Cikkek listázása

Újabb szakaszba lépett Kaszap István boldoggá avatási eljárása

Tisztasága, jelleme, türelme minden fiatalnak példa

Szerző: Bókay László

Az elmúlt év végén az ország katolikusainak különösen nagy ajándékot adott a Szentatya, amikor december 16-án, magánkihallgatáson fogadta José Saraiva Martins bíborost, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusát. A kihallgatás keretében XVI. Benedek jóváhagyta azt a dekrétumot, amely elismeri, hogy „az 1916. március 25-én, Székesfehérváron született, és 1935. december 17-én ugyanott elhunyt tiszteletreméltó Kaszap István hősi fokon gyakorolta az erényeket”. E dekrétum aláírásával újabb szakaszába lépett tehát az oly sokak által tisztelt, fiatalon elhunyt jezsuita jelölt boldoggá avatási eljárása. Bár az oltárra emelésig még az ő közbenjárásra történt csodákat kell Rómában kivizsgálni, érdemes Kaszap István életét röviden bemutatni, a boldoggá avatás folyamatát némiképp megismerni.
1916-ban, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján született Székesfehérváron Kaszap István mélyen vallásos család harmadik gyermekeként. Elemibe a székesfehérvári Belvárosi Elemi Iskolába, gimnáziumba pedig a ciszterciek Szent István Gimnáziumába járt. Serdülőkoráig talán csak annyiban különbözött többi diáktársától, hogy tudatosan törekedett indulatain úrrá lenni, próbálta magát fegyelmezni, törekedett a pontos munkára. Sportolt, 17 évesen dunántúli ifjúsági tornászbajnok lett. Társai nagyon szerették egyenes jelleméért. Bár gimnáziumi évei elején nem volt jó tanuló, kitűnő érettségit szerzett. Egy idő után meghallotta Isten hívását – pap szeretett volna lenni. A jezsuita rendbe jelentkezett. A felvétel alkalmával orvosi vizsgálaton is át kellett esnie. A mindig egészséges fiú lázas volt, melyet az izgalommal magyaráztak. 1934. július 31-én, a rendalapító Szent Ignác ünnepén lépte át a budai Manréza küszöbét, hogy megkezdje kétéves novíciusát. Hamarosan begyulladt mandulája, mely többször megismétlődött, a gyulladás ízületeire húzódott, váratlanul kelések, fekélyek jelentkeztek testén. Később egyre gyakrabban volt súlyos beteg. Mellhártyagyulladást kapott, rosszindulatú tályogokat kellett az orvosoknak eltávolítaniuk róla. A fizikai fájdalom mellett egyre jobban kínozta, hogy – bár előjárói türelemmel fogadták betegségeit és engedményeket tettek – érezte, nem fogja tudni befejezni a kétéves noviciátust. 1935. november elején állapota annyira leromlott, hogy novícius mestere kénytelen volt őt elbocsátani és szüleihez hazaküldeni, hogy otthon erőre kapjon, azonban megígérte, ha meggyógyul, azonnal újra felveszik a noviciátusba. Kaszap István fájó szívvel távozott, és minden reménye az volt, hogy nemsokára újra visszatérhet. Öt nappal később ismét belázasodott, kórházba vitték. Amikor úgy tűnt, hogy jobban van, kivették manduláit. A kórházból látszólag gyógyultan távozott tíz nap után. Otthon azonban ismét belázasodott. Mielőtt visszakerült volna a kórházba, meggyónt és felvette a betegek szentségét. Láza még magasabbra szökött. Fulladni kezdett, ezért gégemetszést hajtottak végre rajta. Beszélni nem tudott, ezért papíron kért a nővértől papot. Miután az éjszakás nővér – reménykedve a felgyógyulásban, ezt nem teljesítette, reggel ötkor indultak el papért a kórházból. Mire a pap odaért, Kaszap István elvesztette eszméletét. Utolsó áldást, pápai föloldozást kapott. Szenvedéseit hősiesen viselve, 1935. december 17-én költözött lelke Urához. Halálos ágyán felmetszett gégével a következőket vetette papírra: „ne sírjatok, mennyei születésnap ez!”

A rendszerváltozás után folytatódott az eljárás

Kaszap István halálát követően azonnal felcsillant a remény, hogy boldoggá lehet avatni őt. Shvoy Lajos, az egyházmegye főpásztora meg is indította az eljárást. A háború és az utána következő kommunista hatalomátvétel azonban lehetetlenné tette az eljárás folytatását. A rendszerváltozást követően nyílt rá lehetőség, hogy a szükséges dokumentumokat, vizsgálati anyagokat összeállítsák és a Vatikánnak továbbítsák. Rómában, a Jézus Társaság központjában felkérték Paolo Molinarit, hogy legyen az ügy posztulátora, míg Magyarországon Bóday Jenőt nevezték ki viceposztulátornak, aki még Kaszap István novíciustársa volt. 1995-ben Nemeshegyi Pétert küldték a magyarországi jezsuiták Rómába az általános rendi gyűlésre, ahol a három hónap alatt időt szakított arra is, hogy Kaszap István aktáit, a boldoggá avatáshoz szükséges iratokat a szükséges formában összeállítsa, hogy ennek alapján a római posztulátor elkészítse és benyújthassa a Vatikán illetékeseinek az úgynevezett Positiót.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>