Kérdéseinkre válaszol: Marik József

Együtt örülni szeretek igazán!

Szerző: Körössy László

Fotó: Lambert Attila

– Ha örülni látok másokat, és főként, ha én szerzem ezt az örömöt. Együtt örülni szeretek igazán.

– Ön szerint mi az igazi irgalmasság lényege?

– Azt hiszem, hogy akinek irgalmas szíve van, az észreveszi a szükségben szenvedőt, és tesz is érte valamit. Sok esetben konkrétan (például anyagilag) nem tudunk segíteni a rászorulón, de a hozzáállásunkon mégis látszik, hogy együtt érzünk velük. Az irgalmasság egyik fontos eleme az együttérzés: innen indulnak ki az irgalmasság cselekedetei is.

– Melyik az az erény, amelynek jelenlétét a legszükségesebbnek tartja mai társadalmunkban?

– Az alázat. Egyre kevésbé „divatos” erény, sokan félre is értik. A meghunyászkodás, az alázatoskodás félreértett alázat, az igazán alázatos ember arról ismerszik meg, hogy saját magát helyesen értékelve tud viszonyulni másokhoz: nem alul, de nem is túlértékelve másokat. A jó önismeret és az ezzel kapcsolatos következtetések levonása jellemzi tehát az alázatos embert.

– Mi az, amit a leginkább nagyra becsül a nőkben?

– A női nem nagyon fontos szerepet játszik az életemben. Egészen különleges kapcsolatom volt a édesanyámmal, ezért is tudom nagyra becsülni az anyaságot a nőkben. Kedvelem bennük azt is, hogy szeretetre méltók, gazdag érzelemvilágukon keresztül jól tudnak kommunikálni, és ezáltal is felszabadítani a kicsit szögletes és nehezebben megnyíló férfiakat. Nem utolsó sorban pedig a nők szépsége fogott meg kicsiny gyerekkorom óta. Negyvenöt évvel ezelőtt ismertem meg azt a „nőt” aki azóta életem jobbik része, aki naponta képviseli mindezt számomra, aki több mint negyven éve a feleségem.

– Ha önmagát jellemezné, mely tulajdonságait tartaná a legfontosabbnak?

– Az egyik az elszántság. Ha valamiről felismerem, hogy az jó dolog és az „én feladatom”, akkor viszonylag gyorsan mondok igent, akkor is, ha nehézségekkel, kockázattal jár. A másik a bizalomra való készség. ­Könnyen és szívesen megbízom az emberekben, egészen addig, amíg ez „emberileg” lehetséges. Igyekszem elfogadni az embereket olyannak, amilyenek. Nem várok tőlük többet önmaguknál, saját képességeiknél. Ezért viszonylag harmonikus kapcsolatokat tudok létesíteni.

– Mit tart a legnagyobb hibájának?

– A lustaságom a legkellemetlenebb és leg­rosszabb tulajdonságom. Ez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy ha nem túl jelentős dolgokról van szó, akkor nehezen „indulok be”.

– Mi a legnagyobb kincs az Ön életében?

– Húsz éve Jézus Krisztus a legnagyobb kincs az életemben. Amióta komolyan megtértem, életre szólóan döntöttem az Úr mellett, azóta Ő vált a legfontosabbá az életemben. Nemcsak az Uralma alá vetettem magamat, hanem rengeteg olyan ajándékot kaptam Tőle, amit azelőtt el sem tudtam volna képzelni.

Gyakorlatilag megtapasztaltam azt, hogy ha valamiről lemondok az Ő kedvéért, akkor annak mindig megvan a maga jutalma az életemben.

Megtérésemkor azt is kimondtam hangosan(!): Uram, én még azt se bánom, ha holnaptól nem lehetek sebész. (Pedig mondanom sem kell, hogy nagyon szeretek sebész lenni.) Ezzel a „kimondással” azonban valami olyan nagy szabadságot kaptam, ami meghatározó élménye lett – és maradt is – az életemnek. Érdekes módon az Úr nem vette el a foglalkozásomat, sőt azóta is harmonikus körülmények között tudok dolgozni.

– Mi az, amit másképpen tenne, ha még egyszer elkezdhetné az életét?

– Elsősorban hűségesebb lennék. Hajlamos vagyok olyan megalkuvásokra, amelyekre utólag azt mondom, hogy nem kellett volna megtenni. Ezt mindenre értem, ami számomra szent vagy jó, amire törekszem. A másik, hogy szorgalmasabb lennék a tanulásban. Ma már beszélhetnék három nyelvet, ha szorgalmasabb lettem volna. Így igazából egyet sem beszélek jól. Bizony sokkal több élő kapcsolatom lehetne, ha tudnék nyelveket beszélni.

– Mit jelent az Ön számára a katolikus­sága?

– Számomra egy életformát jelent. Nem egyszerűen csak azt, hogy van egy meggyőződésem, amihez ragaszkodom, hanem valamilyen módon szeretném láttatni, másoknak is tudomására hozni azt, amit élek. Amolyan „hivatásos laikus” vagyok az Egyházban, nem törtem magam a címekért – a családban, a munkahelyemen próbálom megélni a hitemet.

– Ki a kedvenc női és férfi szentje és miért?

