Cikkek listázása

„E fiúból pap lesz, akárki meglássa…”

Szentírással, szeretettel, fészekmelegben

Szerző: Lőrincz Sándor

Fotó: Lőrincz Attila

Uram, Te megérted, hogy mennyi mindentől féltjük őt, de benned nagyon bízunk. Te hívtad el őt, tedd szereteted és irgalmad jelévé! Adj neki erőt a megpróbáltatásokban, a te üzeneted hangozzék szavaiból, a te gondoskodásod áradjon munkájából, a te végtelen kegyelmed áradjon a szentségeken keresztül, amelyeket kiszolgáltat! Erősítsd meg egészségét, akaraterejét, életkedvét és hivatástudatát napról napra. Küldj mellé, Urunk, segítőkész híveket, fogékony és igényes Isten-keresőket, lelkes és igazságot kereső fiatalokat! Add meg neki, Uram, a megígért „százannyit”, de nekünk, szüleinek és testvéreinek is adj erőt és önzetlenséget, hogy téged szolgálva segíthessük őt mindenben, ami tőlünk telik!
Gyakorta hangzik el e fohász a Rumszauer családban, ahol Isten hívását elfogadva Miklós, a középső gyerek pap lett. Az apa, dr. Rumszauer János nyugalmazott erdőmérnök, a KDNP Somogy megyei titkára úgy véli: gyermekeiknek megpróbáltak mindent megadni a keresztény hit terén, s azt, hogy a három közül az egyik pap lett, isteni ajándéknak tekinti. Felesége, Gabi csak annyit jegyez meg: „Azt egy anya megérzi, ha pap lesz a fia. Én már Miklós tizenegynéhány éves korában biztos voltam abban: »e fiúból pap lesz, akárki meglássa…«” Büszkék Péterre is, a Diósdon élő legidősebb fiúra és orvos lányukra, Ágira, a budapesti Szent Margit Kórház onkológusára, aki Krisztus közvetítését ugyanolyan fontosnak tekinti munkájában, mint a gyógyítást.

A kaposvári polgári lakásban, ahol a II. János Pál pápa áldását igazoló díszes diploma is a falon függ, fényképalbumok sűrűn teleragasztott lapjai előtt idézzük a múltat. A házigazda mélyen vallásos szüleire emlékezik, a szederkényi gyermekévekre. Édesanyja a rózsafüzér társulatban is sokat imádkozott a családért, csakúgy, mint édesapja, aki a település bírója volt, s tagja az egyházközségnek.

– Édesapámat, aki egy középparaszti családban nevelkedett, papnak szánták, ám az első világháború kettétörte a legszebb álmokat is – mondta dr. Rumszauer János. – Amikor hazatért a frontról, a fél családja kihalt, így nem tanulhatott tovább. Engem taníttattak a szüleim, mondván: egy parasztnak is kell az érettségi, s beírattak a mohácsi gimnáziumba. 1944-45-ben azonban egy év kimaradt, mert a II. világháború miatt szükség volt odahaza a munkáskézre. Örülök, hogy segíthettem a szüleimnek. Még most is látom magam, amikor mezítláb megyek a szántásban, hallom a madárdalt, érzem a föld szagát, de azt is, miként vezetem a gyalogos zarándoklatot Mohácsról Máriagyűdre.

Dr. Rumszauer János élvezettel mesélt gimnáziumi tanárairól; polihisztor osztályfőnökéről, Kövessi Józsefről, aki énekkart vezetett, s már akkor a Kodály-módszer szerint tanított. Nyárádi Ádámot is megemlíti, a legendás hittanárt, aki nagyszerű pedagógus volt. Felidézi Benedek József kántortanító mohácsi otthonát is, ahol kosztos diák lett, és a hallban egy harmóniumon gyakorolhatott.

– Nekik köszönhetem zenei képzésemet – jegyezte meg –, jóllehet már hároméves koromban volt egy harmonikám, amelyen az egyszerűbb dalokat el tudtam játszani. Emlékszem, szüleim tíz hektó borért vettek nekem egy igazi Hohner tangóharmonikát – ami még most is megvan –, de tanultam orgonálni is. A környezetem egyaránt abban bízott: pap lesz belőlem. Sokat ministráltam a szederkényi templomban, és én is kacérkodtam a gondolattal, ám nem kaptam annyi kegyelmet, hogy papnak tanuljak. Úgy látszik, Istennek más volt a terve velem. 14–15 éves koromra teszem első, komoly megtérésemet.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>