A lélek öröme
Szerző: Bertha Éva
„Annak a képességnek a hiánya, hogy a bűnt felismerjük, a lelki eltompulás legveszélyesebb formája, elgondolkodtat, mivel ez arra is képtelenné tesz, hogy jobbak legyünk” – mondta XVI. Benedek pápa még bíborosként. Valóban: a jóra törekvés, a jobbá levés igénye akkor fogalmazódhat meg bennünk, ha tudatosítjuk, hogy még igencsak távol állunk a tökéletességtől. Ha szembe tudunk nézni mulasztásainkkal, vétkeinkkel. Ha megakadályozzuk lelkünk eltompulását azzal, hogy felismerjük a bűnt, elismerjük, hogy vétkeztünk. Ha nem mindig másokban, a körülményekben keressük a hibát, hanem őszintén magunkba nézünk.
Ismerősöm mesélt egy rokonáról, aki bár kiskorában megkeresztelték, és elsőáldozó, bérmálkozó is volt, nem találta meg igazán a helyét az Egyházban. A ma már középkorú férfi mostanában egyre többször tesz fel a hitre, az Egyházra vonatkozó kérdéseket, fogalmazza meg kételyeit, mintegy önmagát győzködve. Amikor a bűn került szóba közöttük, mindig bizonygatta: neki nincs bűne, gyónnia sem kell. Talán szíve mélyén érezte, nem egészen így állnak a dolgok. Mert legutóbb már kijelentette: legnagyobb bűne az, hogy úgy gondolja, nincs bűne… Ennek felismerése már jelzi: jó úton jár az illető, működik benne az isteni kegyelem.
Farsang van, a szórakozás, a bálok ideje. Miért beszélünk hát a bűnről, a bűntudatról? Nem ünneprontás ez? A farsang végén lekerülnek rólunk álarcaink. Hamvazószerdán majd ismét arra figyelmeztet bennünket Egyházunk, hogy földi életpályánk végén számot kell adnunk cselekedeteinkről. A nagyböjti időszak eljöttével pedig egy újabb lehetőséget kínál számunkra. Hogy tükörbe nézzünk, felismerjük vétkeinket, s az Isten bocsánatát kérjük.
A krakkói templom előtt sorakozó emberek nem a kincstárban őrzött értékes kelyheket, miseruhákat akarták látni, hanem egy másfajta kincset kerestek. Isten végtelen irgalmát kínálja nekünk a kiengesztelődés szentségében, s ők erre a kincsre vágytak. S ezt teszik a világon mindenütt azok, akik felismerik és elfogadják e jézusi lehetőséget. Ha rátalálunk erre az isteni kincsre, akkor lélekben folytonosan megújulva, nem feladva a jobbá válás reményét, képesek leszünk arra, hogy tiszta örömben éljünk – legyen bár farsang vagy nagyböjt.