– Elsőként Szűz Mária, akihez erősen kötődöm. Napi imádságom a rózsafüzér: ezt az imát tudtam valahogy beleszervezni hajszolt életembe. Mária a védőszentem is, a második nevem: Mária. Nemcsak azért kedves ő nekem, mert Megváltóm édesanyja. Csodálatos a hozzáállása ahhoz, ami vele történt: olyasmire mondott igent, amiről az első pillanattól kezdve lehetett tudni, hogy nem lesz könnyű menet, mégis azonnal és határozottan igent tudott mondani. Ezt nagyon szeretem benne. A férfiak közül Szent Ferenc a kedvencem: tudott radikális lenni, és úgy lemondani számos dologról, hogy nem nézett vissza.

– Ki a kedvenc történelmi alakja és miért?

– Többé-kevésbé ismerem a történelmet, hála a piarista Gaál tanár úrnak. De hogy ki lenne a kedvenc történelmi alakom? Talán Szent László, valamint Mátyás király. Elsősorban azok a történelmi személyiségek jutnak eszembe, akik tudtak valami nagy célért lelkesedni és tenni, ugyanakkor alapvetően Istenben bíztak, belé kapaszkodtak.

– Melyik a kedvenc evangéliumi részlete, imája?

– A szeretethimnusz a kedvencem, valamint a Filippi levél Jézus-himnusza. Ahogy említettem, a rózsafüzér a napi imám.

A karizmatikus megújulásban tértem meg, és a közösségünkben közkedvelt a szabad ima is. A saját szavainkkal elmondott ima nagy élményeket ad, különösen a dicsőítő ima, amikor egyszerűen csak csodáljuk az Úr nagyságát, szeretetét – minden „hátsó szándék” nélkül.

– Melyik az a könyv, amelyet a Szentírás mellett magával vinne, ha hosszú időre egy lakatlan szigetre kellene mennie?

– Az az igazság, hogy nagyon hosszú idő kellene még ahhoz, hogy mást is akarjak magammal vinni egy ilyen szigetre, ugyanis egyrészt nagyon szeretem a Szentírást, másrészt sok mindent nem ismerek még belőle elég jól. Egyébként gyerekkoromból őrzök nagyon mély élményeket Croninról, elsősorban A mennyország kulcsa című művéről. De más művei is jelentősen befolyásolták a lelki fejlődésemet.

– Ki az a négy személy, akit szívesen meghívna egy vacsorára?

– Volt szerencsém kezet fogni II. János Pál pápával. Meghatározó élmény volt, mondhatnám istenélmény: a földi helytartón keresztül valahogy felém áramlott Isten szeretete. Nagyon örülnék, ha élvezhetném a társaságát. Emiliano Tardiff kanadai származású papot, a karizmatikus megújulás nagy alakját is szívesen vendégül látnám. És hölgyeket is ültetnék az asztalhoz. Teréz anyát, valamint Nagy Szent Terézt.

– Melyik a kedvenc magyar bora, étele?

– Az utóbbi években nálam az egri cabernet savignon és a merlot a csúcs. A másik élményem édesapám bora. A csopaki szőlőjében fiatalkoromban kortyolgatott bornál jobbat még nem ittam.

Az étkezéssel pedig nincs gondom, nem vagyok válogatós, sőt időnként nagyevő vagyok: bírom az ételeket, a magyarost is, a nehezet is.

– Melyik virágot szereti a legjobban?

– Az egyik a rózsa. Gyerekkori emlékem a sok szép rózsa édesapám kertjében. Ugyanakkor szeretem az egyszerű mezei virágokat is. Három éve olyan helyen lakom, ahol egy nagy rétre látok ki az ablakomból. Egészen különleges élmény, ahogy tavasztól őszig változik a táj – hol az egyik, hol a másik virág bontja ki szírmait.

– Mivel tölti szabadidejét?

– Elsősorban az Emmanuel közösség programjain veszek részt. Másrészt szeretek sportolni: evezek, vitorlázok, szörfözök, kerékpározok. Szívesen foglalkozom az unokáimmal – tizenhárman vannak (!) –, másrészt szeretek utazni is.

– Ki a kedvenc festője, muzsikusa?

– Botticelli képeit szeretem és a klasszikus muzsikát minden formában. Meghatározó számomra J. S. Bach zenéje. Egyébként ezen a téren mindenevő vagyok. Még a kortárs zenét is meghallgatom.

– Melyik szín fejezi ki leginkább az Ön egyéniségét?

– A zöld szín jut eszembe: a természet egyik alapszíne.

– Ha csodatévő hatalmat kapna, mire használná?

– Elsősorban arra, hogy az embereket rádöbbentsem, hogy Isten nagyon szereti őket. Sok olyan embert ismerek, akiknek az esetében a csodával határos lenne, ha elfogadnák ezt a jóhírt.

– Melyik várost vagy országot tartja a legszebbnek?

Ausztriát nagyon szeretem a hegyeivel, a rendben tartott környezetével.

– Hol érzi igazán otthon magát?

– Ahol szeretetteli légkört tapasztalok. Azt is mondhatnám, hogy most elsősorban az otthonomban érzem jól magam, Budakalászon. De általában a világ bármely pontját a környezet, a légkör teszi otthonossá számomra, ha szeretetteli.

– Ha csak egy órája maradna az életéből, mit tenne a rendelkezésére álló időben?

– Ha lennének körülöttem emberek, akkor bocsánatot kérnék tőlük és megbocsátanék nekik – egyébként csendben várnám a Találkozást. Már elég régen „halálra szánt” vagyok, nemcsak azért, mert már voltam a halál közelében, ami nem ijesztő végzet, hanem valami újnak a kezdete számomra, és amit kicsit kíváncsian is várok.