Budapesti édesapák a szülői mintákról
Az apának ki a főnöke?
Szerző: Plichta Adrien
Fotó: Plichta Adrien
Templomunkban – a zuglói Szeplőtelen Fogantatás-templomban – a vasárnapi szentmise után a feleségek elmondják a Szent Mónika közösség imáját a gyermekekért, majd az édesapák imádkoznak a tabernákulum előtt. Közben agapéra gyűlnek a családok a közösségi teremben, a gyerekek a kertben kergetőznek vagy a hitoktató vezetésével rajzolnak az adott ünnepekhez kapcsolódóan; a felnőttek pedig jókat beszélgetnek egy kávé vagy tea mellett. Az édesapákat faggatom a szülői nehézségekről: milyen apamintát őriznek gyerekkorukból, miként segít gondjaikban a Szent József-tisztelet? Lelkes, pergő párbeszéd alakul többek közt két negyvenes éveik közepén járó családfő, Egri Zoltán és Szőke Mihály részvételével.
Apáik nemzedékében kevés volt a templomba járó hívő, a vallásos nagyszülők hatása viszont még éreződött. Velük jártak templomba, aztán sokaknál a „kibérmálkozás” következett, hosszabb-rövidebb időre elkanyarodtak az Egyháztól. Általában a menyasszonyok, a feleségek érdeme, hogy újra misére kezdtek járni. Itt aztán egy-egy jó pap, mint például Sulyok László, messzire vitte őket a hit világába:
– Nem lehetett ellenállni, kitérni, meg kellett térni. Hihetetlen érzéseimre nem azt mondta, hogy változzak meg, hanem próbált mellém állva segíteni. Olyan volt Laci bácsi reakciója felém, hogy az enyém is csak őszintén és jó lehetett, s aztán másfelé nem is akart menni az ember. Csak úgy lehetett értelmezni azt a helyzetet, hogy van valami külső erő, amelyik az elfecsérelt időt akarja bepótoltatni velem, amely kallódásaimból kivezet – Mihály huszonnégy év távlatából állítja, jó döntés volt. Hiszen felesége, illetve a közösség mellett maradt. Tanulva saját élettapasztalatból, szeretné gyerekeiket megkímélni a nagy lelki vargabetűktől, s valahogy megtartani őket Isten közelében.
„Nem oda érkeztem, ahova indultam, hanem oda, ahova el kellett jutnom” – ez áll a hátunk mögötti, tengert ábrázoló képen.
– Mostanában sok férfi nem felel meg férji és apai hivatásának, mintha a feleség legnagyobb gyermeke lenne. Pedig kell a vezető a családban. A családfő, aki határozott, tetterős, aki vállalja a felelősséget akár a rossz döntésért is. A hierarchia a testvérek között is fontos az életkor, azaz az értelmi érettség szerint: ki kinek a főnöke? A nagyobb, aki vizet hoz neki, aki vigyáz rá az erkélyen, aki példát mutat, hogyan kell a dolgokat jól tenni. A gyerekek orgonasípsora végén az anya után az apa következik, de neki ki a főnöke? – kacsint rám Zoltán. – A világ relativizálja az értékeket: a gyerek és a szülő legyen haver! Én azonban nem állhatom, ha egy gyerek a szüleit keresztnevükön szólítja. Laci meg Kati rengeteg van, de édesapa, édesanya csak egy. Az apa a családban végül is az Atyát képviseli és jeleníti meg; s a mélylélektan szerint az apaképre épül az istenképünk.
A család akkor tudja megvédeni tagjait, ha egységes
– Ma a szülői tekintély ellen dolgozik a világ: arra bíztatja a gyereket, hogy jelentse föl szüleit, ha nem biztosítják számára a függetlenséget – bármit bármikor megtehessen –, vagy ha csak egy kis testi fenyítést is kap tőlük. A kizökkent értékrendben nem találja helyét az ember: a nők elférfiasodnak, a férfiak elpuhulnak, a gyerek gyámoltalanná válik az erőszakos filmekkel, a kellemetlen iskolai, szexuális és egyéb kalandokkal szemben. A család akkor tudja erősebben védeni tagjait, ha egységes. A tekintély nagyban függvénye annak is, hogy hogyan beszél a házaspár egymással, illetve gyerekeiknek egymásról. Ha az egyik szülő engedékenyebb, az egyensúly hiánya felborítja a nevelést.
