Tandíj, vizitdíj, művi meddővé tétel, gyermekpornográfia…
Támadások vagy reformok?
Szerző: Bókay László
Fotó: Lambert Attila
Húsz évvel ezelőtt a nagycsaládosok egyesületet hoztak létre, hogy közös örömeiket, problémáikat egymással megosszák, adott esetben egységesen léphessenek fel a társadalmat, a családokat érintő kérdésekben. Manapság egyre többet lehet hallani hangjukat. Nem azért, mert hangosabbak lettek, hanem mert – jogosan – úgy érzik, egyre nagyobb gondot jelent megélhetésük, egyre többször érzik magukat hátrányos helyzetben. A gyerekeket érintő kérdésekben is gyakran szót emelnek. Legutóbb a Parlament elé került javaslat kapcsán szólaltak meg, amikor a fiatalkorúak pornográf felvételeken való szereplésének legalizálása került szóba. A tervezet minden jel szerint elbukott, ám ennek kapcsán érdemes volt Szabó Endrét, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökét felkeresni, hogy a családokat érintő problémákról kérdezzük.
– Korábban is rendszeresek voltak az egyeztetések a NOE és a kormány szakértői, döntéselőkészítői és döntéshozói között. Az utóbbi években azonban sok esetben ez a látszategyeztetések szintjére süllyedt. Pedig a gyermekeinket, családjainkat érintő kérdésekben mindig szívesen álltunk és állunk a törvényalkotók rendelkezésére is. A vonatkozó kormányelőterjesztést nagyon rossz üzenetnek tartjuk. A változtatásnak sem az idejével, sem a módjával nem értünk egyet, eredményét pedig egyenesen botrányosnak tartjuk. Meggyőződésünk, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor az ország ezer sebből vérzik, nem ez a legfontosabb probléma. A törvénytervezet nyilvánosságra kerülését követő felháborodáshullám megmutatta, hogy olyan előkészítetlen, végig nem gondolt módosításról van szó, melynek sem társadalmi, sem politikai támogatottsága nincsen. Egy ilyen, a társadalom szinte minden rétegét érintő erkölcsi kérdésben ki kellett volna kérni a szakmai, a társadalmi szervezetek és az egyházak véleményét is. Nem feltételezem, hogy a kormány egyhangúlag a gyermekek kiszolgáltatottságát akarta volna törvényben rögzíteni, de az eredmény mindenképp ez lenne.
– „A törvényjavaslat szigorítást és nagyobb védelmet jelent a gyermekek szexuális kizsákmányolása, illetve a gyermekpornográfia terjedése ellen” – közölte Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője. Mit szól ehhez?
– Mint mondtam, a törvénymódosítás benyújtása önmagában is nagyon rossz üzenet, ezt ilyen cinikus vagy dilettáns nyilatkozatokkal tetézni nem érdemes. Elegánsabb, ha azt mondják, hibáztunk, a vonatkozó részt visszavonjuk. Így kisebb a presztízsveszteség és kevesebb emberben hagynak tüskét.
– Bár úgy tűnik, hogy a kormány ebben a kérdésben visszakozni kényszerül, mégis mintha családsegélyezés helyett a fiatalokat a prostitúció támogatásával akarná tovább zülleszteni a kormányzat.
– A kérdés összetett. Én mindig a családpolitika kifejezés híve voltam. A segélyezés a családok elszegényedésével párhuzamosan mind kiemeltebb szerepet kaphat egyesületünk életében, de nem lenne erre szükség, ha a politika főszereplői egy társadalmi és politikai konszenzuson alapuló, hosszú távú családpolitika kidolgozására, elfogadtatására és megvalósításra törekednének. Összekeverik a családpolitikát a szegénypolitikával.
Erkölcsi szempontból biztosan igaz, hogy a többség nem érdekelt a prostitúció támogatásában, a családok lezüllesztésében. Ám egyes szereplőknek lehetnek ilyen szándékai, máskülönben – úgy vélem – nem kerülhetett volna kormány elé az anyag. Az, hogy ezt mégis egyhangúlag elfogadták? Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy a túlterheltség, az érdektelenség, a figyelmetlenség eredményezhette. Az is elgondolkoztató, hogy egy ilyen ostoba döntést hozó kormány miként védheti meg a családosok érdekeit.
– Sikerült elérni, hogy vizitdíjat a tizennyolc év alattiaknak nem kell fizetniük. De sokan vannak, akik e kor elérése után is tanulnak, nincs keresetük. Ráadásul tandíjat is kell fizetniük. Miként érinti a nagycsaládokat mindez?