„aki megalázza magát, az felmagasztaltatik” (Lk 18,14)
A két korsó
Szerző: Katona Marianna
Fotó: Léphaft Pál
– Te leszel a legkecsesebb kancsó, amit csak életemben készítettem! – dünnyögte lelkesen a fazekas. – Jó árat kapok majd érted, minden bizonnyal – bólintott elégedetten, és a kész agyagkorsót óvatosan az égetésre váró edények közé, a polcra helyezte. – Ni csak! Maradt még egy kis agyagom! Kár lenne, ha kárba veszne! – mondta, és már formálni is kezdte a korongon a nyers agyagdarabot. – Nini! Milyen helyes kis korsócska kerekedett belőled! Igaz, nem vagy olyan szép, mint az előbbi, de néhány drachmát talán kapok majd érted! – azzal fogta, s a másik mellé tette a kis korsót, és kiballagott a műhelyből.
Lassan besötétedett. A lebukó nap utolsó sugarai éppen az első korsóra estek, aranyló fénykörbe vonva azt.
– Hallottátok mint mondott a gazda?! – húzta ki magát peckesen a cserépkorsó. – Én vagyok közöttetek a legértékesebb! Ti a nyomomba sem érhettek! Már most is a legszebb vagyok, hát még ha majd kiégetnek! Biztosan valami előkelő, úri házba kerülök majd, ahol szolgálók százai fognak tisztogatnak, és lesik kívánságomat.
– Ó! – sóhajtott a mellette lévő kis korsó. – Én tudom, hogy nem vagyok erre méltó! De talán egyszer frissítő vizet nyújthatok egy megfáradt embernek. Nekem már az is öröm volna!
– Hihihi! – kacagott dölyfös társa. – Megbolondultál? Kinek kellenél pont te! Ha lenne esze a gazdánknak, ki sem égetne, hanem egyszerűen földhöz csapna, és csinálna helyetted egy másikat! Mondjuk egy olyan gyönyörű példányt, mint amilyen én vagyok! – Azzal elfordult és rá sem pillantott többet a kis kancsóra, az meg szerényen behúzódott a legsötétebb sarokba.
Néhány nap múlva a fazekas összecsomagolta minden áruját, és a piacra igyekezett. Tudta, hogy a Galileából Jeruzsálembe igyekvők mindig áthaladnak falujukon, és néha vásárolnak is tőlük egyet-mást.
– Képzeld, Józsue! – rohant oda hozzá egy verejtéktől csatakos arcú, izgatott ember. – Tudod, kivel találkoztam? A szamaritánus Jojád fiával! – hadarta lihegve.