Cikkek listázása

Emléktáblát állítottak a régi jezsuita iskola kitűnő diákjainak

Prohászka, Batthyány-Strattman és Apor emlékére

Szerző: Porta Sajtószolgálat

A napokban bensőséges ünnepség keretében áldotta meg Kalocsán a régi jezsuita iskola – ma Szent István Gimnázium – egykori kitűnő diákjaira emlékező gránit táblát Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke. A megemlékezésen az egykori jelesekre Perity Lajos gimnáziumigazgató emlékezett, a Porta laudációját Farkas P. József alapító szervező mondta el, a Borbély Lajos, Kós Károly-díjas építőművész által tervezett és az izsáki Borsos Műhelyben készült alkotást pedig Bárkányi Ernő érseki tanácsos leplezte le.
A kecskeméti Porta Katolikus Munkacsoportja már több egyházi érték, műemlék megóvásában, felújításában vett részt fennállása óta. Emellett számos vallási szimbólumnak számító kereszt, illetve híres emberek tiszteletére készített emléktábla kihelyezése is fűződik a nevéhez nemcsak Kecskeméten, hanem a környező településeken is. Az egyesület képviselői, Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke és a város küldöttei június 5-én Kalocsán, a helyi Szent István Gimnázium falán emléktáblát lepleztek le, ­mellyel az iskola három híres diákja előtt kívántak tisztelegni. Prohászka Ottokár, jeles püspök, teológus, hitszónok, Boldog Batthyány-Strattman László, a szegények orvosa és a mártírhalált halt Boldog Apor Vilmos, győri püspök egykor ebben az épületben készült szolgálatára, élethivatására. Keresztény helytállásukkal kitüntették ezt az alma matert és az érseki székhelyű várost is. Életútjuk és az általuk szolgált ügy iránt tanúsított alázatuk minden jelenlegi és jövőbeni tanuló számára követendő példát nyújt – így vall a szép tábla szövege.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>