Cikkek listázása

Világmisszió napja

Eltérő adományokkal, ugyanazon Lélekkel

Szerző: Jakubecz Márta

Fotó: Lambert Attila

Amióta elhangzottak Jézus Urunk ama nevezetes szavai, ott a Genezáreti-tó partján, melyekkel Simon Pétert és testvérét, Andrást hívta meg a szolgálatra (vö. Mt 4,18–20), az „emberhalászat” keresztény mindennapjaink fontos részévé vált. Igaz, az Egyház történelmének időkerekében az adott kor igényei szerint változtak e szolgálat módszerei, de a lényege ugyanaz az isteni eredet és missziós jelleg maradt: az üdvösség útjára vezetni az embereket, megismertetni őket Krisztus örömhírével és mindazokkal az erényekkel, amelyek gyakorlása által az örök élet túlvilági boldogsága elérhető.

„Jöjjetek utánam! Én emberhalászokká teszlek titeket” – hangzik el ma is Jézus ajkáról a hívás, és aki a lelke mélyén ezt meghallja, ha olykor tétovázva, mint az első két meghívott apostol, de mégiscsak „ott hagyja a hálót”, az Úrhoz szegődik, és nem néz többé hátra.

Az előző „hálót” otthagyni, és szakítani azzal az úttal, amit már megszoktunk, majd felismerni, hogy Isten máshová küld, éspedig közvetlen szolgálatára hív, néha egészen gyötrelmes személyes döntést feltételez. Mégis „megéri”, mert Isten magát a Szentlelket adja útitársul. Emmauszi tanítványaiként olykor homályban látunk, és csak lassú eszméléssel jövünk rá arra, ki is jár velünk együtt az emberhalászat ösvényén. De ez az Úrral való megdöbbentő személyes találkozás olyan mélyen hat ránk, hogy mi is bensőségesen tudunk szólni imáinkban Istenhez, szeretetteljes ragaszkodással, mint az emmausziak tették a Feltámadotthoz fordulva: „Maradj velünk, mert esteledik, és már lemenőben a Nap”(Lk 24,29–30).

A legnagyobb biztonságot az igehirdetés ösvényén éppen ez jelenti: megérezni Isten szerető közelségét. Az emberhalászat során bizony szükség is van erre a biztonságérzetre, a Jézus szeretetében való sütkérezésre, mert már előre tudnivaló az üldöztetés, a szenvedés eljövetele is, aminek felvállalása együtt jár a szolgálattal. Igaz, a keresztényüldözést napjainkban rejtettsége miatt nehezebb felismerni, ám a rendszerváltás óta is jelen van, és minden mai „emberhalásznak” számolnia kell vele. Igaz, most nem vetnek minket látványosan prédaként az oroszlánok elé, mint a nagy egyházüldözések idején tették, és nem kell a katakombák mélyén keresnünk Jézus ragyogását, vértanúhalált sem kell halnunk itt, Európa szívében, a Kárpát-medencében, mégis üldöznek bennünket. Ezt a közismert állítást nem valamiféle kóros „üldözési mánia” szüli, hisz elég csak körülnéznünk az Európai Unióhoz tartozó posztkommunista országainkban, e „fogyasztói vadkapitalizmusban”, hogy világosan lássuk: az egyház- és keresztényüldözés, a vallásosság, a papság, a hívő emberek nevetségessé tétele folytatódik. A keresztény gyökerekből táplálkozó Európa még az alkotmányából is mellőzi a „keresztény” meg az „Isten” szót. A magyarlakta területeinkre vonatkozó társadalmi törvények sem kedveznek a keresztény szemléletnek, nem ritkán pedig egyenesen családellenesnek bélyegezhetőek az egyes törvényrendeletek.

A világi sajtó szinte hadjáratot folytat például a házasság intézménye és a gyermekvállalás ellen. Számtalan tévéműsor, cikk állítja be negatív fényben a hívő embereket, a többgyermekes nagycsaládokat, az édesanyákat s egyáltalán mindazokat, akik azoknak a szent értékeknek mentén próbálják felépíteni saját életüket, amelyekre államalapító királyunk, Szent István mint erős sziklára építette az országát. Ezek a körök szabadelvűséget sugallva szeretnék kiüresíteni a hűség, az igazmondás és a hit fogalmát, csakhogy ezzel a magyarság jövőjét teszik kockára!

Az „emberhalászat” aktuális feladata többek között ez, hogy – bár olykor esélytelennek tűnik – felvegye a harcot a negatív emberi törekvésekkel és megállítsa azt a szellemi-erkölcsi romlást, amely környezetünkben jól érzékelhető. Hogy például a fiatalok ne vadházasságokban „próbálják ki” egymást, hanem szeretetben és hitben kötelezzék el magukat Isten előtt.

Ebből a küzdelemből sokat felvállalhatnak az úgynevezett sajtóapostolok is, kiknek fő feladata a publicisztika eszközeivel ellensúlyozni a világi lapok sugallta szabados életfelfogást a krisztusi tanok mentén.

Nem könnyű, de nem is reménytelen feladat ez, amellyel Jézus a mai emberhalászokat megbízza. Az evangelizáció egyik történelmi korban sem volt idilli, pusztán sikerekkel kecsegtető munka. És mégis! Nincs ennél szebb, nemesebb, felemelőbb megbízatás. A pap, aki feloldoz, aki az Úr keresztáldozatát az oltáron naponta bemutatja és az „élet kenyerével” táplál, a szerzetes, aki imáival és szeretetszolgálatával a világot viszi előbbre, a családanya, aki a gyermekét imára tanítja és az erényes életre vezeti, az édesapa, aki dorgálásával az utódait egészséges korlátok között neveli, a sajtóapostol, aki szavaival hirdeti a Fényt – mind egyazon úton jár, hiszen: „A lelki adományok különfélék, de a Lélek ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz”(1Kor 12,4–6).

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>