Beszélgetés Hoffmann Rózsa országgyűlési képviselővel
Ki szereti a családokat?
Szerző: Bókay László
Fotó: Lambert Attila
– Nem tudok erre egy szóval válaszolni. Egyfelől igen, család- és gyermekbarát a társadalom, hiszen felmérések szerint a magyar fiatalok jelentős része kettőnél több gyereket szeretne fölnevelni a családalapítás után. Ha viszont azt nézem, hogy a megszületett gyerekek száma családonként átlagosan 1,3 – akkor nemmel kell válaszolnom. Más a szándék és más a megvalósulás. A fiatalokat visszatartja valami attól, hogy a vágyott számú gyermeket hozzák világra. Ebből a szempontból rossz korszakban élünk, valóban fogy a nemzetünk. A reformkorban vizionált nemzethalál ismét fenyeget. Elérkeztünk az utolsó órához.
– Ön mint pedagógus szakember miként látja: az iskola tehet valamit a demográfiai helyzet javulásáért? Arra gondolok, hogy a számtalan sérült család helyett az iskola vajon felmutathat követendő példát?
– A népességfogyást csak áttételesen lehet kapcsolatba hozni az iskolával. Már két olyan nemzedék nőtt fel, amelynek tagjai úgy töltötték el ifjúságukat, hogy mindkét szülőjük dolgozott, rohant, kevés időt töltött családjával. A mai fiatalok előtt nincs tehát olyan családmodell, amelyet követhetnének, számukra a család nem jelent olyan értéket, mint azoknak, akik ép, gondoskodó, szerető családban nőttek fel. Az iskolának itt van némi tennivalója. Irracionális persze sokat elvárni tőle ez ügyben, hiszen a lehetőségei erősen korlátozottak, és az ép, szerető család mint olyan pótolhatatlan. Ám ha a nevelési programokban, a tanítási órákon és a szabadidős foglalkozásokon több olyan mozzanat jelenne meg, amely azt sugározná, hogy teljes és szerető családokban lehet az ember élete igazán harmonikus – sokat javulhatna a helyzet. Vagyis az iskola sokat tehet a szemléletformálás terén.
Van azonban egy másik szál is, amely összeköti a családpolitikával. Arról van szó, hogy milyen minőségű az iskola. Sőt, hogy egyáltalán van-e. Ahol az iskolának rossz a híre a gyenge felszerelés vagy a nem jó minőségű pedagógiai munka miatt, vagy azokon a kistelepüléseken, ahol bezárják az iskolákat, a fiatal házaspárok nem fognak újabb gyerekre vállalkozni. Talán az elsőre sem. Mert nem akarják a gyermeküket kitenni a rossz élményeknek, vagy mert nem vállalják az iskoláztatással járó gondokat, például a naponkénti utaztatást. Az a szülő, aki rossz tapasztalatokat szerzett az elsőszülött iskoláztatásával kapcsolatban, nehezebben vállalja a következőt. Ha túl messze van az iskola, vagy ha nem megfelelő a színvonala – visszatartó erő lehet a további gyermekvállalásban.
– Az oktatás fizetőssé tétele is visszatarthatja a fiatalokat a gyermekvállalástól?
– A felsőoktatási tandíj bevezetése önmagában talán még csekély mértékben hat a gyermekvállalásra, hiszen a fogantatás pillanatától időben még igen messze esik az egyetem megkezdése. Az viszont már súlyosan esik a latba, hogy nagyon sok ember küszködik megélhetési gondokkal. Az elfogadhatatlanul magas villany- és gázár, a közlekedés költségei, az infláció, az alacsony bérek a szegénységi küszöb alá taszítják már sokszor az egygyerekes családokat is. A szeptember elején iskolakezdésre kifizetendő egyre nagyobb összeg, a romló költségvetési helyzet és az elhibázott, mindannyiunkat tönkretevő gazdaságpolitika, a munkanélküliség közvetlenül befolyásolja az ország népesedési mutatóit. Valamint az adópolitika, amely igazságtalan, mert nem veszi figyelembe, hogy egy szülőpár hány gyereket tart el. Ma Magyarországon az, aki két-három vagy több gyerek felnevelésére vállalkozik, a szegénységet is vállalja szinte élete végéig. Ennek elviselésére nem minden ember képes. A biztos szegénység tudata sokakat visszatart a gyermekvállalás örömétől. Ezért szeretnénk a választható családi adózást bevezetni, amely csökkentené az egész életre szóló szegénység valószínűségét.
