Cikkek listázása

Imre herceg a 21. században

„Tudós és szent”

Szerző: Szalontai Anikó

Fotó: Szalontai Anikó

Idén ezer év távlatából emlékeztünk meg Szent Imréről – Spányi Antal püspök november 17-én, a herceg születésének feltételezett helyszínén, a székesfehérvári Szent Imre-templomban zárja be a jubileumi évet. Szent István király fiát nemcsak az évszázadok választják el a mai embertől, hanem a hiteles történelmi adatok hiánya és a kegyes hagyomány sokszor torzító hatása is. A millenniumi év lehetőséget adott arra, hogy megvizsgáljuk, ki az a Szent Imre, akit Isten példaképül állított elénk.
 Illusztráció

Gizellának és Istvánnak több gyermeke volt, a lányokról semmit nem jegyzett le a történelem, a fiúk közül is csak kettő nevét ismerjük: Ottóét és Imréét. Valójában még a herceg pontos születési idejét sem tudjuk. Pray György jezsuita szerzetes 1774-ben írt először a szentről tudományos szempontok alapján összeállított életrajzot, azóta fogadjuk el 1007-et Imre születési idejének. Ám a legújabb történeti kutatások néhány évvel előbbre teszik e dátumot.

Mivel nem ő volt a legidősebb fiú, valószínűleg egyházi pályára szánták. Ennek szellemében folyt nevelése, amelyet 1015-től Gellért püspök irányított. Elvégezte az akkori kor iskolai fokozatait, több nyelven beszélt. Minden feljegyzés megemlékezik nagy műveltségéről, egy velencei krónika szerint ,,tudós és szent” volt.

Illusztráció 

Ehhez az időszakhoz köthető a szüzességi fogadalomtétel hagyománya. Bár a legendák részletesen leírják ezt az eseményt, a fogadalom történelmi hitelessége kétséges. Imre tudatosan készült hivatására, s ha ez valóban az egyházi pálya volt, különösen érthető a tisztaságra való törekvése, még akkor is, ha tudjuk, abban az időben még nem volt kötelező a papi cölibátus. Emellett ott állt a herceg előtt nagybátyja és névadója, Szent Henrik példája, sőt a lengyel trónon is szüzességben élő uralkodó pár ült. Mindenesetre az Egyház a kezdetektől önmagát Istennek szentelt szűzként tisztelte Imre herceget, s a vallásos hagyomány mindig mély meggyőződésben gyökeredzik.

Tizenöt éves korától István maga mellé vette Imrét, ettől kezdve nevelkedett trónörökösként. Arról, hogy hogyan tanította a király a herceget, ékesen beszámol az Intelmek, amely egyszerre rajzolja elénk Szent István és fia alakját. István nemes uralkodót és kitűnő hadvezért kívánt utódjául, ugyanakkor elvárták a trónörököstől, hogy megfelelő házasságot kössön. A hagyomány három családot említ, amelyből Imre feleséget vehetett: a lengyel, a horvát és a görög uralkodóházat. A lysagorai Szent Kereszt-monostor évkönyvének feljegyzése szerint Imre egyszer Lengyelországban járt mint vőlegény, más kutatások viszont a görög uralkodóházzal való rokonságot helyezik előtérbe.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>