Cikkek listázása

Brenner János prédikációiból

Egy vértanú pap lelki kincsei

Szerző: Horváth István Sándor

Minden pap életében meghatározó szerepe van az igehirdetésnek, a prédikációnak. Egykori hívei ma is emlékeznek rá, hogy Brenner János atya megragadóan, de mégis egyszerűen és érthetően közvetítette Isten igazságait. Mindig lelkiismeretesen készült prédikációira, beszédeit előre lejegyezte. Rövid, alig több mint két éves papi szolgálatából összesen 110 leírt prédikációja maradt ránk. E beszédekből közlünk most részleteket, megosztva lelki kincseit. Reményeink szerint a közeljövőben könyvben is megjelennek prédikációi.

A papságról

Isteni hívás kell ahhoz, hogy valaki pap lehessen. „Senki sem veszi magának ezt a tisztséget – írja a Szentírás –, hacsak az Isten nem hívja, mint Áront.” Isteni hivatás nélkül hűségesen és odaadóan teljesíteni a papi hivatás feladatait hosszabb ideig nem lehet. Ezért ostoba eljárás szülők vagy papok részéről, ha a gyermeket rá akarják beszélni, legyen pap. Ahol viszont tapasztalják a szülők a papi hivatás ébredezését, vigyázzanak, el ne fojtsák. Ha a gyerek kamaszkorában és utána is vonzódik a templom felé, szeret imádkozni, szereti a vallásos könyveket, szeret egyedül lenni és gondolkodni, ezek jelei lehetnek az Isten kegyelmének. Nemcsak a papok ügye, hogy az Egyház s az apostolok igehirdetése folytatódjék, hanem az egész Egyházé, papoké és híveké egyaránt.

Papra szüksége van a világnak, a pap lelki hatalmára, bűnoldozó erejére, lelket megszabadító tevékenységére. Bármennyire gúnyolódjék is a pap felett, mégis csak arra van szüksége. (…) A pap ott áll két világ között, két világ határán. Ő az összekötő kapocs. Az emberek kéréseit továbbítja Isten felé és az Isten szavát, akaratát tolmácsolja az embereknek. A pap az egyetlen kapocs a természetfeletti világ és a mi világunk között. Mi lenne a világgal, ha nem lenne pap, aki az Isten felé, a jobb, nemesebb, emberibb élet felé irányítja az embereket.

Ez a pap nagysága. Nem az ő érdeme. Hála jár ezért az Istennek és tisztelet a papnak. Jusson eszetekbe mindig a zsoltáros szava: ujjongtam, mikor mondták nekem, az Isten házába megyünk. Mert a templomban a pappal és a papon keresztül Istennel és közvetlenül az ő világával találkozunk. (1956. április 8.)

Átváltoztatás, áldozás

A pap ajkán elhalkulnak a hálaadó ének gyönyörű hangjai. A ministráns „szent, szentre” háromszor csenget. A pap pedig egészen csendben folytatja a szentmisét. Jelzi ez a csend, hogy valami nagy dolog történik. A pap egyszerű szavára a kenyér átváltozik Krisztus testévé és a bor vérévé. Imádságos hódolattal borulunk le a nagy titok előtt. Nem értjük, de hisszük, Krisztus mondta: „ez az én testem” és „ez az én vérem”, „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”.

Amikor ezt a szent titkot szemléljük, eszünkbe jut az a másik átváltozás. Szent Pál szavai csengenek fülünkbe: „Változzatok át bensőtökben”, és meg is magyarázza, hogyan: „Öltsétek magatokra az új embert, aki Isten szerint teremtetett igazságban és szentségben”. Tovább hangzik Szent Pál szava: „Ne adjatok helyet az ördögnek: aki lopott, ne lopjon többé, hanem saját kezével dolgozzék” (Ef 4,23 skk), aki hazudott, ne hazudjék többé, aki csúfolódott, ne csúfolódjék többé, aki a szeretetet lábbal tiporta, ne tegye többet. Így kell átváltoznunk nekünk is krisztusi emberré, mint ahogy a kenyér és bor Krisztussá lényegül.

A szentmisében az Úr táplálékunk lesz, ahonnét erőt, kitartást meríthetünk. Igaz szavak ezek, és minden figyelemre méltók Jézus szavai: „Ha nem eszitek az Emberfiának testét, nem lesz élet tibennetek.” „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne.” Abban végbemegy a nagy átváltozás. Az átváltozáskor felhívja rá figyelmünket, és íme az áldozásban már segítségünkre is siet. „Nem hagylak el titeket árván” – mondotta.

Jézus szentséges teste, szállj szívembe, járd át egész bensőmet, hogy abban a Te szándékaid, a Te tisztaságod uralkodjék. Add, hogy ez az átalakulás a Te kegyelmeddel bennem is végbemehessen, hogy én új emberré lehessek, aki „Isten szerint alkottatott igazságban és szentségben.” (1956. október 21.)

