Cikkek listázása

Keresztút

A szentet, az igazat ítélik el…

Szerző: John Henry Newman

Fotó: Lambert Attila

I. Jézust halálra ítélik

A szentet, az igazat, az igazságost bűnösök ítélik el, és viszik halálra. De mikor elítélik, kénytelenek elismerni ártatlanságát. Júdás, aki elárulja őt, így szól: „Vétkeztem, mert elárultam az igaz vért.” Pilátus, aki az ítéletet hozta, ezt mondja: „Ártatlan vagyok ennek az igaznak vérétől”, és a felelősséget a zsidókra hárította. A százados, aki látta őt a kereszten meghalni, így kiáltott: „Valóban, ez az ember igaz volt.”

Így igazolnak téged, Uram, mindig; és így győzöl akkor, amikor elítélnek. Az idők végén még inkább, mint egykor és most; „Lássák, hogy kit szúrtak át”; és az, akit a gyöngeségben elítéltek, a világot fogja ítélni hatalomban, és azoknak is, akik el fognak kárhozni, el kell ismerniük, hogy az ítélet igazságos.

II. Jézus vállára veszi a keresztet

Jézus isteni hatalmával az egész világot hordozza, hiszen ő Isten. De ez a teher nem olyan súlyos, mint a kereszt, melyet bűneink ácsoltak számára. Bűneink miatt veszi magára ezt a megaláztatást. Magára vette a mi természetünket, megjelent közöttünk, mint ember, és nagy áldozatot hozott érettünk. A bűnbánat életét vette magára, és annak végén szenvedni és meghalni akart.

Urunk, mindenható Isten, az egész világot hordozod a te erődben, a mi bűnterhünket is viselted, mely a földre sújtott; testi életünket te tartod fenn gondviseléseddel, drága véred által légy lelkünknek is megmentője! Miatyánk…

III. Jézus elôször esik el a kereszt alatt

Kezdetben a Sátán lezuhant a mennyből; Teremtőjének igazságos ítélete szerint taszíttatott le, aki ellen fellázadt. És amint sikerült az embereket lázadásának részeseivé tenni, és Teremtőjük jött, hogy megváltsa őket, rövid órára győzelem virradt reá, és azt alaposan ki is használta. Midőn a Legszentebb testet vett magára, és a Sátán hatalmába került, bosszú­vágyában gonoszságot határozott el az ellen, aki őt letaszította. Súlyos harcot indított ellene, mint ahogy őt magát a Mindenható karja taszította el. Ezért esett Jézus a földre.

Szeretett Üdvözítőm, első elesésed által emelj fel minket minden bűnből, mely gyöngeségünkön hatalomra jutott!

IV. Jézus találkozik édesanyjával

Jézus történetének minden időszakában része van Máriának. Sokan azt gondolják, hogy Mária műve teljes volt, miután Jézust e világra hozta, s utána nem volt más szerepe, mint eltűnni és elfelejteni. Mi azonban, Urunk, kik a Katolikus Egyházban a te gyermekeid vagyunk, így gondolkozunk édesanyádról: a drága gyermeket ő vitte a templomba; karján ő hordozta, mikor a bölcsek jöttek hozzá, hogy imádják. Jézussal menekült Egyiptomba és a tizenkét éves Jézust magával vitte Jeruzsálembe. Vele élt harminc esztendeig Názáretben. Vele volt a kánai menyegzőn. Akkor is, midőn elhagyta, hogy Isten országát hirdesse, követte Jézusát. És most előlép, midőn isteni fia a szent úton a kereszttel vállán ingadozik.

Édesanyánk, engedd, hogy mindig reád is gondolhassunk, amikor Jézusra gondolunk, és amidőn szent Fiadhoz imádkozunk, hatalmas közbenjárásoddal légy mellettünk!

V. Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet

Jézus egyedül is bírta volna keresztjét, ha szent akarata ez lett volna. De megengedte, hogy Simon segítsen neki, hogy ezzel emlékeztessen bennünket arra, hogy vegyünk részt szenvedésében és művének társai legyünk. Az ő érdeme végtelen, de felfoghatatlan leereszkedésében azt akarja, hogy népe érdemeit az övével egyesítse. A Legszentebb Szűz szentsége, a mártírok vére, a szentek imádságai és penitenciái, minden hívő jó cselekedetei egy részét alkotják ennek a műnek, bár az ezek nélkül is tökéletes. Megment bennünket vére által, de csak magunkon keresztül és velünk együtt ment meg.

Édes Uram, Jézusom, taníts meg minket veled szenvedni! Add, hogy nevedért szívesen szenvedjünk, és szenteld meg minden szenvedésünket a tiéd érdemei által!

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>