– Sokan azt hangsúlyozzák, hogy a nők a megélhetési gondok mellett a túlzott karriervágy miatt is kevesebb gyereket szülnek, és azt is viszonylag idős korukban.
– Igen, megváltozott a nők életfelfogása és életmódja. Ez az átalakulás valóban csökkenti a szülési kedvet. A nőknek egyre nagyobb százaléka tanul tovább, illetve szeretne komoly sikereket elérni munkájában. Ezért sokan jelentős áldozatokra is képesek. Az ő esetükben valóban kitolódik az első szülés ideje. Ha viszont a társadalom valóban családbarát lenne, akkor könnyebbé tenné a nők szülés utáni munkába állását. A munkáltatókat szankciókkal kellene sújtani, ha egy munkára jelentkező nőtől azt kérdezik, hogy van-e gyereke, akar-e még szülni. Ha ezt nem tehetnék meg, a karrierépítő nők is több gyermeket vállalnának. Ehhez azonban segítséget kellene nekik adni családi adózással, szociális juttatásokkal. Ebben az esetben a harminc év fölött elkezdett szülés is eredményezhetné két, három vagy akár több gyermek vállalását is.Ne felejtsük el, a nőkbe, de a férfiak többségébe is mélyen kódolva van a gyermek utáni vágy! Ez ösztönünk, Istentől kapott parancsunk. Legyen valaki bármilyen karrierépítő, ezt a vágyat nem tudja elnyomni magában. De azzal igen, ha megélhetési gondjai vannak, ha naponta megalázzák. Legtöbbször ilyenkor is vállal egy gyereket, de a másodikat már nem, mert a vesszőfutást nem képes elviselni. Nem mindenkinek elég az akarata, ereje, hite, amikor tudja, hogy ő lesz az első, akit kitesznek a munkahelyéről egy leépítés során, mert időnként megbetegszik a gyereke. Mert – ahogy az előbb mondtam – a társadalom az intézmények, a munkahelyek szintjén nem család- és gyerekbarát.
– A problémákat sorolhatnánk tovább. Keressük inkább a megoldást, mi az Ön és pártja javaslata?
– Amíg olyan erők kormányoznak, melyek számára az ember, a család, a gyermek nem jelent értéket (hiába deklarálják, a hazug szavak lelepleződnek cselekedeteikben), addig nem látok megoldást. Az első lépés tehát, hogy olyan kormányt kell az ország élére állítanunk, amely ezt a nemzeti sorskérdést valóban gondolkodásának és cselekvésének középpontjába helyezi, minden mást ennek rendel alá. Olyan gazdaságpolitikát kell követnie, amely – adócsökkentés, munkahelyteremtés és a kisvállalkozások támogatása révén – kivezeti az országot a válságból. Ezen kívül be kell vezetni a családi adózás lehetőségét. Konzekvens szociálpolitikára van szükség, ahol a családok támogatása prioritást élvez. Ezek persze csak anyagi természetű megoldások. Ennél talán fontosabb a kormány spirituális kisugárzása. Legyen olyan kormánya az országnak, amely minden gesztusával a családot mint értéket jeleníti meg, és akár jogszabályokkal, akár pénzügyi eszközökkel, akár egyéb módon tud hatni a társadalomra, hogy az valóban gyerekbarát legyen.
– Mit ért az egyéb módon?
– Például a médiumokra gondolok. Hatásuk rendkívüli. Meg kellene tiltani, hogy a családokat gúnyolják. Mi több, kormányzati eszközökkel ösztönözni kellene, hogy a gyerekeket vállalókat pozitív színben tüntessék fel, a gyermekvállalást vonzó modellként mutassák be stb. Minél több érdekes, családbarát műsorra volna szükség a közszolgálati csatornákon. Aztán gondolok még a nők részmunkaidős foglalkoztatásának támogatására. A munkába visszatérő nők így a családban is könnyebben helyt tudnának állni, nem a vagy-vagy, hanem az is-is lehetne számukra a lehetőség.
Jelenleg ellenzékben vagyunk. Annyit tehetünk, hogy megszólalásainkkal erősítjük választóinkat, és hogy meggyőződésünket közvetítjük a hatalmat gyakorlók felé is. Törvényjavaslatokkal kezdeményezzük az általunk helyesnek tartott megoldásokat. Ám alig egyéves parlamenti tapasztalatom realistává tett: naivitás volna azt remélnünk, hogy fenti javaslataink közül bármit is elfogad a mai kormánykoalíció.
