Anyák napi tűnődés
Názáreti ámen
Szerző: Jakubecz Márta
Fotó: Lambert Attila
Anyák. Ők azok, akik felvállalják az Istentől rájuk mért sajátságos szerepet: az életadást, amivel az Úr teremtő munkájának rendelik alá magukat. Mindez nem kevés bátorságot feltételez: a názáreti Mária igenjét, azt az „alkudozás nélküli” önátadást, amely minden bizonnyal ott virul mindenfajta hivatás legmélyén.
Ez az anyasorsra kimondott „názáreti ámen” szemben áll napjaink divatos elméleteivel, például az anyaság vállalásának elodázásával, elutasításával, vagy a szándékosan választott „első a karrier, aztán jöhet esetleg a családtervezés” kezdetű számító gondolatsorral... Az anyasors szöges ellentétben áll a dacos-hivalkodóan hirdetett „szinglizéssel” is, éspedig azért, mert az önzésbacilust legyőzve az isteni gondviselésre hagyatkozik. Aki máriás lelkülettel, mély ráhagyatkozással indul az anyaság elébe, az Isten teremtő munkatársává válik.
Igaz, napjainkban sokan szeretnék ezt a gondolatot bagatellizálni, cinikusan lekicsinyelni, és túlzottan patetikus megközelítésnek kikiáltani. De akkor is igaz! Ezt tükrözik Gárdonyi Géza következő sorai is:
„A végtelen, örök, láthatatlan folyamat érint meg, ha anyát látok. Isten gyümölcsfája ő. Őrá száll virágul a végtelenségből jött lélek. Az ő szíve véréből sző magának testet. Mindig érzem, hogy Isten megbízottja ő, amikor a világ szivárványa leér, s női vállat érint.”
Mi, anyák, gyakran tűnődünk el azon, hogy vajon melyek azok a kezdeti, nevezetes pillanatok, melyek során anyává válunk. Talán az áldott állapot „áldottságának” megélése? Avagy az a felejthetetlen mozzanat, amikor először ölelhetjük magunkhoz gyermekünket, aki kilenc hónapig testünk eleven részét alkotta, s velünk együtt lélegzett? Esetleg a szoptatás bensőséges ideje, amikor különleges testi-lelki összhangba kerülünk gyermekünkkel, mert a saját magunk által megtermelt étkünkkel tápláljuk? Netán az apró-cseprő nevelési gondok „edzenek” bennünket vérbeli anyává? Esetleg pont akkor érezzük meg anyaságunk mélységét, mikor beteg kisgyermekünk ágya mellett aggódva virrasztunk?
