„Tabita, kelj fel!” (ApCsel 9,40)
Csoda Joppéban
Szerző: Katona Marianna
Fotó: Léphaft Pál
– Gyertek, Tabita rosszul van! – adták tovább a hírt egymásnak az emberek.
– Remélem, nem nagy a baj! – sopánkodott egy hajlott hátú nénike. – Annyi mindent köszönhetünk neki! Ha ő nem áll mellénk, már éhen haltunk volna!
– Úgy ám! – bólogatott egy vézna fiatalasszony. – És milyen ügyes keze van! Ezt a köntöst is ő készítette! Áldja meg érte a Seregek Ura! – tette össze kezét, miközben tekintetét hálásan az ég felé emelte.
– Ne beszéljetek már annyit! – kiáltott oda neki egy hórihorgas fiatalember. – Inkább hozzatok egy kis vizet! A mi kis „gazellánk” égi mezőkre készül! – súgta szomorúan, és kapkodó léptekkel továbbsietett.
Tabita, akinek neve annyit jelent, mint Dorkász, azaz gazella, lehunyt szemmel feküdt szobácskája félhomályában. Körülötte ismerős arcok, ám szemei már elnehezedtek, s csak a hangok neszéből tudta, kik vannak körülötte. „Szegénykéim, mennyire megijedtek! – gondolta magában békésen. – Pedig mindnek nagyobb baja is van az enyémnél! Hiszen én hamarosan hazaérek. Izrael Istenéhez, ahová mindig is készültem – sóhajtott, s bár testét fájdalmak hasogatták, lelke nyugodt volt. – Csak legalább a kis Benjamin pólyácskáját el tudtam volna készíteni! – rezzent össze a gondolatra. – Nemsokára jön a hideg évszak, még megfázik a kis ártatlan. Istenem, csak egy kis időt adj még nekem!” – sóhajtott.
– Jaj, mennyire szenvedhet! – törölgette könnyeit egy fiatalasszony, aki az ágy mellett ült, és Tabita arcát borogatta vizes kendőjével. – Bárcsak segíthetnénk rajta! Istenem, kérlek, segíts! – suttogta.