A szentgyónásról

Minden halálos bűnnel meghal a lelkünk. Ebből a halálból épp úgy, mint a testi halálból, csak az Isten, az Úr Jézus Krisztus támaszthat fel minket. És ő valóban nagy jóságával nem akarta, hogy halottak legyünk, hanem adott rá lehetőséget, hogy feltámadjunk. Nem akarja a bűnös halálát, amint az evangélium mondja, hanem hogy megtérjen és éljen. Amint Mária Magdolna esetében is tette. Egész életén keresztül siratta rút bűneit és Jézustól bocsánatot nyert. És mi hogyan támadhatunk, hogyan nyerhetünk bocsánatot, szabadulhatunk meg bűneinktől? A szentgyónás által, Testvéreim!

Akármilyen bűnös légy, akár, mint Mária Magdolna, jöjj, gyónd meg életed bűneit, és amikor látod, hogy a pap keze keresztet rajzol feléd és a feloldozás szavait suttogja, biztos lehetsz, hogy lelked hótisztává lett az Úr Jézus érdemeire való tekintettel.

Aki térdelt már le bűnökkel terhelt lelkiismerettel a gyóntatószékben, és egy jó, áhítatos, önmagát egészen feltáró szentgyónás után boldog lélekkel távozott, az tudja, hogy itt valóban az Isten ereje dolgozik.

Mi kell végül a jó, életátalakító szentgyónáshoz? Először is lelkiismeret-vizsgálat. Jól átgondolom életemet, cselekedeteimet utolsó gyónásom óta, és összeszedem mindazt, amivel Isten ellen vétettem. Kérem a jó Isten segítségét és irgalmát, aztán töredelmesen, őszintén megvallom, hiszen Isten előtt állok és őt nem csaphatom be. Aztán szentgyónás után hálát adok Jézusnak kínszenvedéséért, Istennek bűneim bocsánatáért, és kérem segítségét, hogy a lelkemet ilyen bűntelenül, tisztán őrizhessem meg.

Testvéreim! Higgyétek el, ez a tiszta lelkiismeret tesz boldoggá mindenkit már ezen a földön is, de különösen a másvilágon. Mentsétek meg lelketek, forduljatok Isten irgalmas jóságához, kérjétek, szabadítson ki bűneitek zárkájából, tegyen szabaddá benneteket és boldoggá. (1955. szeptember 11.)

Az önismeretről

Szent Bernát azt mondja: mi haszna, ha minden földi titkot ismersz, de magadat nem ismered? Senki önismeret nélkül nem üdvözül. A helyes önismeret nehéz dolog. Mert bár nevetve nézi az ember a más hátán a terhet vagy más arcán a szeplőt, de a tükörben annál kevésbé nézi szívesen a saját szeplőjét, fogyatékosságát. Vegyük például a hazugságot. Az, aki hazudik, ezer okot talál magában annak igazolására, hogy felebarátját félrevezette. Az pedig, akinek hazudott, megbotránkozva, mint legnagyobb bűnt emlegeti, hogy neki hazudott. (…)

Szemléljük, hogy helyes önismeretre jussunk, kik vagyunk. Hibákkal és bűnökkel terhelt emberek. Tele vagyunk testi-lelki fogyatékosságokkal. Aztán ott az a sok bűn, amely már a magunk sok gonosz cselekedete, ezért jár büntetés. Hiába fested a piszkot a legszebb pirossal, az bizony csak piszok marad. Éppen így hiába festi és öltözteti az ember testi-lelki fogyatékosságait, csak gyarlóság marad. (…) Vizsgáld, végül mivé leszel. Mit ér a nagy hű-hó, mit a nagy rang, pénz, vagyon, hatalom. A halál ráteszi egyszer kezét bankóidra, arcodról letörli a szépség minden vonását, kiüti kezedből a hatalom pálcáját és lezárja szemed. A halálban valósul meg igazán az emberi egyenlőség. Ott nem számít, király volt-e, koldus volt-e, tudós volt-e, tanulatlan föld gyermeke maradt-e. A halál mindent eltöröl. Mindezeknek az igazságoknak a megfontolása nem gőgre és nagyravágyásra serkent, hanem Isten előtti alázatra. Az isteni Kisded is ilyen alázatosan jött el karácsony titokteli éjjelén. Az Ő követésére tanít adventi önismeretünk. Saját nyomorúságunkat mélyen átérezve borulunk le a közeledő Kisded elé azzal az alázatos kéréssel, hogy amint a mai evangéliumban Keresztelő Jánost megdicsérte, úgy dicsérje meg helyes önismeretből fakadó igaz alázatunkat a mennyei Atya előtt. (1957. december 15. – Ezt a prédikációját már nem volt lehetősége elmondani, mert éjszaka vértanúhalált szenvedett.)

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>