40 éves VI. Pál pápa Populorum Progressio kezdetű körlevele
Krisztus szeretete sürget minket
Szerző: Bókay László
Negyven éve, 1967. március 26-án, pápaságának negyedik évében, húsvét vasárnapján jelent meg VI. Pál pápa Populorum Progressio kezdetű körlevele. A Népek fejlődése kezdetű enciklika korunk folyamatos fejlődésével számol.
Az évforduló kapcsán Kránitz Mihályt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzorát kértük, beszéljen az enciklika keletkezésének körülményeiről, jelentőségéről, máig tartó hatásáról.
– Professzor Úr! Miért volt fontos, hogy VI. Pál pápa négy évtizeddel ezelőtt a világ nagy társadalmi és gazdasági kérdéseinek elemzésére kiadta a Populorum Progressio kezdetű enciklikáját?
– A dokumentum lényege, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy az Egyház odafigyel a világra, az emberekre, a különböző népekre. Az enciklika beleilleszkedik a pápák immár száz esztendőnél is régebbi szándékába, hogy jelezzék: szívükön nyugszik az egész emberiség gondja. Amint az apostolok a főtanács előtt úgy nyilatkoztak, hogy „mi nem hallgathatunk”, ugyanígy az Egyház sem hallgathat, amikor éhség, szegénység, járványok és gazdasági nyomorúság sújtja a népeket, az emberek számtalan rétegét.
VI. Pál pápa elődei XIII. Leótól kezdve, aki 1891-ben kiadta Rerum Novarum kezdetű szociális enciklikáját, minden pápa szóvá tette a társadalmat érintő kortárs kérdéseket. Mindegyikük visszatekintett erre a kiindulópontra, és sokszor saját írásaikat is ettől az elsőnek tekintett megnyilatkozástól eredeztetik. Ezt látjuk többek között XI. Piusznál, aki 1931-ben, a negyvenedik évfordulón adta ki a Quadragesimo Annót. XXIII. János rövid pápasága alatt kétszer is írt a társadalmi kérdésekről és a keresztények felelősségéről: 1961-ben jelent meg a Mater et Magistra, majd 1963-ban a Pacem in Terris. Ez utóbbi már a II. Vatikáni Zsinat idejére esik. E két irat, de már a korábbi dokumentumok is előmozdították, hogy a zsinat Gaudium et Spes kezdetű pasztorális konstitúciójával megfontolás tárgyává tegye az ember életét érintő társadalmi kérdéseket. VI. Pál a Populorum Progressio körlevélben azt írja, hogy pápává választásakor minden ember atyja lett. Ez számára azt jelenti, hogy nemcsak a katolikusokért, nemcsak a keresztényekért, hanem az egész emberiségért érez felelősséget.
A Szentatya ismerte a különböző kontinensek problémáit, mert korábban már bejárta a világot. 1960-ban Dél-Amerikában, 1962-ben Afrikában, majd a zsinat alatt a Szentföldön és Indiában is járt. Ebből következik, hogy a pápa első kézből értesült mindarról, amit ezek a fejlődő népek átéltek – sokszor elhagyatva a már fejlettnek mondott országoktól.
– A II. Vatikáni Zsinat is foglalkozott hasonló kérdésekkel, mialatt Montini bíborost megválasztották pápának. Az ő ilyen irányú szociális érzékenysége miatt került a zsinaton mindez hangsúlyosan napirendre?
– A ’60-as években a világgazdaság szegény és gazdag országainak ellentéte, az ipari társadalmak által kiváltott negatív jelenségek már egyértelműek voltak. A 19. század közepétől a pápák és a Tanítóhivatal ezeket próbálta megfogalmazni és javaslataival orvosolni. Egy zsinaton majdnem természetes, hogy mindez szóba került, jóllehet, a II. Vatikáni Zsinaton már felerősödtek az Egyház társadalmi tanításának kérdései. Nagyon fontos volt emellett, hogy még a zsinat bezárása előtt VI. Pál pápa felszólalhatott az ENSZ-ben, mégpedig a szegény nemzetek érdekében.
Fejlődés és béke összetartozik
Ha igaz, hogy a szociális kérdés napjainkban az egész emberiséget átszövő kapcsolatok része lett, ebből következik, hogy az igazságosság követelménye csak ilyen egyetemes összefüggésben valósulhat meg. (…) Ha kizárják a népeket a mindenkit megillető javak igazságos elosztásából, akkor azok megkérdezhetik: Miért ne felelhetnénk erőszakkal mindazoknak, akik erőszakkal fordultak ellenünk? És ha a világot ideológiai tömbökre tagolva szemléljük – amelyek 1967-ben már léteztek –, és meggondoljuk az ebből következő gazdasági és politikai függőségeket, akkor ez a veszély sokkal nagyobbnak tűnik.
Ehhez az elgondolkodtató megállapításhoz kapcsolódik VI. Pál enciklikájának egy másik, nem kevésbé fontos kérdése: hogyan lehetséges az, hogy a mérhetetlen pénzek, amelyeknek a népek haladását kellene szolgálniuk, egyes személyek és csoportok kezébe kerülnek, vagy pedig a fegyverkezést növelik az iparilag fejlett és fejlődő országokban – így semmibe véve elsődleges rendeltetésüket? Ha tehát „a haladás a béke új neve”, akkor a háború és a fegyverkezés a népek sokoldalú fejlődésének legnagyobb ellensége.
Ezért VI. Pál megállapításának fényében felül kell vizsgálnunk a fejlődés fogalmát, amely bizonyosan nem egyezik azzal, amelyik csupán arra szorítkozik, hogy az anyagi szükségleteket kielégítse a javak növekvő kínálatával – tekintet nélkül az emberek túlnyomó részének szenvedésére – és amelynek az egyesek vagy egész nemzetek önzése az egyetlen és kizárólagos irányító szempontja. Erre élesen emlékeztet Szent Jakab levele: „Honnan vannak háborúságok és veszekedések köztetek? Nemde onnét, hogy bűnös vágyak igyekeznek uralomra jutni tagjaitokban? Kívántok valamit, és nincs benne részetek.”
Részlet II. János Pál pápa Sollicitudo Rei Socialis kezdetű enciklikájából, amelyet a Populorum Progressio kezdetű enciklika 20. évfordulójára írt