A gyermek a miénk is, meg nem is
Az is gond napjainkban, hogy az apa egymaga nehezen tudja biztosítani az anyagiakat a család biztonságos létéhez. Menjen a férfi gyesre, ha az asszony jobban keres? Másképp „működnek” a nők és a férfiak – ha csak a tisztába tevésre gondolok, ami annyira nehezemre esik, a feleségem meg milyen könnyedén, örömmel teszi. Az ötvenes-hatvanas években anya gyermekével szobrok sora készült: enyhén testes hölgyek, kicsi konttyal, rubensi lábbal, karjukon kisdeddel. Régóta gondolok rá, hogy én meg készítek egy apa gyermekével szobrot: a „pasas” rázza az ordító kölyköt, a cumi a földre gurul – meséli az ötvös- és szobrászművész Zoltán. – A természettől és Istentől ránk szabott szerepben, területen tudjuk szinte ösztönösen jól tenni feladatainkat. A nevelésben saját példánkkal tudjuk megmutatni, továbbadni mindezt, egyfajta tudatos differenciálással erősítve a nemi identitást. A fiammal én megyek az íjászbemutatóra meg horgászni, harcsát nyúzni, a lányom pedig anyával zöldséget pucol vagy pótmama a kicsik mellett.
A gyermek a miénk is, meg nem is. Ahogy az anyagi javainkat is csak egy időre kaptuk, hogy jóra fordítsuk, továbbadjuk, úgy a gyerekünkre se telepedhetünk rá, hanem legjobb tudásunk, meggyőződésünk szerint kell önállóvá nevelni őt. Komoly feladat lehet a férfiembernek a saját szakmai karrierje és gyermekei útjának egyengetése közötti egyensúlyt megtalálni. Egyesek elhanyagolják a családot a munkájuk miatt, de vannak szülők, akik saját ambíciójukból engedve tehetségesebb gyermeküket segítik inkább. De vajon idősebb Mozartra ki emlékszik?
Akiknek nemcsak betlehemi figura Szent József
Szent József ünnepén az apák sok helyen áldást, szentképet kapnak az oltárnál. Hiszen az anyák napja, a nőnap mellett az apák is megérdemlik a megemlékezést. Ők, akik közül oly sokat fiatalon szívinfarktus ér, a világgal vívják a harcot.
– Ha nem is tudatosul bennünk, vagy a hétköznapokban nem törődünk vele, hogy Szent József a mintaképünk, attól még lehet, hogy valójában az. Az apakép, az apai szerep az egész európai kultúrában szorosan összefügg a bibliai alapokkal, a Szent Család történetével. Azért valami talán él a köztudatban is Józsefről, leginkább a karácsonyhoz kapcsolódva. Jézus születése előtt neki kellett bezörgetni a házakba, ő szembesült az elutasítással, a váratlan, nehéz helyzetekkel. Természetesen neki kellett fizikailag is segítenie Máriát, egyszerre gyöngédnek és határozottnak lennie. Meg kellett találnia és elő kellett készíteni a terepet a szüléshez; dönteni, hogy ott maradnak a ki tudja milyen piszkos vagy elhanyagolt istállóban. Lehet, hogy akkor és ott ez volt a legjobb megoldás. És milyen nagy tanítás ez nekünk, hogy a legszegényebbekhez jön Isten, a legnyomorúságosabb helyzetű emberekkel vállal közösséget… Jóval később, az egyiptomi menekülés idején is hasonló lehetett József szerepe: megvédeni a családját, elvinni és visszahozni őket, gondoskodni róluk – mondja halkan András, a kollégiumi nevelőtanár.
Zoltán számára Szent József sokáig csak a betlehem egyik figurája volt porcelánból vagy papírmaséból – valahogy úgy, mint a csacsi –, mára pedig a mindennapi esti fohászuk vendége, s gyónáskor is kapta már ezt a tanácsot: nézze József életpéldáját! Ács volt, végezte napi munkáját szorgalmasan, megbízhatóan. Semmi rendkívülit nem tett, de mindent elvégzett, amit kellett. Összeomláshelyzetek sora volt az élete, mégis mindig méltón akarta ezeket megoldani: az arája várandós, és nem tőle, ezért titokban el akarja bocsátani. Ma, ha egy lány házasságon kívül teherbe esik, még mindig az lenne a legtisztességesebb, hogy örülnénk annak az életnek, és segítenénk megtartani.
– Az emberek nem tudták, mi zajlott le bennük, hogy angyalok irányították életüket. Kívülről közönséges családnak látszottak – teszi hozzá Mihály. – S ott volt a jeruzsálemi jelenet is. Elkódorgott a fiú, három napig keresték, s aztán rátalálva még rendre is utasította őket mindenki előtt: nem tudták, hogy neki Atyja dolgaiban kellett járnia? Nehezen élhette meg ezt a kettősséget József, hiszen Jézust róla azonosították: nem az ács fia?
Templomunkban a vasárnapi szentmise után a feleségek elmondják a Szent Mónika közösség imáját a gyermekekért, majd az édesapák imádkoznak a tabernákulum előtt: „Adj nekem hitet és érzékeny lelket, hogy megértsem nekem szánt üzenetedet, mutasd meg szándékodat, hogy megfeleljek házastársi és szülői hivatásomnak! Segítsd feleségem úgy szeretnem, ahogy Szent József szerette jegyesét! Gyermekeim számára életem követésre vonzó példa legyen; növekedjenek testi-lelki egészségben, bölcsességben tetszésedre! Soha ne szűnjek meg értük imádkozni…”
