koldulnak most is a ferences barátok?

– A koldulás nem csak arról szól, hogy bezörgetünk: tessenek adni. Hanem leülünk, beszélgetünk. Ma is elvárják, nagyvárosi emberek is, hogy legalább két jó szót szóljunk, valami „lelkiséget” adjunk az adományért cserébe. Ferenc különben azt írja regulájában, hogy ha valaki a munkájáért nem kapja meg a szükséges bért, akkor menjen koldulni. Ma már nincsenek alamizsnagyűjtő testvérek, mint a 40-es években. Ma a kis barátok általában saját intézményeinkben, iskolákban vagy plébániákon a szakmájukban dolgoznak, és ezért fizetést kapnak. Emellett persze a koldulás modern formáját is alkalmazzuk: az alapítványokat, amelyek nem a mi fenntartásunkat, hanem az általunk végzett munkák elvégzését szolgálják. Ugyanakkor Szécsényben például ma is gyakorlatban van, hogy burgonyát vagy egyéb terményt szednek össze. Különben ahogy kezdetben Ferencék, mi is kéregettünk egyszer, Szegeden kárpátaljai árvízkárosultak részére gyűjtöttünk, és nagyon jól működött.

– Milyen társadalmi folyamatokat érzékel Magyarországon?

– A hűség fogalma kiüresedett, gyakorlatilag súlytalan lett. Tíz éve vagyok csak szerzetes, úgy gondolom, ahhoz, hogy az ember elkezdje sejteni, mi az, hogy hűség, legalább ennyi időt el kell tölteni egy életállapotban. De ma minden arról szól: ha nem megy, válts. Az embernek nem azért kell hűségesnek lennie, mert le van írva, hogy erényes, szép dolog. A hűség: kapcsolat. Egy személlyel, akivel mindennek ellenére mégis kapcsolatban maradok. Aközött, hogy eldöntöttem: szerzetes akarok lenni, és beléptem, elég hosszú idő telt el. De azután, hogy megtettem, már nemigen merült fel a „szakítás”. Mégis volt egy-két évem, amikor komoly kétségek gyötörtek. Hatalmas élmény volt rájönni: őmiatta vagyok itt. Leüvölti a hajamat? Na és?…

– Bár a kisebb testvérek lemondtak a hatalomról, a társadalmi folyamatokba azért csak bele lehet és kell is szólni.

– Nehéz megítélni, hol a határ. Én azt vallom: ne szórd gyöngyeidet a disznók elé. Durva, de ez van. Vannak olyan értékeink, amiket a világ nem ért. Nagyon oda kell figyelni, hogy a mondanivalónkból ne legyen csámcsogni való a média számára, hogy aztán megforduljon és széttépjen minket.

Túl sokat képzelünk a földi életről. Az Egyház számos bukása onnan származott, hogy azt hitte: megvalósíthatja a földi paradicsomot, és ezért fűvel-fával összeszövetkezett. Ez aztán egy-két száz éven belül elég rendesen megbosszulta magát. A hűnek látszó szövetséges ellene fordult és majdnem elpusztította. Nálunk járt nemrég a szentföldi kusztosz, aki azt mondta: be kell látni, hogy az izraeli helyzetet nem mi fogjuk politikailag megoldani. De ott kell maradnunk, békés szilárd pontként, és ez a legtöbb, amit adni tudunk. Szentföldön az összes keresztény zarándokhelyet a ferencesek tartják fenn. Amit a keresztes háborúk nem tudtak elérni, a ferencesek megkapták ajándékba, pusztán azért, mert jelen voltak, és tették a dolgukat, a tőlük telhető legtisztességesebben, örömmel, békességben.

– Ha bármit, akármekkora kegyet kérhetne, mit kívánna?

– Ha tiszta szívvel kimondhatnám: legyen meg a Te akaratod… Persze ez így túl olcsó válasz. Szeretnék üdvösségre jutni. Szeretném, ha mi ferencesek Istenre figyelő közösség lennénk. Ennek aztán sokféle következménye lenne. Ne azért legyünk sokan, mert mekkora dicsőség, hanem mert jól csináljuk.