„…aki bőven vet, bőven arat…” (2 Kor 9,6b)
A jelmez
Szerző: Katona Marianna
Fotó: Léphaft Pál
– Az idei jelmezbál lesz a legjobb! – csacsogta szarka Zizi vidáman, miközben a tisztást szegélyező fák csupasz ágaira akasztgatta a színes lampionokat. – Nekem már meg is van a jelmezem! Igazi pávatollakból csináltam! Anyukám szerint biztos én nyerem a legjobb jelmezért járó első díjat.
– Hát persze, hogy ezt mondja, hiszen az anyukád! – legyintett Borzalka. – De tudhatnád már, hogy három éve mindig én vagyok a győztes! Az idén sem lesz ez másképp! – tette hozzá magabiztosan.
– Milyen kár! – sóhajtott Töltike, a kisbárány.
– Miért lenne kár?! – fortyant fel Borzalka felháborodottan. – Nagyon is jó ez így! …Nekem – tette hozzá csendesebben.
– Csak az a kár – hajtotta le a fejét Töltike –, hogy az én jelmezem nem lesz tökéletes.
– De az enyém annál inkább! Igazi űrhajós leszek! A mamám varrt olyan ezüst színű szkafandert is, amilyet az újságban láttunk. És a boltban vettünk egy új sisakot. A tavalyi már kicsit kopott… – hadarta el Borzalka egy szuszra. Ám mikor Töltikére nézett, elszégyellte magát. – De a tiéd is biztos szép lesz! – fűzte hozzá vigasztalóan.
– Igen – bólintott szomorúan Töltike, és hátat fordítva barátainak, a bodzabokor ágait kezdte rendezgetni, hogy azok ne lássák a szeméből legördülő könnycseppeket.
– Most látod, mit csináltál? – súgta Borzalka fülébe Zizi dühösen. – Tudod, hogy beteg a mamája, és nem tudott segíteni neki jelmezt csinálni, pont neki kell dicsekedned?
– Hagyjál már! – vágott vissza Borzalka, de szíve mélyén érezte, hogy Zizinek igaza van.
Rosszkedvűen ment haza.